Legalább hét SEAL szakasz vett részt a kezdeti afganisztáni műveletekben a Kettes,  Hármas és Nyolcas SEAL Csapatokból.
TASK FORCE K-BAR

A Tartós Szabadság hadművelet korai szakaszában Afganisztán megszállását, ami hivatalosan 2001. október 7-én kezdődött, egy SEAL ellentengernagy, Albert M. Calland irányította. A műveleti területet két fő területre osztották, mindegyiknek megvolt a saját feladata, amit a többnemzetiségű különleges műveleti erők számára szabtak meg, melyek részt vettek a támadásban.
 
Az északi parancsnokság, kódnevén Task Force Dagger az afgán ellenállással működött együtt a tálib kormány legyőzésére, míg a Déli Vegyes Egyesített Különleges Műveleti Harci Kötelék, kódnevén Task Force K-Bar, az al-Kaida afganisztáni műveleti képességének szétzúzására összpontosított. Robert S. Harward SEAL sorhajókapitány volt a Task Force K-Bar parancsnoka 2002 áprilisáig, és 2700 fő tartozott az irányítása alá a Haditengerészeti Különleges Hadviseléstől, a Különleges Erőktől, a Légierőtől, valamint a német, ausztrál, új-zélandi, kanadai, norvég és török különleges alakulatoktól. Harward különleges felderítés és közvetlen művelet feladatokat irányított szerte Afganisztánban.
 
A Task Force K-Bar egyik eleme, a Nyolcas SEAL Csapat H szakasza Virginiából repült át Németországon keresztül Bahreinbe, majd végül az ománi partok előtti Maszirah-szigeten szállt le. A szakasz egy hétig volt Ománban a Hármas SEAL Csapat A szakaszával együtt. Egyik szakasznak sem voltak gépjárművei az afganisztáni feladatokhoz, így a Hadseregtől kapott négy Humvee-t kellett átalakítaniuk. Amint a járműveket feljavították, hogy megfeleljenek a különleges igényeiknek, a haditengerészeti kommandósok az új terepjáróik vezetését gyakorolták. Éjjellátó szemüveget használtak az éjszakai vezetéshez, és az ellenséggel való találkozás esetén alkalmazott taktikákat is elpróbálták.
 
Az A szakasz nem kapott terepvezetési kiképzést a gépjárműre, így a H szakasz két tagját kérték meg, hogy legyenek az A szakasz elsődleges gépjárművezetői. Az egyikük Jeffrey S. Taylor volt, aki négy évvel később esett el, amikor a Vörös Szárnyak hadművelet alatt mentőakciót hajtott végre Afganisztánban.
SEAL fedezi a társát különleges felderítő feladaton Afganisztánban, a Tartós Szabadság hadművelet korai szakaszában.
CAMP RHINO

2001 novemberében a Hármas SEAL Csapat A szakasza hajtotta végre a Tartós Szabadság hadművelet első szigorúan titkos műveletét, ami egy épületcsoport különleges felderítése volt Afganisztánban, amit a Camp Rhino előretolt műveleti bázisnak (FOB) szántak. Ez a hely Kandahártól mintegy 190 km-re délnyugatra volt. Az előző hónapban a 75. ranger ezred 3. zászlóaljának 199 katonája harci ejtőernyős ugrást hajtott végre ugyanennél az objektumnál, a Rhino célpontnál, hogy elfoglaljanak egy távoli sivatagi leszállópályát, információt gyűjtsenek, felállítsanak egy előretolt utántöltő és felfegyverező pontot a helikoptereknek, és felmérjék a leszállópálya alkalmasságát a közelgő műveletekhez.
 
A SEAL-ek által gyűjtött információ elengedhetetlen volt James N. Mattis dandártábornok számára, akinek a lehető legtöbb információra volt szüksége, mielőtt utasíthatta volna a 15. tengerészgyalogos expedíciós egységet, amelynek feladata volt a terület elfoglalása.
 
A SEAL szakaszt két különleges műveleti MC-130-as repülőgép rakta ki mintegy 15 km-re a célponttól. A SEAL-ek a négy átalakított Humvee-vel haladtak tovább egy előre meghatározott ponthoz, ahol elrejtették a terepjárókat, és figyelőt állítottak fel a leszállóhely szemmel tartására. A SEAL-ek a megszerzett információkat rádión továbbították Mattis dandártábornoknak, aki a művelet megkezdése mellett döntött.
 
Négy nappal azután, hogy a SEAL-ek elkezdték a felderítést, az Egyesült Államok Légierejének két különleges műveleti harci irányító csapata ugrott le szabadeséssel sötét éjszaka a célterület közelében. A feladatuk az volt, hogy jelöljék meg a ledobási/földetérési zónát a CH-53-as helikoptereknek, amelyek a tengerészgyalogosokat szállították. A SEAL-ek a harci irányítókkal együtt előrementek a leszállóhely kijelölésére és biztosítására. A tengerészgyalogosok kirakása esemény nélkül zajlott le november 25-én, majd a SEAL-ekkel közösen egyetlen lövés nélkül elfoglalták és megtisztították az épületeket és a környező területet. Az A és a H szakasz még 45 napig maradt Camp Rhinóban.
A Hármas SEAL Csapat A szakasza a Camp Rhinón. Az épület a rangerek korábbi műveletének nyomait viseli.
PATKÁNY JÁRŐRÖK

A Camp Rhinón töltött 45 nap alatt a Nyolcas SEAL Csapat H szakasza számos Patkány-járőrt (gépjárműves sivatagi járőr) hajtott végre Camp Rhino műveleti területén Mattis dandártábornok számára. A Patkány-járőrök 2-4 napig tartottak, és az elsődleges feladatuk a különleges felderítés volt. A Camp Rhino parancsnokától kapott állandó érvényű parancs egyszerű volt: megölni mindenkit (ellenséget).

Az egyik feladaton a csapatot felfedezte két afgán férfi, és a SEAL-ek gyorsan elfogták őket a tevéjükkel együtt. A feladatuk lelepleződött, és erre az esetre a hatályos műveleti utasításuk azonnali kivonást vagy kiszivárgást írt elő. A H szakasz SEAL-jei úgy döntöttek, lebontják a gépjármű rejtekhelyüket és kivonást hajtanak végre. Nem ölték meg a két afgán férfit, mivel azoknál nem volt fegyver. Amikor a SEAL-ek készen álltak az indulásra, elvágták az afgánok béklyóit, és elhajtottak. A 45 nap során ez volt az egyetlen eset, hogy a SEAL-ek lelepleződtek.
 
November közepén a Hármas SEAL Csapat D szakasza váltotta fel a Nyolcas SEAL Csapat szakaszát. A D szakasz feladata a felderítésről a kandahári repülőtér felé történő északi előretörés támogatására változott. A H szakasz Ománon keresztül Bahreinbe települt, hogy felkészüljön a terrorizmus elleni háború más feladataira.
 
A Nyolcas SEAL Csapat egy későbbi afganisztáni műveletén egy tengerészgyalogos őrmester, aki ajtólövész volt a helikopterén, magára vonta a SEAL-ek haragját, mivel rálőtt a Patkány-járőrükre, amikor az éjszaka a sivatagban haladt. A G szakasz négy Humvee-vel volt, infravörös villanólámpákkal és visszaverő ragasztószalaggal ellátva, hogy segítse a baráti erőként történő azonosítást. A tengerészgyalogos őrmester mégis ellenségnek nézte őket, és lőni kezdett rájuk a géppuskájával. A SEAL-eket elkísérő harci irányító őrjöngve lépett kapcsolatba a helikopterrel, és a tengerészgyalogos őrmester végül tüzet szüntetett. Camp Rhinóba visszatérve a SEAL-ek pontosították a legkeresettebbek listáját: 1: bin Laden, 2: a tengerészgyalogos őrmester. Az őrmester nem sokkal később távozott Camp Rhinóból.
A Patkány-járőrt a Hadseregtől kapott, és a saját igényeiknek megfelelően átalakított Humvee terepjárókkal hajtották végre.
TÁLIB FELKELÉS

2001. november 24-én, miután tarthatatlanná vált a helyzetük, mintegy 300-500 tálib harcos megadta magát Észak-Afganisztánban az Északi Szövetség tábornokának, Abdul Rasid Dosztumnak. A tálib foglyokat Mazar-i-Sharifba szállították, majd a Kala-i-Dzsangi nevű erődbe zárták őket, ami Dosztum főhadiszállása volt. Bár a zömében pakisztáni, arab és csecsen harcosok letették a fegyvert, Dosztum emberei nem kutatták át őket alaposan, és sikerült néhány lőfegyvert és gránátot elrejteniük.
 
November 25-én két CIA tiszt érkezett az erődbe a Különleges Tevékenységek Osztályától (SAD), John „Mike” Spann és Dave Tyson, hogy kihallgassa a tálib foglyokat. Már zajlott a kihallgatás, amikor a tálibok fellázadtak, és kitörtek a börtönből. Spann az AK-47-esével felvette velük a harcot, majd miután a pisztolyából is kifogyott a lőszer, puszta kézzel harcolt tovább, míg végül a tálibok lelőtték. Bátor kitartása tette lehetővé, hogy Tysonnak sikerült eljutnia az erőd biztonságos részébe, ahol egy német televíziós forgatócsoporttal együtt csapdába esett. Tyson a németek műholdas telefonján segítséget hívott, miközben a tálibok elfoglalták az erőd egy részét, köztük egy fegyverraktárat, ahonnan nagy mennyiségű AK-47-est, RPG rakétát és aknavetőt zsákmányoltak.
 
Dosztum emberei is erősítést kértek, és hamarosan 200 afgán katona, valamint egy T-55-ös harckocsi kezdte lőni a kitört tálibok állásait.  
 
14.00-kor érkezett meg a különleges műveleti erők egy vegyes csoportja, amely 9 zöldsapkásból, valamint egy 6 fős brit SBS különítményből állt. Az SBS csoport egyik tagja Stephen Bass főaltiszt volt, aki a DEVGRU cseretagjaként szolgált a brit tengerészgyalogság különleges alakulatánál. Ez a vegyes csoport csatlakozott az afgánokhoz, és az erőd északi részéből lőtték a tálibokat, valamint 16.00-tól sötétedésig kilenc légicsapást irányítottak az ellenséges állásokra.
 
Bass főaltisz kétszer is megkísérelt eljutni Tysonhoz és Spannhez, akiről nem tudták, hogy már elesett, azonban az erős ellenséges tűz mindkétszer visszavonulásra kényszerítette. Bass főaltiszt azonban nem adta fel, és sötétedés után újból akcióba lendült. Egyedült tett meg 300-400 métert állandó ellenséges tűz alatt. Amikor elfogyott a lőszere, az elesett afgánok fegyvereit használva folytatta tovább a mentőakcióját, és végül sikerült eljutnia a korábbi tengerészgyalogos „Mike” Spannhez, de már csak a halálát tudta megállapítani, így visszatért a csapatához. Bass főaltisztet ezért a tettéért Haditengerészeti Kereszttel tüntették ki.
 
Másnap az Északi Szövetség harcosai egy vezetési pontot állítottak fel az északi kapu közelében, hogy a harckocsi és az aknavetők tüzét irányítsák. Négy zöldsapkás és a 10. hegyi hadosztály nyolc katonája csatlakozott hozzájuk. 23.00 körül egy 2000 fontos BGU-32-es bomba véletlenül a vezetési pont közelében csapódott be, megsemmisítve a harckocsit, megölve négy afgán katonát, valamint megsebesítve öt amerikai és két brit különleges műveleti operátort.
 
Az éjszaka folyamán egy AC-130-as lőtte a tálibokat, és sikerült eltalálnia a fegyverraktárat, ami a hatalmas robbanást követően egész éjjel lángolt.
 
Másnap sikerült megtöri a tálibok ellenállását, és az Északi Szövetség katonái estére visszafoglalták az erődöt. Az életben maradt tálibok az egyik épület alagsorába vonultak vissza. Az afgán katonák még gránátok bedobásával sem tudták megadásra bírni őket. A tálibok közül sokan a reménytelen helyzet miatt végeztek magukkal. A 86 életben maradó végül december 1-én adta meg magát, miután az afgán katonák hideg vízzel árasztották el a helyiséget.
John „Mike” Spann CIA tiszt a Kala-i-Dzsangi erődben. Stephen Bass SEAL főaltiszt többször kockáztatta az életét, hogy eljusson hozzá, de Spann már halott volt.
Zöldsapkások irányítják a légicsapásokat a Kala-i-Dzsangi erőd északi oldaláról a fellázadt tálib foglyok állásaira.
2001. szeptember 11-én négy amerikai utasszállító repülőgépet térítettek el, amelyeket repülő bombaként használtak és lerombolták a New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyait, valamint megrongálták a Pentagont is. A negyedik repülőgép a pennsylvaniai Pittsburgh közelében lezuhant, így az áldozatok száma elérte a 3000-et. George W. Bush amerikai elnök elrendelte a „terrorizmus elleni háborút”.
 
A terrorcselekményt követő nyomozás szálai a szaúdi milliárdos Oszama bin Ladenhez, és a terrorszervezetéhez, az al-Kaidához vezettek. Kiderült, hogy bin Laden Afganisztánban tartózkodott, ahol a hatalmon lévő tálib kormány védelmét élvezte. A tálibok az Egyesült Államok nyomatékos kérése ellenére sem adták ki bin Ladent, sőt kijelentették, hogy meg fogják védelmezni. Ezért 2001 októberében az Egyesült Államok megkezdte a csapatok felvonultatását a térségbe, majd 7-én a légicsapásokkal kezdetét vette a Tartós Szabadság (Enduring Freedom) hadművelet. A légi műveletekkel összhangban a tálib ellenes törzsek alkotta Északi Szövetség amerikai különleges operátorok és a CIA támogatásával szárazföldön indított támadást. A tálib és al-Kaida gerillák a heves bombázások elől kénytelenek voltak a Tora Bora térségbeli barlangokba visszahúzódni.
TÖRTÉNELEM

Afganisztán: Tartós Szabadság hadművelet
NavySEALs.hu