Az 1970-es évektől az Egyesült Államok fegyveres erőinek már nem csak a gerillamozgalmak megfékezésével kellett foglalkoznia, hanem az egyre jobban teret nyerő szélsőséges politikai csoportosulásokkal is. Ezek közül a palesztin érdekeket képviselő szervezetek voltak a legaktívabbak, amelyek gépeltérítésekkel és túszejtésekkel próbálták meg felhívni a világ figyelmét az ügyükre.
 
1985. október 7-én hétfőn az Achille Lauro nevű olasz luxushajó kifutott az egyiptomi Alexandriából, és Port Szaid felé vette az irányt. Az utasok többsége kiszállt Alexandriában, hogy kirándulást tegyenek a piramisokhoz, és majd később térjenek vissza a hajóra Port Szaidban.
 
Nem sokkal az után, hogy az Achille Lauro elhagyta az alexandriai kikötőt, négy fegyveres férfi átvette a luxushajó irányítását, és a fedélzetén tartózkodó 97 utast a 344 fős legénységgel együtt túszul ejtették. A terroristák ezt követően rádióüzenetet adtak le, amelyben bejelentették, hogy a Palesztin Felszabadítási Front Abu Abbasz Frakciójához tartoznak, és a túszok életéért cserébe 50, Izraelben bebörtönzött társuk szabadon bocsátását követelték. Hogy elszántságukat bizonyítsák, az egyik utast, a 69 éves mozgássérült, zsidó származású amerikai állampolgárt, Leon Klinghoffert az egyik terrorista, Juszef Madzsid al-Molki mellbe és fejbe lőtte, aztán megparancsolta a hajó alkalmazottjainak, hogy a holttestet tolószékestül dobják a tengerbe.
 
A rádióadást követően az olasz haditengerészet azonnal hajókat és felderítő repülőgépeket küldött ki a Földközi-tenger fölé, hogy megtalálják az eltérített luxushajót, az amerikaiak pedig riadóztatták a Hatos SEAL Csapatot. A terrorelhárító elit alakulat órákon belül felszállt egy C-141-essel, és velük tartott Carl W. Stiner vezérőrnagy, az Egyesített Különleges Műveleti Parancsnokság (JSOC) parancsnoka is.
SEAL-ek egy hajó elfoglalását gyakorolják. A tengeri terrorhelyzetek megoldása a Hatos SEAL Csapat szakterülete.
ELFOGÁS

Mivel a túszok között 19 amerikai állampolgár volt, Ronald Reagen elnök azonnal reagált. Arra ösztönözte Izrael kormányát, hogy ne tárgyaljon a terroristákkal, emellett felkérte a Mediterrán térség államait, hogy ne engedjék kikötni az Achille Laurót a kikötőikben. Ugyanis három hónappal korábban síita szélsőségesek eltérítették a TWA 847-es járatát, majd Bejrútban landoltak vele, ahol a 37 túszt különböző helyeken tartották fogva, hogy megnehezítsék a megtalálásukat, és így a válság sokáig elhúzódott. Ezúttal ezt el akarták kerülni az amerikai vezetők.
 
Október 8-án kedden a terroristák Port Szaid felé irányították az eltérített luxushajót, és alkut ajánlottak Egyiptomnak: megadják magukat, ha nem kerülnek bíróság elé, és elengedik a Palesztin Felszabadítási Szervezet bebörtönzött tagjait. Délután, miközben az Achille Laurót árnyékként követték az amerikai és olasz hadihajók, a ciprusi Akrotiri brit légi bázison leszállt a Hatos SEAL Csapat három rohamcsapatból álló különítményét szállító C-141-es repülőgép.
 
Azt tervezték, hogy a USS Iwo Jima (LHD-7) helikopterhordozóról a Task Force 160 helikopterei rakják ki gyorskötéllel a Hatos Csapat operátorait, akik elfoglalják a hajót és kiszabadítják a túszokat. Így írt Robert Gormly sorhajókapitány, a Hatos SEAL Csapat parancsnoka: „Amikor leszálltunk október 8-a délután, az Egyesített Parancsnokság tábornokával átvettük a helyzetet. Az Achille Lauro Alexandriába tartott, de a parancsunk érvényben maradt. Egyszerűen szólva, vissza kellett foglalnunk a hajót és kiszabadítanunk a túszokat. Készen állva az indulásra, folytattuk a tervünk csiszolását, de a Légierő szállítógépének lassú reakcióideje miatt a kulcsfontosságú felszerelés és állomány, aminek leszállítására szükségem volt, még nem érkezett meg. Mire megérkezett, már túl késő volt, hogy a sötétség leple alatt hajtsuk végre a feladatot.”
 
Október 10-én megegyezésre jutottak a terroristák az egyiptomi kormánnyal: átadták a hajót és a túszokat, cserébe rendelkezésükre bocsátották az egyiptomi légitársaság egyik Boeing 737-esét, hogy elvigye őket Tunéziába, ahol Abu Abbasz bázisa volt.
 
Amint Reagan elnök értesült róla, hogy Egyiptom kormánya szabadon engedte a terroristákat, azonnal utasította az Adriai-tengeren járőröző USS Saratoga (CVA-60) repülőgép-hordozót, hogy vadászgépeivel kísérje a Boeinget a szicíliai Sigonella amerikai támaszponthoz, és kényszerítsék leszállásra. Értesítették Stiner vezérőrnagy különleges alakulatát is, akik már a meghiúsult akció miatt csalódottan készülődtek a hazatérésre. Robert Gormly: „Különösen szerencsésnek tűnt, hogy a Sigonellán fogják leszállásra kényszeríteni, mert már átirányítottam oda egy rohamcsapatot, miután világossá vált, hogy nem fogunk műveletet indítani az Achille Lauro ellen. Közöltem az emberekkel, hogy mi történt. Vagy öten azonnal meghányatták magukat, hogy megszabaduljanak az altatóktól, amit bevettek, hogy egész hazaúton aludjanak.”
 
A Sigonella felé tartó C-141-es fedélzetén Gormly arról értesült, hogy nem csak a négy terrorista tartózkodott a Tunézia felé tartó Boeing 737-esen, hanem a Palesztin Felszabadítási Szervezet két tagja és a 777-es Alakulat nevű egyiptomi különleges alakulat több fegyverese is elkísérte őket.
 
A hét F-14-es vadászrepülőgép megpillantása után az egyiptomi pilóta azonnal felvette a szicíliai irányt. Nem tudhatta, hogy a gépek nem nyithattak tüzet az elnök engedélye nélkül. Az amerikaiak azt tervezték, hogy felteszik a terroristákat egy katonai repülőgépre, és az Egyesült Államokban bíróság elé állítják őket. „A tervünk szerint a sigonellai rohamcsapatom blokkolja a 737-est - írta Gormly -, amint az legurul a kifutópályáról és megáll. A gépen velem lévő két rohamcsapat egyike felmegy a repülőre, a másikat tartalékban tartom. Engedélyt kértem, hogy a Sigonellán lévő srácaim kilőhessék a 737-es futóműveit, amint az megáll. A tábornok továbbította a kérésemet, de elutasították. Azt mondták, óvatosan járjunk el, míg meglátjuk, mit fognak csinálni az egyiptomiak.”
Az olasz luxushajó utasai a kényelmes utazásból egyik pillanatról a másikra egy túszhelyzet szenvedő alanyaivá váltak.
POLITIKA ÉS DIPLOMÁCIA

Az olaszok eleinte nem akartak együttműködni, és felküldték a vadászgépeiket, hogy akadályozzák meg a Boeing 737-es leszállását, de miután Reagan felhívta, Bettino Craxi, az olasz miniszterelnök engedélyezte a gép landolását. Az egyiptomi repülőgépet bekerítette a Hatos SEAL Csapat Sigonellán lévő rohamcsapata, majd hamarosan megérkezett Gormly sorhajókapitány C-141-ese: „A madaramból a Boeing mögé futottam, ahol a sigonellai rohamcsapatom harcálláspontot létesített. A csapatparancsnok közölte, hogy bekerítették a 737-est. Az összes embere a gazban rejtőzött a közelben. Szóltam »Bo« sorhajóhadnagynak, a velem repülő két csapatparancsnok egyikének, hogy gyülekeztesse a rohamcsapatát a 737-es mögött bal oldalt, és álljanak készen megrohamozni a sugárhajtásút a parancsomra. […] Randy Rhodes sorhajóhadnagy a C-141-esünk mellett helyezte el a rohamcsapatát.”
 
Stiner vezérőrnagy rádión hívta az egyiptomi pilótát és elmagyarázta neki, hogy az amerikai erők körülvették az utasszállítót. A pilóta közölte, hogy egy egyiptomi nagykövet van a gépen, aki beszélni akar az amerikaiakkal. Gormly sorhajókapitány várt, míg az utasszállító legénysége leeresztette a lépcsőt az első ajtónál. Nemsokára lement a lépcsőn a pilóta és az egyiptomi diplomata Zeid Imad Hamed, aki átadta a megbízólevelét és útlevelét Gormlynak: „A levél arról szólt, hogy ő az egyiptomi kormány meghatalmazott képviselője, és az útlevél valódinak tűnt. Miközben a nagykövet lejött a lépcsőn, az engem fedező egyik mesterlövész rádiózott, hogy Abu Abbasz, az egyik legalávalóbb palesztin terrorista van az irányzékában. Kevés fénykép volt Abu Abbaszról, de tudtuk, hogy nézett ki, és úgy gondoltuk, ő lehetett a gépen lévő két palesztin egyike.”
 
Miközben Stiner vezérőrnagy a nagykövettel tárgyalt, a SEAL-ek észrevették, hogy olasz csendőrök vették körül őket, és teherautókkal elzárták az amerikai repülőgépek útját, hogy azok ne tudjanak felszállni. Az olaszok azt követelték, hogy a terroristák velük tárgyaljanak. Az amerikaiak nem adták fel ilyen könnyen, így miközben Stiner vezérőrnagy az olasz tábornokkal vitatkozott, a SEAL-ek és a fegyveres olasz csendőrök feszült perceket éltek meg.
 
Az olaszok úgy gondolták, hogy mivel az Achille Lauro olasz hajó, a terroristákat itáliai bíróságnak kell elítélnie. Amikor Reagan felhívta Craxit, az olasz vezető ezúttal nem engedett - Abbász és társai olasz kézbe kerültek. Miután Jasszer Arafat, a Palesztin Felszabadítási Szervezet vezetője „ellenőrizhetetlen reakciókat” helyezett kilátásba, amennyiben az olaszok átadják Abbaszt az amerikaiaknak, az olaszok elutasították az Egyesült Államok kiadatási kérelmét. Abbaszt, a támadás kitervelőjét és a vele tartó asszisztensét hamarosan szabadon engedték. A négy emberét 1986-ban hosszú börtönbüntetésre ítélték Olaszországban, de 1991-ben már egyikük sem volt börtönben.
Abu Abbasz (balra) 1985-ben kicsúszott az amerikaiak kezei közül és végül 2003-ban fogták el egy bagdadi rajtaütés során.
TÖRTÉNELEM

Achille Lauro
NavySEALs.hu