A legtöbb parancsnok egy hadműveletre készülve kiszámolja, mennyibe fog az kerülni halottakban és sebesültekben, és tervet készít a harcképtelenné váltak pótlására. A SEAL-ek nem ilyenek. Bár nagyon halálosak az ellenségre nézve, a saját soraik között nem tolerálják a halált. Ők hajlamosak úgy gondolni, ha egyetlen SEAL is meghal vagy megsebesül, akkor valaki rosszul csinált valamit.

Vietnamban 45 SEAL vesztette életét, de közülük minden harmadik baleset következtében. A halál okai között szerepel fulladás, helikopterbaleset és aknarobbanás is, ami például négy SEAL életét követelte 1969 májusában, mert piszkáltak egy zsákmányolt kínai 82 mm-es aknagránátot. A legsúlyosabb baleset 1970. június 23-án történt, amikor egy Can Thóba tartó helikopter meghibásodott és lezuhant, és a fedélzetén mindenki életét vesztette, köztük öt SEAL, akik eltávozásra mentek volna a városba.

Elkerülhető lett volna Albert Shaufelberger SEAL tanácsadó halála Salvadorban. Schaufelbergert a kocsijában lőtték fejbe gerillák pisztollyal, miközben a barátnőjére várt. Tragikus következménye lett annak, hogy elromlott az autójában a légkondicionáló és ezért eltávolította a golyóálló üveget a sofőrülés felőli ajtóból.

Jobb tervezéssel vagy egy kis józanésszel kivédhető lett volna a Hatos SEAL Csapat négy tagjának elvesztése az 1983-as grenadai hadművelet idején, vagy a négy SEAL halála Panamában, akik olyan feladatot kaptak, ami nem volt a SEAL-ek sajátja. Ugyancsak értelmetlennek halálnak tűnik, hogy valaki kiessen egy helikopterből, mint Chad M. Burkhardt másodosztályú altiszt Koszovóban.

Afganisztánban eddig 48 SEAL esett el, közülük 31 azért, mert lezuhant a helikoptere vagy lelőtték a helikopterét. Ez még akkor is magas szám, ha figyelembe vesszük, hogy Afganisztánban a terep miatt gyakran a helikopter az egyetlen szóba jöhető szállítóeszköz. 2011. augusztus 6-a volt a SEAL-ek legsötétebb napja: a DEVGRU 15 tagja és 2 nyugati parti SEAL lelte halálát, amikor az őket szállító Chinook helikoptert lelőtték.

A veszteségek ellenére a SEAL-ek továbbra is ugyanolyan bátorsággal, elszántsággal és professzionalizmussal hajtják végre a feladataikat bárhol a világon, ami mindig is jellemezte az amerikai haditengerészet elit erőit.
SEAL-ek készülnek kiúszni néhai SEAL-ek hamvaival, hogy a kívánságuknak megfelelően a tengerbe temessék őket.
VIETNAM
NÉV RENDFOKOZAT EGYSÉG IDŐPONT HELY OK
  Billy W. Machen   másodosztályú altiszt   Egyes SEAL Csapat   1966. 08. 19.   Rung Sat   Lesállás
  Daniel M. Mann   sorhajóhadnagy   Egyes SEAL Csapat   1967. 04. 07.   Rung Sat   Folyami lesállás
  Donald E. Boston   harmadosztályú altiszt   Egyes SEAL Csapat   1967. 04. 07.   Rung Sat   Folyami lesállás
  Ronald K. Neal   harmadosztályú altiszt   Egyes SEAL Csapat   1967. 04. 07.   Rung Sat   Folyami lesállás
  Leslie H. Funk, Jr.   harmadosztályú altiszt   Egyes SEAL Csapat   1967. 10. 06.   Rung Sat   Fulladás
  Frank G. Antone   első osztályú matróz   Egyes SEAL Csapat   1967. 12. 23.   Rung Sat   Tűzharc
  Roy B. Keith   első osztályú matróz   Egyes SEAL Csapat   1968. 01. 11.   Ba Xuyen   Tűzharc
  Arthur C. Williams, Jr.   első osztályú altiszt   Kettes SEAL Csapat   1968. 01. 18.   Go Cong   Kézifegyver
  Eugene T. Fraley   másodosztályú altiszt   Kettes SEAL Csapat   1968. 01. 22.   Dinh Tuong   Meglepő csapda
  Clarence T. Risher III   harmadosztályú altiszt   Kettes SEAL Csapat   1968. 01. 31.   Chau Doc   Tűzharc
  Walter G. Pope   első osztályú altiszt   Egyes SEAL Csapat   1968. 04. 29.   Kien Hoa   Baráti tűz
  David E. Divine   másodosztályú altiszt   Egyes SEAL Csapat   1968. 05. 06.   Kien Hoa   Fulladás
  Donald H. Zillgitt   másodosztályú altiszt   Egyes SEAL Csapat   1968. 05. 12.   Vinh Binh   Tűzharc
  Donnie L. Patrick   első osztályú altiszt   Egyes SEAL Csapat   1968. 05. 15.   Vinh Long   Robbanás
  Gordon C. Brown   főaltiszt   Egyes SEAL Csapat   1968. 05. 19.   Kien Giang   Meglepő csapda
  Joseph A. Albrecht   első osztályú altiszt   Kettes SEAL Csapat   1968. 08. 02.   Chau Doc   Meglepő csapda
  Robert K. Wagner   első osztályú altiszt   Kettes SEAL Csapat   1968. 08. 15.   Vinh Binh   Meglepő csapda
  Eugene S. Tinnin   tengerészzászlós   Egyes SEAL Csapat   1968. 08. 20.   Vinh Long   Baráti tűz
  Frederick E. Trani, Jr.   sorhajóhadnagy   Kettes SEAL Csapat   1968. 09. 14.   Dinh Tuong   Meglepő csapda
  Roberto Ramos   másodosztályú altiszt   Kettes SEAL Csapat   1968. 10. 29.   Long Xuyen   Tűzharc
  James K. Sander   harmadosztályú altiszt   Egyes SEAL Csapat   1968. 11. 22.   Saigon   Nem harci
  David A. Wilson   első osztályú altiszt   Egyes SEAL Csapat   1969. 01. 14.   Vinh Long   Meglepő csapda
  Harry A. Mattingly, Jr.   első osztályú altiszt   Kettes SEAL Csapat   1969. 01. 16.   Phong Dinh   Tűzharc
  Kenneth E. VanHoy   első osztályú altiszt   Egyes SEAL Csapat   1969. 05. 18.   Kien Giang   Aknagránát
  Lowell W. Meyer   másodosztályú altiszt   Egyes SEAL Csapat   1969. 05. 18.   Kien Giang   Aknagránát
  Ronald E. Pace   másodosztályú altiszt   Egyes SEAL Csapat   1969. 05. 18.   Kien Giang   Aknagránát
  Lin A. Mahner   első osztályú altiszt   Egyes SEAL Csapat   1969. 05. 25.   Kien Giang   Aknagránát
  David L. Nicholas   fregatthadnagy   Egyes SEAL Csapat   1969. 10. 17.   Nam Can   Tűzharc
  Richard O. Wolfe   első osztályú altiszt   Egyes SEAL Csapat   1969. 11. 30.   Nam Can   Helikopter baleset
  Curtis M. Ashton   első osztályú altiszt   Kettes SEAL Csapat   1969. 12. 27.   Long An   Gránát
  John Brewton   sorhajóhadnagy   Kettes SEAL Csapat   1970. 01. 11.   Gia Dinh   Tűzharc
  Douglas E. Hobbs   első osztályú altiszt   Egyes SEAL Csapat   1970. 05. 16.   An Xuyen   Folyami lesállás
  Richard J. Solano   másodosztályú altiszt   Egyes SEAL Csapat   1970. 06. 23.   Can Tho   Helikopter baleset
  James R. Gore   harmadosztályú altiszt   Egyes SEAL Csapat   1970. 06. 23.   Can Tho   Helikopter baleset
  John S. Durlin   harmadosztályú altiszt   Egyes SEAL Csapat   1970. 06. 23.   Can Tho   Helikopter baleset
  John J. Donnelly III   első osztályú matróz   Egyes SEAL Csapat   1970. 06. 23.   Can Tho   Helikopter baleset
  Toby A. Thomas   első osztályú matróz   Egyes SEAL Csapat   1970. 06. 23.   Can Tho   Helikopter baleset
  Frank W. Bomar   főaltiszt   Egyes SEAL Csapat   1970. 12. 20.   Kien Hoa   Lesállás
  James L. Riter   harmadosztályú altiszt   Egyes SEAL Csapat   1970. 12. 20.   Kien Hoa   Lesállás
  James F. Thames   sorhajóhadnagy   Egyes SEAL Csapat   1971. 01. 19.   An Xuyen   Folyami lesállás
  Harold E. Birky   első osztályú matróz   Egyes SEAL Csapat   1971. 01. 30.   Dinh Tuong   Tűzharc
  Michael T. Collins   sorhajóhadnagy   Egyes SEAL Csapat   1971. 03. 04.   Kien Hoa   Lesállás
  Lester J. Moe   első osztályú altiszt   Egyes SEAL Csapat   1971. 03. 29.   Kien Giang   Akna
  Melvin S. Dry   sorhajóhadnagy   Egyes SEAL Csapat   1972. 05. 06.   Tonkini-öböl   Harci baleset
     
SALVADOR
NÉV RENDFOKOZAT EGYSÉG IDŐPONT HELY OK
  Albert A. Schaufelberger III   korvettkapitány   Egyes SEAL Csapat   1983. 05. 25.   San Salvador   Merénylet
     
GRENADA
NÉV RENDFOKOZAT EGYSÉG IDŐPONT HELY OK
  Robert R. Schamberger   első főaltiszt   Hatos SEAL Csapat   1983. 10. 24.   Karib-tenger   Fulladás
  Kenneth J. Butcher   első osztályú altiszt   Hatos SEAL Csapat   1983. 10. 24.   Karib-tenger   Fulladás
  Kevin E. Lundberg   első osztályú altiszt   Hatos SEAL Csapat   1983. 10. 24.   Karib-tenger   Fulladás
  Stephen L. Morris   első osztályú altiszt   Hatos SEAL Csapat   1983. 10. 24.   Karib-tenger   Fulladás
     
PANAMA
NÉV RENDFOKOZAT EGYSÉG IDŐPONT HELY OK
  John P. Connors   sorhajóhadnagy   Négyes SEAL Csapat   1989. 12. 19.   Panamaváros   Tűzharc
  Donald L. McFaul   főaltiszt   Négyes SEAL Csapat   1989. 12. 19.   Panamaváros   Tűzharc
  Christopher T. Tilghman   első osztályú altiszt   Négyes SEAL Csapat   1989. 12. 19.   Panamaváros   Tűzharc
  Isaac G. Rodriguez III   másodosztályú altiszt   Négyes SEAL Csapat   1989. 12. 19.   Panamaváros   Tűzharc
     
KOSZOVÓ
NÉV RENDFOKOZAT EGYSÉG IDŐPONT HELY OK
  Chad M. Burkhardt   másodosztályú altiszt   Kettes SEAL Csapat   2000. 11. 24.   Koszovó   Helikopter baleset
     
AFGANISZTÁN
NÉV RENDFOKOZAT EGYSÉG IDŐPONT HELY OK
  Neil C. Roberts   első osztályú altiszt   DEVGRU   2002. 03. 04.   Takur Ghar   Tűzharc
  Matthew J. Bourgeois   főaltiszt   DEVGRU   2002. 03. 27.   Tarnak Farms   Akna
  Thomas E. Retzer   első osztályú altiszt   DEVGRU   2003. 06. 25.   Gardez   Lesállás
  David M. Tapper   első osztályú altiszt   DEVGRU   2003. 08. 21.   Paktia tartomány   Lesállás
  Brian J. Ouellette   első osztályú altiszt   DEVGRU   2004. 05. 29.   Zabul tartomány   Útszéli bomba
  Michael P. Murphy   sorhajóhadnagy   Egyes SEAL Szállító Jármű Csapat   2005. 06. 28.   Kunár tartomány   Tűzharc
  Matthew G. Axelson   másodosztályú altiszt   Egyes SEAL Szállító Jármű Csapat   2005. 06. 28.   Kunár tartomány   Tűzharc
  Danny P. Dietz   másodosztályú altiszt   Kettes SEAL Szállító Jármű Csapat   2005. 06. 28.   Kunár tartomány   Tűzharc
  Erik S. Kristensen   korvettkapitány   Tízes SEAL Csapat   2005. 06. 28.   Kunár tartomány   Lelőtt helikopter
  Michael M. McGreevy, Jr.   sorhajóhadnagy   Tízes SEAL Csapat   2005. 06. 28.   Kunár tartomány   Lelőtt helikopter
  Daniel R. Healy   első főaltiszt   Egyes SEAL Szállító Jármű Csapat   2005. 06. 28.   Kunár tartomány   Lelőtt helikopter
  Jacques J. Fontan   főaltiszt   Tízes SEAL Csapat   2005. 06. 28.   Kunár tartomány   Lelőtt helikopter
  Jeffrey A. Lucas   első osztályú altiszt   Tízes SEAL Csapat   2005. 06. 28.   Kunár tartomány   Lelőtt helikopter
  Jeffrey S. Taylor   első osztályú altiszt   Tízes SEAL Csapat   2005. 06. 28.   Kunár tartomány   Lelőtt helikopter
  Shane E. Patton   másodosztályú altiszt   Egyes SEAL Szállító Jármű Csapat   2005. 06. 28.   Kunár tartomány   Lelőtt helikopter
  James Suh   másodosztályú altiszt   Egyes SEAL Szállító Jármű Csapat   2005. 06. 28.   Kunár tartomány   Lelőtt helikopter
  Joshua T. Harris   első osztályú altiszt   DEVGRU   2008. 08. 30.   Kelet-Afganisztán   Fulladás
  John W. Marcum   első főaltiszt   DEVGRU   2008. 09. 11.   Kelet-Afganisztán   Tűzharc
  Jason Freiwald   főaltiszt   DEVGRU   2008. 09. 11.   Kelet-Afganisztán   Tűzharc
  Adam L. Brown   főaltiszt   DEVGRU   2010. 03. 18.   Kunár tartomány   Tűzharc
  Collin T. Thomas   első főaltiszt   DEVGRU   2010. 08. 18.   Kelet-Afganisztán   Tűzharc
  Brendan J. Looney   sorhajóhadnagy   Hármas SEAL Csapat   2010. 09. 21.   Zabul tartomány   Helikopter baleset
  David B. McLendon   első főaltiszt   Négyes SEAL Csapat   2010. 09. 21.   Zabul tartomány   Helikopter baleset
  Adam O. Smith   másodosztályú altiszt   Négyes SEAL Csapat   2010. 09. 21.   Zabul tartomány   Helikopter baleset
  Denis C. Miranda   harmadosztályú altiszt   Négyes SEAL Csapat   2010. 09. 21. Zabul tartomány   Helikopter baleset
  Jonas B. Kelsall   korvettkapitány   DEVGRU   2011. 08. 06. Vardak tartomány   Lelőtt helikopter
  Brian L. Bill   élenjáró főaltiszt   DEVGRU   2011. 08. 06. Vardak tartomány   Lelőtt helikopter
  Louis Langlais   élenjáró főaltiszt   DEVGRU   2011. 08. 06.   Vardak tartomány   Lelőtt helikopter
  Thomas A. Ratzlaff   első főaltiszt   DEVGRU   2011. 08. 06.   Vardak tartomány   Lelőtt helikopter
  John W. Faas   főaltiszt   DEVGRU   2011. 08. 06.   Vardak tartomány   Lelőtt helikopter
  Kevin A. Huston   főaltiszt   DEVGRU   2011. 08. 06.   Vardak tartomány   Lelőtt helikopter
  Matthew D. Mason   főaltiszt   DEVGRU   2011. 08. 06.   Vardak tartomány   Lelőtt helikopter
  Stephen M. Mills   főaltiszt   DEVGRU   2011. 08. 06.   Vardak tartomány   Lelőtt helikopter
  Robert J. Reeves   főaltiszt   DEVGRU   2011. 08. 06.   Vardak tartomány   Lelőtt helikopter
  Heath M. Robinson   főaltiszt   DEVGRU   2011. 08. 06.   Vardak tartomány   Lelőtt helikopter
  Darrick C. Benson   első osztályú altiszt   DEVGRU   2011. 08. 06.   Vardak tartomány   Lelőtt helikopter
  Christopher G. Campbell   első osztályú altiszt   DEVGRU   2011. 08. 06.   Vardak tartomány   Lelőtt helikopter
  Jon T. Tumilson   első osztályú altiszt   DEVGRU   2011. 08. 06.   Vardak tartomány   Lelőtt helikopter
  Aaron C. Vaughn   első osztályú altiszt   DEVGRU   2011. 08. 06.   Vardak tartomány   Lelőtt helikopter
  Jason R. Workman   első osztályú altiszt   DEVGRU   2011. 08. 06.   Vardak tartomány   Lelőtt helikopter
  Jesse D. Pittman   első osztályú altiszt   Ötös SEAL Csapat   2011. 08. 06.   Vardak tartomány   Lelőtt helikopter
  Nicholas P. Spehar   másodosztályú altiszt   Ötös SEAL Csapat   2011. 08. 06.   Vardak tartomány   Lelőtt helikopter
  Caleb A. Nelson   első osztályú altiszt   Tízes SEAL Csapat   2011. 10. 01.   Zabul tartomány   Útszéli bomba
  Patrick D. Feeks   első osztályú altiszt   Hármas SEAL Csapat   2012. 08. 16.   Kandahár   Lelőtt helikopter
  David J. Warsen   másodosztályú altiszt   Hármas SEAL Csapat   2012. 08. 16.   Kandahár   Lelőtt helikopter
  Matthew G. Kantor   másodosztályú altiszt   Négyes SEAL Csapat   2012. 11. 01.   Zabul tartomány   Tűzharc
  Kevin R. Ebbert   első osztályú altiszt   Négyes SEAL Csapat   2012. 11. 24.   Uruzgán tartomány   Tűzharc
  Nicolas D. Checque   első osztályú altiszt   DEVGRU   2012. 12. 08.   Kabul tartomány   Tűzharc
     
IRAK
NÉV RENDFOKOZAT EGYSÉG IDŐPONT HELY OK
  Marc A. Lee   másodosztályú altiszt   Hármas SEAL Csapat   2006. 08. 02.   Ramádi   Tűzharc
  Michael A. Monsoor   másodosztályú altiszt   Hármas SEAL Csapat   2006. 09. 29.   Ramádi   Gránát
  Joseph C. Schwedler   másodosztályú altiszt   Négyes SEAL Csapat   2007. 04. 06.   Anbár tartomány   Tűzharc
  Jason D. Lewis   első osztályú altiszt   Tízes SEAL Csapat   2007. 07. 06.   Bagdad   Útszéli bomba
  Mark T. Carter   főaltiszt   DEVGRU   2007. 12. 11.   Balad   Tűzharc
  Nathan H. Hardy   főaltiszt   DEVGRU   2008. 02. 04.   Balad   Tűzharc
  Michael E. Koch   főaltiszt   DEVGRU   2008. 02. 04.   Balad   Tűzharc
  Charles H. Keating   első osztályú altiszt   Egyes SEAL Csapat   2016. 05. 03.   Telszkuf   Tűzharc
 
JEMEN
NÉV RENDFOKOZAT EGYSÉG IDŐPONT HELY OK
  William R. Owens   főaltiszt   DEVGRU   2017. 01. 28.   Al-Gajil   Tűzharc
SZOMÁLIA
NÉV RENDFOKOZAT EGYSÉG IDŐPONT HELY OK
  Kyle Milliken   első főaltiszt   DEVGRU   2017. 05. 05.   Darusalam   Tűzharc
ETHOSZ

Hősi halottak
NavySEALs.hu