1991. június 25-én Szlovénia kinyilvánította függetlenségét, és ezzel kitört a délszláv háború. Jugoszlávia szerb vezetői, élükön Szlobodan Milosevics elnökkel, ellenezték az országrész elszakadását, és parancsot adtak a hadsereg bevetésére. Közben a Jugoszláviához tartozó Horvátországban is elindultak a függetlenségi törekvések. Mivel a horvát területen élő szerbek az anyaállam politikáját támogatták, Horvátországban is fegyveres konfliktus bontakozott ki.
 
1992-ben már folyt a háború a szintén elszakadni szándékozó Boszniában is, amelynek fővárosát, Szarajevót, blokád alá vonták a szerb erők. Az ENSZ csapatok légihidat hoztak létre a lakosság ellátására, amit folyamatosan zavartak a szerbek. 1992. október 8-tól az ENSZ teljes repülési tilalmat rendelt el Bosznia felett. A légtérzárlatot október 31-től a NATO erők ellenőrizték, majd 1993. április 12-én elindult a Repülési Tilalom (Deny Flight) hadművelet, melynek keretében NATO repülőgépek járőröztek Bosznia fölött.

1994 márciusában az Egyesült Államok békét ért el a boszniai horvátokat és a boszniai muzulmánokat (bosnyákok) között, majd Bosznia bosnyák-horvát erői a horvát hadsereggel közösen indítottak támadást a boszniai szerb katonaság visszaverésére. 1994 novemberében a szerbek több légicsapást mértek a bosnyák-horvát hadseregre a repüléstilalmi zónán belül, ezért november 21-én a NATO légi erői nagyszabású támadást intézett szerb célpontok ellen.
 
1995. augusztus 28-án a boszniai szerbek aknavetős támadást hajtottak végre a szarajevói piactér ellen. A mészárlásra a NATO két nappal később a Megfontolt Erő (Deliberate Force) hadművelettel válaszolt, amely 3 héten át zajlott. A légi hadjárat miatt Jugoszlávia rákényszerült, hogy részt vegyen az Egyesült Államokban, Daytonban zajló béketárgyalásokon. Az 1995. novemberi békekötéssel véget ért a háború, majd december 14-én aláírták a békeszerződést, és az IFOR-nak (Végrehajtó Erő) elnevezett ENSZ erők bevonultak az egykori Jugoszláviába.
A Kettes SEAL Csapat két szakaszt telepített 1995 őszén Európába, az IFOR békefenntartó csapatok támogatására.
HARCI KUTATÁS-MENTÉS

A Megfontolt Erő hadművelet alatt a Kettes és Nyolcas SEAL Csapatok szakaszai harci kutató-mentő készültséget adtak az Adriai-tengeren lévő USS Theodore Roosevelt repülőgép-hordozó harccsoport és a Földközi-tengeri Tengeri Deszant Készenléti Csoport hajóin.

1995. augusztus 30-án a francia légierő Ebro 33 hívójelű Mirage 2000K vadászbombázóját hőkereső rakétával lelőtték a boszniai Palétől 30 km-re délkeletre. Frederic Chiffot százados és Jose Souvignet hadnagy katapultáltak, de mivel a többi gépről nem látták a földet érésüket és vészjelzés sem érkezett tőlük rádión, eltűntnek nyilvánították őket.  Ráadásul a szerbek, akik rövid időn belül elfogták a két franciát, félrevezető információkat közöltek a sajtóval, illetve hamis vészjelzések leadásával próbálták tőrbe csalni a mentőerőket.

Szeptember 5-én egy bevetésről visszatérő német felderítő repülőgép fotóit elemezve olyan föld-levegő jelzést vettek észre, amit az Ebro 33 legénységének tulajdonítottak. Ekkor még nem volt bizonyos, hogy a francia hajózók fogságba estek, ezért másnap kora reggel Leighton Smith tengernagy, a NATO déli erőinek parancsnoka utasítást adott a mentőműveletre. A USS Theodore Roosevelt repülőgép-hordozóról két HH-60H helikopter szállt fel, nyolc-nyolc SEAL-lel a Nyolcas Csapat D szakaszából. A helikopterek azonban a heves zivatar miatt még a célterület elérése előtt kénytelenek voltak visszafordulni.

Szeptember 7-én négy MH-53H helikopter indult el az olaszországi Brindisiből amerikai és francia különleges műveleti állománnyal, hogy megkíséreljék felkutatni az Ebro 33 legénységét. A helikopterek hosszasan kutattak a pilóták után, miközben szerbek tüzeltek rájuk szórványosan, de a nagyon sűrű talajmenti köd miatt végül lefújták a bevetést. Másnap ismét Boszniában repült négy MH-53-as helikopter, de természetesen nem találhatták meg a hajózókat, akiket végül diplomáciai nyomásra december 12-én adtak ki a szerbek a franciáknak.
A USS Theodore Roosevelt repülőgép-hordozóról két HH-60H helikopterrel indult el a Nyolcas SEAL Csapat D szakasza boszniai kutató-mentő bevetésre.
A Kettes SEAL Csapat H szakaszának búvárai a Sas Alkalmi Kötelék műszaki katonájával beszélgetnek a Száva partján.
A Sas Alkalmi Kötelék műszaki katonái  pontonhidat építenek Zsupanjánál, a Száva Horvátország felőli oldalán 1995 decemberében.
A SAVA II MŰVELET

1996 januárjának végén ismét feladatot kaptak a SEAL-ek. A feladat négy részből állt, és a D szakasznak két napja volt a végrehajtásra. Először január 20-án Zsupanjánál merült le egy úszópár, hogy megkeressen két M-16-os gépkarabélyt, amit a műszaki katonák vesztettek el. Bár a SEAL-ek mindent megpróbáltak, az erős sodrás és a bizonytalan helymeghatározás miatt nem találták meg a fegyvereket.
 
A D szakasz második feladata az volt, hogy talajmintákat vegyen a folyómederből a lerombolt Zsupanja híd közelében. A SEAL merülőpárok az erős sodrás ellenére végrehajtották a merülést, és megállapították, hogy a meder kemény agyagos, elszórt sziklákkal. Ez teljes meglepetésként érte a műszaki katonákat, mivel a szerződéses horvát búvárok pontosan az ellenkezőjét állították.
 
A harmadik feladat egy hidrográfiai felderítés volt a 300 méteres folyó egész szélességében a lerombolt híd közelében. Ezzel a munkával hamar végeztek, az információkat továbbították a térképészüknek, míg a többiek felkészültek a negyedik feladatra. Másnap elmentek Brckóba, ahol egy részben lerombolt hidat kellett megvizsgálniuk. Mivel a helyi rangidős tiszt, egy boszniai szerb ezredes képtelen volt egy aknamentes megközelítési utat mutatni a hídhoz, a feladatot megszakították. A D szakasz még aznap visszatért a San Vito légi bázisra.
 
Összességében a SAVA I és SAVA II műveletek sokkal inkább a közös együttműködés gyakorlását szolgálták, mint az Alfa Alkalmi Kötelék műveleti képességének kipróbálását. De ugyanakkor azt is bizonyította, hogy a SEAL-tengerészek nem csak a pusztítást tudják hatékonyan szolgálni, hanem az építést is.
Az elkészült pontonhíd Horvátország és Bosznia között. A SEAL-ek hidrográfiai felderítéssel segítették a műszaki alakulat munkáját.
A SAVA I MŰVELET

A Kettes SEAL Csapat H és D szakaszaiból létrehozott Alfa harci egységet 1995 őszén az Európai Parancsnoksághoz küldték, hogy támogassa az IFOR erőket. Bár a Kettes SEAL Csapat 1993 telétől hathavonta két új szakaszt küldött Európába, az Alfa harci egység volt az első, mely két szakasszal és vezetés-irányítási elemmel települt ki. A teljes harci egység együtt gyakorolt a kitelepülés előtti felkészülésen, és alkalmas volt bármilyen művelet végrehajtására a harci úszó/mesterlövész pároktól a teljes 32 fős csoportot érintő feladatokig.

Az Alfa harci egység 1995 szeptemberében települt a Kettes Egyesített Különleges Műveleti Harci Kötelékhez (JSOTF2), amelynek az olaszországi Brindisi közelében lévő San Vito támaszponton volt a parancsnoksága. A JSOTF-2 támogatta a Repülési Tilalom hadműveletet, majd amikor 1995 decemberében aláírták a daytoni béketervet, a Közös Törekvés (Joint Endeavor) hadműveletet támogató IFOR Különleges Műveleti Parancsnokság (SOCIFOR) parancsnoksága lett.

Decemberben a H szakaszt Stuttgartba vezényelték, a Kettes Haditengerészeti Különleges Hadviselési Harci Egységhez (NSWU-2), amely a San Vito támaszpontra települt SEAL szakaszokat támogatta, és egy héttel később tervezni kezdték a Száva menti műveletet.

Amint megkapták a SAVA I névre keresztelt feladatot, az NSWU-2 parancsnoka egy 4 fős előőrsöt vezetett a horvátországi Zsupanjába, hogy kiderítsék, mire van szüksége a Sas Alkalmi Köteléknek (Task Force Eagle). A Hadsereg műszaki egységének az volt a feladata, hogy hidakat építsen a Száván, lehetővé téve, hogy az amerikai erőket átvigyék a folyón Boszniába. A folyónak erős volt a sodrása, és azt sem tudták, hogy milyen akadályok lehetnek a vízfelszín alatt, amelyek akadályozhatnák a hajókat, vagy a hidak építését. Egy klasszikus békaember hidrográfiai felderítésre volt szükség. A SEAL csoport parancsnoka továbbította az információkat az NSWU-2-re, és egy raj elindult a Taszár légi bázisra, az amerikai erők elsődleges állomáshelyére.

A SEAL-ek szentestén értek Taszárra, majd egy 8 órás autóutat követően másnap reggel érkeztek meg Zsupanjába. A szolgálatvezető altiszt kész tervvel rendelkezett. A H szakasz előkészítette a csónakokat és a felszerelést, miközben a világ minden tájáról érkező TV-stábok rögzítették minden mozdulatukat.

A 300 méter széles, 5-10 km/h sodrású Száván nagy kihívást jelentett a felderítés. Állandóan törmeléket hordott, ezért kockázatos volt a merülés. A SEAL búvárok vízbe ereszkedtek és vonalban úsztak folyásirányban, feljegyezve a vízmélységet, és lemerülve az akadályokhoz. A parti csapat kirakta a jelzőkarókat és igyekezett lépést tartani az úszókkal. A SEAL-ek néhány vízben töltött óra alatt feltérképezték a kérdéses területeket, a gyűjtött adatokat pedig továbbították a térképész társaiknak. A térképészek egy sátorban, egyetlen forgácslapon dolgozva készítették el a térképet, amit átadtak a műszaki katonáknak. A feladatával végző H szakasz elcsípett egy CH-47-es helikoptert, és kevesebb mint 24 órával az érkezése után már el is hagyta a Száva folyó partját.
TÖRTÉNELEM

Bosznia: Békefenntartók
NavySEALs.hu