Amikor én vezettem a Kettes SEAL Csapatot 1982-től 1984-ig, nagy hangsúlyt fektettünk a harci úszásra. Igazából mi dolgoztuk ki a modellt a harci úszó tanfolyamhoz, ami még mindig használatban van a csapatoknál. Volt egy kiképzési esemény 1983-ban, ami illusztrálta, mire képesek a harci úszók.

Dániában és Németországban került sor rá 1983 áprilisában, a Flintlock nevű hadgyakorlat alatt. Az volt a feladatunk, hogy végrehajtsunk egy hajó elleni támadást Olpenitz-ben, egy erősen védett kikötőben a Jütland-félsziget keleti oldalán, Észak-Németországban, a dán határtól délre.

A feladat végrehajtására négy Kampfschwimmert választottak ki, akik német SEAL-ek voltak, és négy embert a Kettes SEAL Csapattól, akiket ilyen feladatra képeztünk ki. Ők mentek át az első harci úszó tanfolyamon. Joe McGuire, Ron Pierce, Caleb Esmiol és Chuck Johnson voltak a Kettes SEAL Csapat emberei.

A művelet előzetes intézkedéssel kezdődött, amit a kikotő támadásának napján adtak ki. A kikötőt erősen védték a német Nemzeti Gárda és a Nemzetőrség csapatai, akik teljes háborús készültségben voltak. A kikötőnek nagyon szűk bejárata volt a keleti oldalon, és egy mérföld mély volt kelet-nyugati irányban, nyugat felé haladva. A célhajók, amiket támadni kellett, a legtávolabbi ponton voltak a kikötőben.

A négy SEAL és a négy Kampfschwimmer ejtőernyővel ugrott egy MC-130-as repülőgépből búvárfelszereléssel, nedves ruhában és semmi mással. Az Északi-tenger megadott pontjára dobták le őket, és találkoztak egy német parti tengeralattjáróval, ami ott várt rájuk. Beúsztak az alattjáró torpedó vetőcsöveibe - amik alig voltak elég nagyok, hogy egy ember beférjen - búvárfelszereléssel, az első uszonnyal előre, a második arccal előre. Aztán szemtől-szembe találkozhattak és ugyanabból a csutorából lélegezhettek.

A torpedó vetőcső nem fokozatos bezsilipelési, kizsilipelési környezet. A 30 láb tengervíz nyomásáról - a torpedó vetőcső mélységéről - egy másodperc alatt légköri nyomásra kerülsz. Így ha a füled nem jó, rögtön beszakad a dobhártyád.

De mind sikeresen bezsilipeltek - ez volt a könnyű rész. A következő 24 órát várakozva töltötték, míg a tengeralattjáró megközelítette a kirakási pontot a kikötő közelében. Közben a tengeralattjárót végig kereste a gyakorlat szerinti „ellenség”. Az emberek nem aludtak sokat - nem volt semmi priccs az alváshoz és az egész 24 órás időszak alatt a nedves ruháikban voltak, ami még vizes volt a kirakástól. Azt hiszem, szalámis szendvicset vagy ilyesmit kaptak a várakozás közben.

A kizsilipelés a tengeralattjáróból ugyanúgy történt, mint a bezsilipelés: röviddel sötétedés után úgy egy mérföldre a kikötőtől, amit meg kellett támadniuk. A két SEAL páros és a két Kampfschwimmer páros a felszínen úszott be. A Kampfschwimmereket elkapta valami áramlat, elsodródtak és nem voltak képesek végrehajtani a támadást.

A négy SEAL harcászati távolságra úszott a kikötő előtt, hogy vizuálisan megerősíthessék, merre voltak. Aztán lemerültek, és a támadó tábláikat használva a víz alatti órával és tájolóval megtették az utat a célpontig. Az egész távolságot víz alatt tették meg, és ötször vagy hatszor kellett irányt váltaniuk, miközben lemerülve maradtak. A felszínre emelkedtek, csak alig törve meg a felszínt, hogy a víz még bevonta az arcmaszkjukat, hogy meggyőződjenek, a célpontok még ott voltak. Aztán megközelítették a célpontokat, rögzítették a tapadóaknáikat a hajókhoz, majd kiúsztak.

Ekkorra végére értek a Draeger újralégzőikben lévő összes oxigénnek, vagy legalábbis néhányuké kiürült. A felszínre kellett emelkedniük, és ketten egy móló alatt értek fel, ahol német őrök járkáltak őket keresve. Az őrök tudták, hogy jönni fognak, csak azt nem, hogy mikor vagy hogyan.

Az egyik SEAL, Pierce, oxigénmérgezést kapott, amitől hányingere lett. Okádnia kellett, ezért visszadugta a fejét a vízbe, hányt, aztán megint a felszínre emelkedett, visszavette a csutoráját, és a páros kicsit távolabb úszott, ahol kijöhettek a vízből. Onnan szárazföldön keresztül szivárogtak ki. Átmásztak a kerítésen, kijutottak a kikötőből, visszamentek a vízhez és kiúsztak egy halászhajóhoz, ami a parttól 1-2 mérföldre várt rájuk.

Ez áprilisban volt, így a víz hőmérséklete 4 fok volt a felszínen és 2 fok 3 méter mélységben, ahol úsztak. A nedves ruhát hordó SEAL-ek jó 12-14 órát voltak vízben és összesen 5-6 mérföldet úsztak.

Ez világklasszis harci úszás. Az, hogy ezek a srácok képesek voltak erre, felkeltette mások figyelmét az egész Haditengerészeti Különleges Hadviselésnél. Ma a SEAL-eket ilyesmire képzik. Nem minden SEAL tudja megcsinálni ilyen szinten, de volt több művelet Panamában és máshol, amit ilyen ismeret és állóképesség jellemzett. Örültem, hogy én voltam a Kettes SEAL Csapat parancsnoka, amikor ezek az ismeretek ki lettek fejlesztve.


Kevin Dockery: Navy SEALs: A History Part III: Post-Vietman to the Present, 15-18.old.
A Kettes SEAL Csapat harci búvárai dolgozták ki a harci úszó tanfolyamot, ami ma is fontos része a SEAL-ek kiképzésének.
Richard Woolard, Kettes SEAL Csapat

Flintlock
NavySEALs.hu