Az olyan korai szállítógépeket, mint amilyen a II. világháborús C-47 Dakota volt, katonai ejtőernyősök több generációja használta. A UDT-k és SEAL-ek sem voltak kivételek, a harcászati kiképzésük során más gépek mellett C-47-esből is ugrottak. De a C-47 oldalajtós kialakítása nem tette lehetővé, hogy nagyméretű felszerelést is ledobjanak az ugrókkal. Az ejtőernyővel bevetett harci úszók arra a felszerelésre voltak korlátozva, amit magukkal tudtak vinni. Jelentős lépés volt a hátsó teherrámpával rendelkező típusok megjelenése, mint például a C-130 Hercules. A rámpa lehetővé tette a gumicsónakok ejtőernyővel történő ledobását, ez jelentősen növelte a bevetett csoportok hatótávolságát.

A mai katonai szállító repülőgépek a légi utántölthetőségüknek és modern műszerezettségüknek köszönhetően bárhova el tudják juttatni a különleges műveleti erőket. Nem csak több ejtőernyőst tudnak bevetni ezek a gépek, mint a II. világháborús elődeik, de fontos szerepet játszanak a csapat-, felszerelés- és utánpótlás szállításában is. A Cyclone-osztály kivonása óta a SEAL-ek valamennyi hajója szállítható repülőgéppel, ami lehetővé teszi, hogy rövid idő alatt eljussanak a műveleti területükre.

Ahogy a vietnami háború idején, a SEAL-eknek ma sincs kijelölt légi szállító egységük. Vietnamban a Sealord helikopterek rakták ki és vonták ki a SEAL-eket, míg közvetlen légi támogatást a Seawolf helikopterek és a Black Pony repülőgépek biztosították. Ma a SEAL-ek bármelyik haderőnem bármelyik alakulatát igénybe tudják venni a légi szállításhoz, míg a harcászati feladatokhoz a Légierő Különleges Műveleti Parancsnoksága (AFSOC) kínálja a legjobb megoldást. Az AFSOC a legmodernebb repülőgépekkel és a legjobb pilótákkal rendelkezik, és nem csak szállítást, de közvetlen légi támogatást is biztosítani tud.
A Nyolcas SEAL Csapat tagjai berakják a felszerelésüket a C-2A Greyhound szállító repülőgépbe, hogy aztán kirepüljenek vele a repülőgép-hordozóra.
C-5A GALAXY

A Lockheed C-5-ös gépeivel kezdték el leváltani a C-141 Starlifter szállítógépeket az 1970-es évek elejétől. A C-5 Galaxy T elrendezésű vezérsíkkal rendelkező gép, vállszárnyas kialakítással, amelyen alul helyezkedik el a 2-2 nagy kétáramúsági fokú turbófan hajtómű. A géptörzs végén egy nyitható rakodórámpa található, amelyen keresztül ejtőernyősöket, harcjárműveket, csomagokat lehet ejtőernyővel ledobni. A gép jellegzetessége a felnyitható orr rész, hogy könnyebb legyen be- és kipakolni a nagyméretű rakományt működő hajtómű mellett. A C-5-ös futóművei „letérdeltethetőek”, így a rakodótér egy magasságba kerül a teherautók platójával, megkönnyítve a be- és kirakodást. A hatalmas rakodótér egyszerre hat helikoptert vagy öt lövészpáncélost is képes befogadni, és 270 ülés helyezhető el benne szükség esetére. A rakodótér feletti fedélzeten 75 főt szállíthat a gép, melynek személyzete két pilótából, két hajózómérnökből és három rakományfelelősből áll.

Típus: C-5A nehéz szállító repülőgép
Hossz: 75,3 m
Fesztávolság: 67,8 m
Magasság: 19,8 m
Üres tömeg: 172370 kg
Max. felszálló tömeg: 381000 kg
Max. sebesség: 932 km/h
Max. hatótávolság: 8890 km
Szolgálati magasság: 10600 m
Hajtómű: 4 db GE TF-39-GE-1C gázturbina
Teljesítmény: 4×19480 kp
Hasznos teher: 290 ejtőernyős, 122470 kg teher
A C-5A Galaxy az amerikai légierő legnagyobb szállítórepülőgépe, ami a SEAL-eket, a hajóikat és a felszerelésüket bárhova el tudja juttatni a világon.
C-17 GLOBEMASTER III

A Légierő és a McDonnell Douglas 1981-ben kötött szerződést a korosodó C-141-es teherszállítógép váltótípusának gyártására. Ez lett a C-17 Globemaster III, melynek első példányát 1993 nyarán szállították le. A C-17-es vállszárnyas gép, négy nagy kétáramúsági fokú gázturbinával és T elrendezésű vezérsíkkal. A hajtóművek tolóereje elfordítható, hogy a gép rövid kifutás után fel-, illetve leszállhasson. A C-17-es burkolat nélküli kifutópályán is használható, de ilyenkor nagyobb a gép sérülésének kockázata. A rakományt a géptörzs végén lenyitható rakodórámpán keresztül lehet be- és kirakni. A C-17-es rakterének padlójába görgős továbbítórendszert építettek a raklapok mozgatásának megkönnyítésére, ami egyetlen rakományfelelőst tesz szükségessé. A géptörzs két oldalán 54 ülést helyeztek el, és további 48 ülés elhelyezésére van lehetőség, így összesen 102 katonát szállíthat. A C-17 Globemaster III személyzete a két pilótából és a rakományfelelősből áll.

Típus: C-17 nehéz szállító repülőgép
Hossz: 53 m
Fesztávolság: 51,7 m
Magasság: 16,7 m
Üres tömeg: 128100 kg
Max. felszálló tömeg: 265350 kg
Max. sebesség: 830 km/h
Max. hatótávolság: 8710 km
Szolgálati magasság: 13715 m
Hajtómű: 4 db Pratt&Whitney F117-PW-100 gázturbina
Teljesítmény: 4×18890 kp
Hasznos teher: 102 ejtőernyős, 77519 kg teher
C-17 Globemaster III szállítórepülőgép. A kisebb mérete ellenére csaknem akkora a raktere, mint a C-5 Galaxynak.
C-130 HERCULES

A C-130 Hercules a legnagyobb példányszámban gyártott és a legtöbb ország által üzemeltetett közepes teherszállító repülőgép, amely 1959-ben állt szolgálatba. Felsőszárnyas elrendezésű gép, négy turbólégcsavaros hajtóművel. Ívben emelkedő farokrésze van, melyből lenyitható a rakodórámpa, ami a rakomány közvetlen be- és kirakódását, valamint katonák és nagyméretű terhek ejtőernyővel történő ledobását teszi lehetővé. A C-130-as burkolat nélküli kifutópályán is képes le- és felszállni. A különféle változatai közül a különleges műveletekhez elsősorban az MC-130H Combat Talon II és az MC-130J Commando II típusokat használják. A Combat Talon II típus terepkövető rádiólokátorral van felszerelve, és éjszaka, mostoha időjárási viszonyok között is képes alacsonyan, akár 75 méteres magasságban repülni. A műszereinek köszönhetően hajszálpontosan megtalálja a kicsi, jelöletlen zónákat a különleges műveleti erők kirakásához, kivonásához, vagy számukra utánpótlás szállításához. Az MC-130J változatot elsődlegesen helikopterek és billenőrotoros repülőgépek légi utántöltésére szánták, de kirakásra, kivonásra és utánpótlás szállítására is alkalmazható.

Típus: C-130 közepes szállító repülőgép
Hossz: 29,3 m
Fesztávolság: 40,4 m
Magasság: 11,6 m
Üres tömeg: 34400 kg
Max. felszálló tömeg: 70300 kg
Max. sebesség: 592 km/h
Max. hatótávolság: 3800 km
Szolgálati magasság: 10060 m
Hajtómű: 4 db Allison T56A-15 gázturbina
Teljesítmény: 4×4900 LE
Hasznos teher: 92 katona vagy 64 ejtőernyős, 20000 kg teher
Az MC-130H Combat Talon II a Hercules különleges műveleti erők igényeinek megfelelően átalakított változata.
C-2A GREYHOUND

A Grumman által kifejlesztett C-2 Grayhound az egyetlen szállító repülőgép típus, amely repülőgép-hordozók fedélzetéről képes üzemelni. Az elsődleges feladata szállítmány, posta és utasok szállítása a hordozók és a parti bázisok között. A dugattyúmotoros C-1 Trader felváltására tervezett C-2 első prototípusa 1964-ben repült először, és a típus 1966-ban állt szolgálatba. A szintén repülőgép-hordozók fedélzetéről üzemeltetett E-2 Hawkeye légtérellenőrző AWACS gépből fejlesztették ki, ugyanolyan szárnyakkal és hajtóművekkel, de a sárkányát kiszélesítették és hátsó teherajtóval látták el, ami rakodórámpaként is szolgál. A rámpa repülés közben is kinyitható, így a gép alkalmas élőerő és felszerelés ejtőernyővel történő ledobására. Mivel elengedhetetlen, hogy bármilyen időjárási viszonyok között megtalálja a repülőgép-hordozót, ellátták az ehhez szükséges navigációs és GPS rendszerekkel.

Típus: C-2A szállító repülőgép
Hossz: 17,3 m
Fesztávolság: 24,6 m
Magasság: 4,8 m
Üres tömeg: 15310 kg
Max. felszálló tömeg: 24655 kg
Max. sebesség: 635 km/h
Max. hatótávolság: 2400 km
Szolgálati magasság: 10210 m
Hajtómű: 4 db Allison T56-A-425 gázturbina
Teljesítmény: 2×4600 LE
Hasznos teher: 26 utas, 4500 kg teher
A C-2A-t repülőgép-hordozóról induló SEAL-ek vehetik igénybe, amikor a célkörzetük messzebb van a helikopterek hatótávolságánál.
U-28A

Az U-28A a svájci Pilatus PC-12 utas- és teherszállító repülőgép katonai változata. A típus első példányait 2005-ben állította szolgálatba a Légierő Különleges Műveleti Parancsnoksága, röviddel az üzemeltetésükre szánt 319. különleges műveleti század felállítása után. Azóta felállítottak még egy századot, a 34-et a géptípushoz, míg két további század a kiképzéssel foglalkozik. Az U-28A egymotoros, turbólégcsavaros repülőgép, a törzs szárny mögötti részén nagyméretű teherajtóval a rakomány be- és kirakásához. Rendkívül rövid távolságon belül képes fel- és leszállni, és az előkészítetlen terepen történő landolás sem okoz neki gondot. Elsősorban kis létszámú különleges műveleti csoportok hadszíntéren belüli szállítására használják az U-28A-t, de információgyűjtésre, felderítő-megfigyelő műveletekre is bevethető.

Típus: U-28A szállító repülőgép
Hossz: 14,4 m
Fesztávolság: 16,2 m
Magasság: 4,2 m
Üres tömeg: 2980 kg
Max. felszálló tömeg: 4960 kg
Max. sebesség: 500 km/h
Max. hatótávolság: 2780 km
Szolgálati magasság: 8840 m
Hajtómű: 1 db Pratty & Whitney PT6A-67B gázturbina
Teljesítmény: 1500 LE
Hasznos teher: 9 utas, 1346 kg teher
Az U-28A-t elsősorban különleges műveleti erők hadszíntéren belüli szállítására alkalmazzák.
FELSZERELÉS

Légi járművek: Repülőgépek
NavySEALs.hu