Az Anakonda hadművelet műveleti területe. A DEVGRU csapatát a Takur Ghar hegycsúcson rakták ki.
Két tálib fegyveres a sátruknál a Mako 31 által készített és Gardezbe továbbított fényképen. Később a SEAL-ek megölték őket.
Orosz gyártmányú Mi-8 helikopter sebesült afgán milicistákat rak ki a Bagram repülőtéren az Anakonda hadművelet elején.
EGYEDÜL A CSÚCSON

Körülbelül 02.45-kor a Razor 03 megközelítette a hegytetőt, hogy leszálljon és kirakja a Mako 30-at, ami a DEVGRU Vörös századának hat tagjából és a Légierő egy harci irányítójából állt. A csapat parancsnoka Britt Slabinski első főaltiszt volt, aki már 8 éve volt a DEVGRU-ban.
 
A pilóták és a legénység tagjai lábnyomokat láttak a hóban, valamint kecskebőrt és más emberi tevékenységre utaló nyomokat vettek észre, ezért Slabinski főaltiszttel egyeztetve úgy döntöttek,  hogy megszakítják a bevetést. De már túl késő volt. Géppuskák és RPG rakéták vették tűz alá a helikoptert a rejtett ellenséges állásokból, amiket az AC-130-as kamerái nem észleltek. Három rakéta találta el a helikoptert, leállítva az egyik hajtóművet, az elektromos rendszert és a hidraulika rendszert.
 
Ahogy a helikopter megemelkedett, a kiszálláshoz lenyitott hátsó rámpa közelében álló Neil C. Robert első osztályú altiszt megcsúszott a hidraulika olajon, és 2-3 méter magasból leesett a hóba. A Razor 03-at a sérülés miatt nem lehetett megfelelően irányítani, és a helikopter kényszerleszállást hajtott végre a völgyben, körülbelül 7 km-re attól a helytől, ahol Roberts altiszt magára maradt, ellenséggel körülvéve.
 
A kényszerleszállás helyszínén a SEAL-ek gyors létszámellenőrzést végeztek, és kiderült, hogy Roberts hiányzik. Miközben Slabinski főaltiszt megszervezte a géptörés helyszínének védelmét, John A. Chapman műszaki őrmester, a Légierő harci irányítója kapcsolatba lépett egy AC-130-assal, és támogatást kért. Nem sokkal később megérkezett a Razor 04, miután kirakta a Mako 21-et, és felvette a lezuhant hajózókat és SEAL-eket, majd visszaszállította őket Gardezbe.
 
Slabinski főaltiszt, tudva, hogy Roberts milyen reménytelen helyzetbe került, azonnal vissza akarta vinni a csapatát a hegyre. Eldobták az összes nem szükséges felszerelésüket, köztük a Claymore aknákat, Chapman SATCOM rádióját és a hátizsákokat. A hat ember változatos fegyvert vitt magával: egy M-60-as géppuskát, két M-4-es gépkarabélyt és három SR-25-ös öntöltő mesterlövészpuskát, amelyek M-203-as gránátvetőkkel voltak felszerelve. Mindenki nyolc repeszgránátot tett el a gránátvetőhöz. Emellett mindenkinél volt egy 9 mm-es SIG Sauer pisztoly is.
A Mako 30-at szállító Razor 03 megrongálódva a kényszerleszállás helyszínén, napokkal a csata után.
MENTŐAKCIÓ

A Razor 04 körülbelül 05.00-kor érte el a hegytetőn lévő földetérési zónát, ahol Roberts kiesett. Az ellenséges tűz ellenére az MH-47-es ezúttal kirakta a 6 fős csapatot, és bár megrongálódott, vissza tudott térni Gardezbe. A Mako 30 az előre megbeszéltek szerint tűzpárokra válva elindult felfelé, az éjjellátó szemüvegeikkel kihasználva a sötétséget.
 
Egy szikla és egy fa volt az uralkodó tereptárgy a hegytetőn. Ahogy a fához közeledtek, Chapman műszaki őrmester, Slabinski párja, két ellenséges harcost vett észre a fa alatti megerősített állásban. Chapman őrmester azonnal tüzet nyitott, megölve mindkét ellenséges harcost. Az amerikai különleges operátorokra azonban tüzet nyitottak egy másik bunkerből, ami körülbelül 20 méterre volt tőlük. Egy sorozat eltalálta Chapman őrmestert, aki halálosan megsebesült.
 
A SEAL-ek viszonozták a tüzet és egy manőverrel megpróbálták oldalba támadni az ellenséges állást, de ez meghiúsult, miután a tűzfedezetet adó géppuskásukat combon lőtték. A Mako 30 kereszttűzbe került, de tartották az állásukat, míg végül a helyzetük kilátástalanná vált. Slabinski főaltiszt a taktikai visszavonulás mellett döntött.
 
Északkelet felé indultak le a hegyoldalon, hogy némi fedezékben legyenek, de közben megsebesült még egy társuk, Stephen Toboz első osztályú altiszt, akinek boka fölött szinte ellőtték a lábát. Folyamatos tűzharcban vonultak vissza, és mialatt a sebesültjeiknek is segítettek, két további ellenséges harcossal végeztek. Közben Slabinski főaltisztnek sikerült kapcsolatba lépnie a Grim 32 hívójelű AC-130-assal, és a további visszavonulásukat a repülőgép tüze fedezte.

A SEAL-ek mintegy 1 km-t tettek meg  a mély hóban a meredek hegyoldalon, míg végül egy megfelelő helyre értek, ahol Slabinski főaltiszt megszervezte a védőállást és a sebesültek ellátását.
Egy lebombázott al-Kaida bunker a Shah-i-Kot völgyben. Már a szovjetek elleni háborúban is felkelők erőssége volt a környék.
ÉLET-HALÁL HARC A HEGYEN

Franklin Hagenbeck vezérőrnagy, az amerikai erők parancsnoka  riadóztatta a rangerekből álló gyorsreagálású erőt, amely a bagrami légi bázison állt készenlétben. A rangerek Bagramról Gardezbe települtek át, ami mintegy 10 perc repülőútra volt a hegytől. A gyorsreagálású erő Gardezben beszállt a két várakozó MH-47E helikopterbe. A Razor 01 tíz rangert, egy harcászati légi irányítót, egy harci irányítót és egy ejtőernyős kutató-mentőt szállított, míg a Razor 02 tíz rangert és Hyder korvettkapitányt, aki összekötő volt, de csatlakozni akart a SEAL-jeihez. A gyorsreagálású erő parancsnoka Nate Self ranger százados volt.
 
Mivel a Légierő szabályai szerint AC-130-as repülőgép nappal nem tartózkodhat ellenséges légtérben, a Mako 30-at támogató gép kénytelen volt távozni, mielőtt még a Razor 01 elérte volna a földetérési zónát.
 
Az MH-47-esek nem volt felszerelve műholdas rádióval, így nem tudtak hatékony híradást fenntartani a bagrami parancsnoksággal, vagy a Pete Blaber alezredes alá tartozó AFO csapatokkal. A parancsnokság azt az utasítást adta a gyorsreagálású erőknek, hogy ne a hegytetőn lévő „forró” földetérési zónában szálljanak le, ahol korábban tüzet nyitottak a két helikopterre, azonban az akadozó híradás miatt nem vették a másik leszállóhelyre vonatkozó utasítást. A híradás problémái miatt nem tudták megállapítani a SEAL csapat pontos helyét sem. Ennek következtében a rangerek azt hitték, hogy a SEAL-ek még a Takur Ghar csúcsán vannak, ezért oda tartottak, ahol a helikopterekre tüzet nyitottak.
 
05.45 körül a Razor 01 és 02 a Takur Gharon lévő földetérési zóna felé repült. A ranger gyorsreagálású erő nem volt tudatában annak, hogy a tálib és al-Kaida harcosok már felkészülve vártak az érkezésükre. A nap éppen kezdett a hegyek fölé emelkedni keleten, amikor a Razor 01 dél felől közeledett. A végső megközelítéskor egy RPG gránát robbant fel a különleges műveleti helikopter jobb oldalánál, és kézifegyverekből lőttek rá három irányból. A pilóta megpróbálta megszakítani a leszállást, de a gép túlságosan megrongálódott. A jobb oldali ajtólövész, Phil Svitak őrmester tüzet nyitott a hatcsövű Minigun géppuskájával, de eltalálta egy AK-47-es lövedék, és szinte azonnal meghalt. A nagy Chinook helikopter 3 méter magasból keményen földhöz csapódott a hóborította lejtőn lévő földetérési zónában. A kényszerleszállás során mindkét pilóta súlyosan megsebesült. A lezuhant MH-47-es helikopter orra felfelé állt, az ellenség bunkerei felé, ahol Chapman őrmester elesett.

A rangerek, a harci irányítók és a Chinook 8 fős legénysége erős tűz alatt igyekezett kijutni a helikopterből. Brad Crose őrmester és Matt Commons tizedes elesett az ellenséges tűzben, amint kiléptek a gépből. Egy másik rangert, Marc Anderson szakértőt, még a helikopterben érte halálos lövés, és azonnal meghalt.
 
A heves kézifegyvertűz ellenére az ejtőernyős kutató-mentő, Jason D. Cunningham első hajózó egy másik egészségügyi katonával a Chinook helikopterben maradt, és elkezdték ellátni a sebesülteket. A harcképes rangerek összegyűltek a helikopter rámpájánál, hogy felmérjék a helyzetet és megállapítsák az ellenség elhelyezkedését.
 
Self százados kidolgozott egy tervet a hegytetőn lévő bunkerek elleni támadásra, de az első próbálkozás után hamar rájött, hogy nagyobb erőre van szükség. Perceken belül amerikai F-15-ös és F-16-os vadászgépek kezdték bombázni az ellenséges állásokat, 500 fontos bombákat ledobva 50 méteren belül az amerikai állásoktól. 07.00-ra már nem fenyegette a rangereket a lerohanás veszélye. Megszilárdították az állásaikat és segélyhelyet hoztak létre a helikopter mögött.

A Razor 01 lelövése után a Razor 02-t biztonságos területre irányították át, majd később kirakta a gyorsreagálású erő másik felét, a 10 rangert és Hyder korvettkapitányt 800 méterre keletre, és körülbelül 600 méterrel a csúcs alatt. Hyder korvettkapitány másfél óra kemény kapaszkodás után csatlakozott a Mako 30-hoz, amely ekkor körülbelül 1000 méterre volt a Takur Ghar csúcsától.
 
A rangerek elindultak felfelé. A megerőltető menet két órán át tartott, erős ellenséges aknavetőtűz alatt. Körülbelül 45-70 fokos lejtőn másztak felfelé a ritka hegyi levegőben, többnyire méteres hóban gázolva, fegyverrel és felszereléssel megpakolva.
 
10.30-ra már teljesen kimerültek a rangerek, de még le kellett győzniük a hegytetőt uraló tálib és al-Kaida fegyvereseket, akik alig 50 méterre voltak tőlük. A tíz ranger megérkeztével Self százados felkészítette az embereit az ellenséges bunkerek elleni támadásra. A harci irányítók egy utolsó légi csapást kértek, majd két géppuska tűzfedezete alatt hét ranger megrohamozta a hegyet, már amennyire haladni tudtak a  térdig érő hóban. Az amerikai katonák perceken belül elfoglalták a Takur Ghar csúcsát, több al-Kaida és tálib harcossal végezve.
 
A rangerek elkezdték megszilárdítani az állásukat a hegytetőn, amit Self százados védhetőbbnek tartott, és biztonságosabbnak a sebesültek számára. A rangerek, a helikopter legénysége és a Légierő tagjai elkezdték felvinni a sebesülteket a meredek lejtőn, ami nehéz és lassú folyamat volt.
 
12.30 körül, miközben a sebesülteket vitték, további ellenséges harcosok nyitottak rájuk tüzet egy kis hegygerincről, körülbelül 400 méterre a helikopter mögül. A segélyhelyen lévő sebesülteket fedezék nélkül érte a tűz, ahogy a két egészségügyit is. Míg a rangerek viszonozták a tüzet, mindkét egészségügyit eltalálta az ellenség golyózápora.
 
A rangerek és a helikopter legénysége az életüket kockáztatva húzták el a sebesülteket egy viszonylag biztonságosabb helyre, a közeli sziklák mögé. A harci irányító újra közvetlen légi támogatást kért, és a bombák valamint a rangerek géppuskáinak tüze végül elhallgattatta az ellenséget. Ezután megszilárdították az állásaikat, a halottakat és a sebesülteket felvitték a hegytetőre, és várták az éjszakai kivonást.
 
Az ellenséges tűzben megsebesült Jason Cunningham első hajózót azonnal ki kellett vinni, hogy az életét meg lehessen menteni, de a parancsnokság nem engedélyezte a nappali mentőakciót, mivel az ellenség légvédelme továbbra is nagy veszélyt jelentett a helikopterekre. Jason Cunningham végül 18.20-kor belehalt a sebesülésébe.

A nap folyamán az amerikai és ausztrál különleges műveleti erők szomszédos hegytetőkön lévő figyelői több alkalommal is légicsapásokat irányítottak a Takur Ghar visszafoglalásával próbálkozó al-Kaida és tálib harcosokra, míg végül 20.15-kor megérkezett a 160. SOAR négy helikoptere, hogy kivonja a rangereket a Takur Ghar csúcsáról és a SEAL-eket a hegyoldalról. A 11 órán át tartó harcban 7 amerikai halt meg, és  további 11 súlyosan megsebesült.

Az akció után több kitüntetést osztottak ki, köztük Britt Slabinski főaltiszt megkapta az Egyesült Államok vitézségért adható második legmagasabb kitüntetését, a Haditengerészeti Keresztet a hősiesen tanúsított határozott és rendületlen vezetői képessége, az állandó ellenséges tűzzel szembeni rendíthetetlen bátorsága és a szolgálat iránti legnagyobb elkötelezettsége elismeréseként.
A Takur Ghar hegycsúcs és a rangereket szállító Razor 01. Ezen a helyen vívták a háború egyik legvéresebb csatáját.
Egy lebombázott al-Kaida légvédelmi állás a Shah-i-Kot völgyben, amely nagy veszélyt jelentett a helikopterekre.
A 101. légiszállítású hadosztály katonái fedezékben. A háttérben a Mako 31 harci irányítója tüzel a hangtompítós M-4-esével.
A rangereket szállító Razor 01 szétbombázott roncsa a Takur Gharon, egy hónappal a csata után.
Neil C. Roberts első osztályú altiszt, a 12 éve szolgáló veterán volt az első SEAL, aki életét vesztette Afganisztánban.
NEIL ROBERTS SORSA

Miután Roberts altiszt kiesett a helikopterből a hóba, kisebb sérülésekkel megúszta a zuhanást, azonban az ellenséges bunkerekből tüzet nyitottak rá. Roberts aktiválta az infravörös villógóját, ami a helyzetét tudatta az amerikai erőkkel, és amit csak éjjellátóval lehetett látni, majd az M-249-es géppuskájával és néhány kézigránátjával felvette a harcot az ellenséggel. Több mint fél órán át tartotta magát a reménytelen helyzetben, a sokszoros túlerővel szemben, míg végül egy sorozat eltalálta, és az ellenséges harcosok közvetlen közelről, egyetlen fejlövéssel kivégezték. Az érte visszatérő bajtársai Roberts altiszt holttestét később egy bunkerben találták meg, nem messze Chapman őrmester holttestétől.
 
A 32 éves Neil C. Roberts első osztályú altiszt volt az első SEAL, aki Afganisztánban életét veszítette, és az első az 1989-es panamai Igaz Ügy hadművelet óta, aki harcban esett el. Hősiességéért posztumusz Ezüst Csillaggal tüntették ki, és a  Takur Ghar hegyen vívott harcot a bátorsága előtt tisztelegve Roberts-hegygerinci csatának nevezték el. 
TÖRTÉNELEM

Afganisztán: Takur Ghar
2002. március 1-én kezdetét vette az Anakonda hadművelet, hogy megtisztítsák a Shah-i-Kot völgyet az al-Kaida és tálib erőktől Kelet-Afganisztánban. A művelet előkészítéseként amerikai különleges műveleti erők szivárogtak be február 27-én éjszaka és figyelőket állították fel. Ezek az csoportok az Előretolt Erő Műveletek (AFO) alá tartoztak, és három csapatból álltak: Juliet, India és Mako 31. A Juliet és India csapatok a Delta Force-hoz tartoztak, és úgy helyezkedtek el, hogy szemmel tarthassák a Shah-i-Kot völgy északi és déli részét, valamint a Gardezbe vezető utakat. A Mako 31 a DEVGRU egy SEAL raja volt, ami azt a feladatot kapta, hogy figyelőt állítson a Finger nevű hegygerincen, ami az egész völgyet uralta.
 
Miközben próbálta elérni az állását, az 5 fős Mako 31 észrevett egy 12,7 mm-es DSK géppuskával felfegyverkezett tálib osztagot. Ez a fegyver úgy volt elhelyezve, hogy tüzet nyithatott az amerikai katonák első hullámát szállító Chinook helikopterekre, ezért a géppuskafészket mindenképpen semlegesíteni kellett. Március 2-án 04.00-kor a DEVGRU SEAL-ek tüzet nyitottak és megöltek három tálib fegyverest, míg két menekülővel egy AC-130 Spectre csatarepülő végzett. Az összecsapás után a Mako 31 elfoglalta az állását a Fingeren.

Március 2-án éjfél körül elindult a zöldsapkásokból és afgán milicistákból álló gépjármű konvoj Gardezből a Shah-i-Kot völgybe. Az volt a feladatuk, hogy menekülésre késztessék az ellenséges harcosokat, akik aztán a 101. légiszállítású és a 10. hegyi hadosztályok blokkoló állásaiba futnak. A konvojt azonban ellenségnek nézte egy AC-130-as, és tüzet nyitott a járművekre, megölve egy zöldsapkást és több afgán és amerikai katonát megsebesítve. A túlélők ellen aztán a tálibok aknavetős támadást intéztek, komoly veszteséget okozva. Az afgán milicisták közül sokan eldobták a fegyverüket és elmenekültek. Ezzel a tervezett kalapács és ülő manőverből kiesett a kalapács.

Az üllő sem járt jobban. Amikor 06.30-kor elkezdtek landolni a völgy északi és keleti részén a 101-es és 10-es hadosztályok katonáit szállító első helikopterek, a környező hegyekről gépfegyverekkel és aknavetőkkel kezdték lőni őket a tálibok. Az amerikai katonákat földhöz szegezték, és a helikopterek második hullámát le is fújták. A Juliet, India és Mako 31 csapatok a figyelőikből légi csapásokat irányítottak a magukat felfedő ellenséges állásokra, jelentős veszteségeket okozva.
 
Március 3-án reggel a Task Force 11-től  két SEAL csapat érkezett Victor D. Hyder korvettkapitány vezetésével Gardezbe, hogy beszivárogjon a Shah-i-Kot völgybe. A két SEAL csapat, a Mako 30 és a Mako 21 egy-egy figyelőt tervezett felállítani a völgy két oldalán, hogy onnan támogassák a műveletet. Mivel szorított az idő, helikopteres kirakásra volt szükség, hogy a csapatok még hajnal előtt elérjék az állásaikat.
 
A két csapatot március 3-án 23.23-kor vette fel a 160. különleges műveleti repülőezred két MH-47E Chinook helikoptere, a Razor 03 és a Razor 04. Azonban a Mako 30 Razor 03 hívójelű gépén hajtómű meghibásodást tapasztaltak, és egy új MH-47-est küldtek a helikopter leváltására. Ez a csúszás azt jelentette, hogy a SEAL-eket nem rakhatták ki a Takur Ghar hegy csúcsától keletre lévő földetérési zónában március 4-én 02.30-ig, mert nem maradt volna elég idejük a csúcs elérésére napkeltéig. Ezért úgy döntöttek, hogy magán a hegycsúcson teszik ki a Mako 30-at.
 
A Nail 22 hívójelű AC-130 csatarepülő felderítette a Takur Ghar csúcsát, és mivel ellenséges tevékenységet nem észlelt, a hegytetőt biztonságosnak ítélte. Ezután átirányították, hogy más csapatokat támogasson a Chinook érkezése előtt.
NavySEALs.hu