A TECSONI FELDERÍTÉS

1950. szeptember 22-e éjszakáján a USS Horace A. Bass-ról egy LCPR partraszállító öt gumicsónakot vontatott a UDT-3 tagjaival Tecson partja felé, a nyugati parti Kunszan kikötővárostól 40 km-re északra. Egy partraszállási helyet kellett felderíteniük, ahová további utánpótlást szállíthattak hajóval, hogy a puszani kikötőt ne terheljék túl.

Az indulást megelőző eligazításon közölték a William R. McKinney korvettkapitány által vezetett békaemberekkel a legfrissebb információkat. Ezek közé tartozott az is, hogy egy turista, aki járt a parton 1949 nyarán (!), nem látott ott katonákat.

A USS Horace A. Bass terv szerint behatolt a területre, és megszólaltatta a harci riadót, amit kilométerekről hallani lehetett; és mivel csaknem telihold volt, a UDT-tengerészeknek nem okozott gondot a part megtalálása. Az LCPR naszádról elindították a gumicsónakokat, amelyek megközelítették a partot, és mélységmérésekbe kezdtek 25 méterenként.

Perceken belül fegyverek kezdtek dörögni, és nyomjelzők villogtak mindenütt. Az 1-es csónakot eltalálták, a 8 ember a vízbe került, miközben a csónak elsüllyedt. A többi csónakból további 4 úszó került a vízbe. Az LCPR rövid idő alatt felvette őket, de ez a vízben lévőknek óráknak tűnt az ellenséges tűz miatt. Az utolsó három csaknem 2 km-t tett meg úszva, mire végül felvették őket.
A UDT-k és a tengerészgyalogos felderítők által alkotott Különleges Műveleti Csoport tevékenységének eredménye: felrobbantott sín, kisiklott szerelvény.
A koreai háború egyik legfontosabb művelete volt a Kromit hadművelet, az incsoni partraszállás.
A UDT-k gumicsónakokkal közelítették meg a tecsoni partot, de aztán úszva és sietve kellett távozniuk.
AKNAVESZÉLY VONSZANNÁL

Mivel nem sikerült megfelelően védekezniük az incsoni partraszállás ellen, az észak-koreaiak nem akartak kétszer ugyanabba a hibába esni. A szovjetek több ezer tengeri aknával, valamint technikai tanácsokkal segítették őket, és ezek szeptember végén elkezdték megmutatni a hatékonyságukat. Néhány amerikai és dél-koreai hadihajó aknára futott a keleti partoknál, és több el is süllyedt.
 
A UDT-3 Incsonban dolgozó tagjai 1950 októberében parancsot kaptak, hogy szálljanak fel a USS Wantuckra (APD-125), és induljanak Vonszanba, hogy segítsenek a kikötő aknamentesítésében. Miután megérkeztek a helyszínre, az első feladatuk a kikötő felderítése volt, hogy lássák, mivel állnak szemben. A harci körülmények között végrehajtott felderítés feltárta az aknákat; mindegyik érintő gyújtóval volt felszerelve, és 1-1,5 m-rel a felszín alatt voltak lehorgonyozva.

Azonban még fontosabbnak bizonyult, hogy kiderült, a gumi búvárruha, amivel minden UDT úszót elláttak, nem volt megfelelő. A zöld latexből készült csuklyás búvárruha, amiből csak az arc látszott ki, hátul cipzárral záródott, és vízhatlannak készült, azonban nagyon is beengedte a fagyos vizet. A vonszani kikötő jeges  vízében úszva a UDT-3 békaemberei a búvárruha alatt hosszú szárú alsónadrágot viseltek, ami  meglepően jól tartotta vissza a testmeleget.
 
A műveleti módszer szerint az úszók csatárláncot alakítottak és bójákkal jelölték meg a talált aknákat, miközben átfésültek egy-egy szektort. Egy másik raj vágóeszközzel leválasztotta az aknákat a horgonyköteléről, és amikor az aknák a felszínre emelkedtek, kivontatták a területről, majd géppuska- vagy puskatűzzel felrobbantották.
 
A második nap, október 11-e estéjére megtisztították a kikötőt, és az amerikaiak azt tervezték, hogy másnap partra teszik a csapatokat Vonszanban. Október 12-én hajnalban, miközben a katonák a csapatszállítókból megkezdték az átszállást a partraszállító naszádokba, a UDT három LCPR partraszállítója ismét ellenőrizte a kikötő vizeit. Meglepetésükre aknákat találtak mindenfelé a kikötőben. Nyilvánvalóan az ellenség az éjszaka folyamán újabb aknákat rakott le halászhajókkal, amiket titkos öblökben rejtettek el a terület körül.
 
Miközben a türelmetlen parancsnokok visszavezényelték a katonáikat a csapatszállítókra, a UDT békaemberek visszatértek a jeges vízbe, és ismét nekiláttak az aknák felszedésének. Délután erős szél és 1,5 m-es gurulóhullámok nehezítették a dolgukat, majd váratlanul minden úszót visszahívtak az LCPR partraszállítóba. El sem tudták képzelni az okát, de ahogy felmásztak a naszádba, eszeveszett éljenzésbe kezdtek, mert megláttak egy amerikai aknaszedő rajt befutni a kikötőbe.
 
Az összes aknaszedő raj Japánban állomásozott, de mivel az aknák egy egész inváziós flottát tartottak fenn, a UDT-tengerészeknek el kellett kezdeniük az aknaszedést. Nagyon megkönnyebbültek, amikor az első raj végre megérkezett. Az örömük nem tartott sokáig, mert a USS Pirate (AM-275), a vezér aknaszedő váratlanul egy robbanó gejzírbe került, és pillanatokkal később a második, a USS Pledge (AM-277) is aknára futott. Miközben az ellenséges parti ütegek tüzet nyitottak a süllyedő hajókra, a UDT-k azonnal elindultak kimenteni a túlélőket

A mentés után a UDT-tengerészek visszamentek a vízbe és befejezték a kikötő megtisztítását. Október 12-e éjszakáján víz alatti kipufogókkal, ikercsövű .30-as kaliberű géppuskákkal és keresőlámpákkal felszerelt LCPR-ek járőröztek a kikötőben. Három ellenséges halász szlupot kaptak rajta, miközben megpróbálták ismét elaknásítani a kikötőt, és géppuskákkal fenékre küldték őket.

Mivel a két elsüllyedt aknaszedő hajón titkos kódok voltak, amik nem kerülhettek az észak-koreaiak kezébe, másnap a UDT békaemberek kutatni kezdtek a roncsok után. A felszínen lévő olajfoltok alapján megtalálták őket, és William Giannotti lemerült, hogy bójával megjelölje a roncsok helyzetét. Ez volt az első alkalom, hogy amerikaiak harci helyzetben használták a nyílt rendszerű, sűrített levegős Aqualung légzőkészüléket.

Október 26-án végre elkezdte a X. hadtest kirakni az 1. tengerészgyalogos hadosztályt és ellátmányát a vonszani parton. UDT-k kalauzolták őket a megtisztított csatornákon át a partokhoz. A tengerészgyalogosok egy része délre indult, hogy felszámolja a kommunista gerillákat a hegyekben, míg a főerő északra menetelt, hogy bevegye Hungnamot.
A hírszerzés szerint Vonszan egyetlen nagy aknamező volt. A UDT tagjai segítettek megtisztítani a kikötőt a partraszállás előtt.
Dan F. Chandlers sorhajóhadnagy eligazítást tart a UDT békaembereknek Vonszannál, 1950. októberében.
UDT-tengerészek gumicsónakba szállnak át a USS Diachenkóról Vonszannál, aknaszedő feladatra indulva.
A UDT-3 gumiruhás békaemberei gumicsónakból dolgozva derítették fel a partot az ivoni partraszálláshoz.
A KÓDOK BIZTOSÍTÁS

1950 októberében úgy tűnt, hamarosan befejeződik a háború, mivel az észak-koreaiakat csaknem a Jalu-folyóig szorították vissza a szövetségesek. November 25-én azonban a helyzet gyökeresen megváltozott: mintegy 300 ezer kínai csapott le az amerikai és dél-koreai csapatokra, akik kénytelenek voltak fokozatosan visszavonulni.

December elején, miközben evakuálták a 3. gyalogos hadosztályt Vonszanból, gondoskodni kellett róla, hogy az elsüllyedt aknaszedőkön lévő kódokat ne kaparinthassák meg a kommunisták. Mivel a roncsok 30 méteres vízben voltak, a kiemelés helyett megsemmisítés lett a feladat. A UDT-1 William L. Thede sorhajóhadnaggyal és négy búvárral segített a USS Conserver (ARS-39) mentőhajó nehézbúvárának a műveletben.

A fenék olyan iszapos volt, hogy a nehézbúvárok néhol derékig elsüllyedtek, és alig láttak valamit a vízben, ezért négy merülés kellett a USS Pledge megtalálásához, és öt napig tartott a töltetek telepítése. Miután a roncs felrobbant, a mentőhajó horgonyt vetett a USS Pirate helyét jelző bójánál. Két merülési nap után a másik aknaszedő is felrobbant.

A USS Conserver mentőhajó további három napig a feneket fésülte át a tathorgonyát vontatva, hogy az elsüllyedt és felrobbantott aknaszedők darabjait felkutassa. Végül előkerült a USS Pirate néhány maradványa, amelyek közé újabb töltetet telepítettek a búvárok. A december 12-i utolsó kutatás már semmi nyomát nem találta az aknaszedőknek a vonszani kikötőben. A kódok biztosítását ezzel megoldották.
A UDT-1 békaemberekkel segítette a vonszani öbölben elsüllyedt két amerikai aknaszedő hajó megsemmisítését.
HUNGNAM KIÜRÍTÉSE

1950. december 10-én a UDT-3 Mack Boynton sorhajóhadnagy által vezetett 10 fős különítménye elindult a USS Begor (APD-127) fedélzetén Hungnamba. A várost kénytelenek voltak kiüríteni a szövetségesek a kínaiak előretörése miatt. December 10-e és 24-e között több mint 100000 katonát, 17000 járművet és 350000 tonna felszerelést szállítottak el Hungnamból a dél-koreai Puszanba.

Boynton sorhajóhadnagy és emberei azt a feladatot kapták, hogy helyezzenek el tölteteket a kikötőben, és az utolsó napon, december 24-én, robbantsanak fel mindent. Az épületeket, a darukat, a vasúti síneket, a raktárakban és vasúti kocsikban maradt lőszert mind fel kellett robbantani, hogy a kommunisták semmit ne tudjanak felhasználni.

„Sosem fogom elfelejteni azt a napot - emlékezett vissza John Kelly a UDT-3-ból. - Még mindig hallom a robbanást, és a fejem fölött fütyülő nagy tüzérségi gránátokat. Hihetetlenül hideg volt az idő, fagyos és gyászos. A víz iszapos volt és koszos. Az árapályváltozás az egyik legnagyobb volt a világon. Gyorsan kellett dolgoznunk, és átkozottul óvatosnak kellett lennünk.
 
Volt ott egy nehéz lőszerrel megrakott szerelvény, és mondták, hogy azt ne robbantsuk fel, nehogy eltalálja valamelyik hajónkat a kikötőben. Amúgy is felrobbant, de nem a mi kezünk által.
 
Igen hátborzongató érzés volt a USS Missouri nagy lövegeivel dolgozni; cirkálók és rakétás hajók lőttek a fejünk fölött a kikötőből, a sereg meg a szárazföldről. Szerintem mindannyian csendesen imádkoztunk, miközben dolgoztunk.
 
Amikor megtörtént a robbanás, az izgalmas, kielégítő és büszke érzés volt. Nem hagytunk a vörös komcsiknak semmit sem, csak fogpiszkálót, és több mint valószínű, hogy jó néhányat elkaptunk közülük.”
A USS Begor távozik Hungnamból, miközben a UDT-k által elhelyezett robbanótöltetek megsemmisítik a kiürített kikötőt.
IVON ÉS CSINNAMPO

1950. október 27-én Mack Boynton sorhajóhadnagy és 10 fős különíténye a UDT-3-ból csatlakozott Lyman A. Thackrey ellentengernagy harci kötelékéhez, amely északra tartott, hogy partra tegye a 7. gyalogos hadosztályt Ivonnál.

Boynton sorhajóhadnagy különítménye egy gumicsónakkal kievezett zsinórfelderítésre, hogy feltérképezze a megközelítési útvonalakat a partraszállási helyekhez, amiket dél-koreai csapatok tartottak. Az amerikai 7. gyalogos hadosztály katonái október 29-én reggel szálltak partra, és a szokásos UDT fogadóbizottság üdvözölte őket.

A partraszállás után a UDT különítmény házról-házra átkutatta Ivont, ellenséges ügynököket keresve. Az egyik helybeli férfi megajándékozta Boyntont egy nagy Sztálin festménnyel. Boynton átadta a képet az ellentengernagynak, aki kirakta a zászlóshajója tiszti étkezédjében, és ráírta: „Felszabadította a UDT-3”.

Október végére az észak-koreai fővárost, Phenjant elfoglaló 8. amerikai hadseregnek utánpótlási gondjai voltak, és szükségessé vált egy újabb kikötő megnyitása. A választás Csinnampóra, a Phenjantól 55 km-re délnyugatra lévő kikötővárosra esett. A kikötőbe vezető hosszú csatornát azonban elaknásították az észak-koreaiak.

A David F. Welch korvettkapitány által vezetett UDT-1 november 1-én érkezett Csinnampóba a USS Horace A. Bass fedélzetén, hogy segítsen az aknamentesítő műveletben. Welch korvettkapitány helikopteren repülve kalauzolta a három UDT csónakot, amelyek átkutatták a keskeny csatornát a Szoku-to-szigettől délre.

Másnap egy közeli szigeten rengeteg aknára bukkantak a békaemberek, amiktől nyilván a közelben megfeneklett észak-koreai aknarakó dzsunkák szabadultak meg. A UDT tűzszerész szakértője, Lyon fregatthadnagy több mint egy tucat aknát hatástalanított, és meggyőződött, hogy a többi biztonságban szállítható és megsemmisíthető.

A Szoku-to-szigetől északra és délre lévő csatornákban további aknákat találtak és jelöltek meg bójákkal az aknaszedőknek. Miközben állhatatosan közeledtek a csinnampói dokkokhoz, egyre hűvösebb lett az idő, és november 15-én már fagypont alatt dolgoztak a UDT-tengerészek.

November 17-re 320 km-nyi csatornát tisztítottak meg, és Welch csapata végül végrehajthatta a csinnampói dokkok felderítését. Három nappal később a kikötő meg volt nyitva, és hamarosan napi 5000 tonna szállítmányt fogadott, hogy enyhítse a 8. hadsereg ellátási problémáit.
Miután Truman amerikai elnök elrendelte a koreai beavatkozást, a UDT-1 a USS Horace A. Bass (APD-124) fedélzetén elindult a kaliforniai Coronadóból. Augusztus elején érkeztek meg a műveleti területre, és csatlakozott hozzájuk a UDT-3 10 fős különítménye, amely az első bevetéseket hajtotta végre Koreában. A UDT-3 augusztus közepén indult el Coronadóból, és a hónap végén érkezett meg Japánba.

C. Turner Joy altengernagy, az Egyesült Államok távol-keleti haditengerészeti erőinek parancsnoka ösztönözte a kommandó stílusú rajtaütéseket, hogy ezzel is enyhítsék a Puszanra nehezedő nyomást. Japánban várakozva a UDT-1 parancsnoka, David F. Welch korvettkapitány, és az 1. tengerészgyalogos hadosztály felderítő századából Edward P. Dupras őrnagy azon fáradoztak, hogy közös egységet összeállítva hajtsanak végre rajtaütéseket.

Augusztus 6-án a UDT-1 és a UDT-3 huszonöt békaemberéből és Dupras őrnagy tizenhat tengerészgyalogos felderítőjéből létrehozták a Különleges Műveleti Csoportot (Special Operations Group). A következő két éjszakán próbákat hajtottak végre, majd 9-én elindultak Japánból a USS Horace A. Bass fedélzetén.

Három nap múlva, augusztus 12-én a SOG lecsapott a Korea keleti partvonala mellett vezető vasúti hálózatra, a 38. szélességi foktól északra, körülbelül 320 km-rel az ellenséges vonalak mögött. Az augusztus 12-e és 15-e között végrehajtott három romboló műveleten a UDT-k elhelyezték a Mk 135-ös tölteteiket 30 perces időzítővel a vasúti sínek és hidak alá, miközben a tengerészgyalogosok biztosították őket.
 
Bár a SOG sikeres volt, a hónap végén mégis feloszlatták őket, és a tengerészgyalogos felderítők csatlakoztak az 1. tengerészgyalogos hadosztályhoz, amely a Kromit hadműveletre, az incsoni partraszállásra készülődött. A UDT is feladatot kapott ebben a komoly vállalkozásban.
AZ INCSONI PARTRASZÁLLÁS

MacArthur tábornok 1950 júniusában megtervezett egy partraszállást az észak-koreai csapatok vonalai mögé. Ezt döntő mozdulatnaknak szánta, amivel enyhíthette a Puszannál harcoló erőkön lévő nyomást, egyben csapást mérve a kommunisták utánpótlási vonalaira is. A partraszállást végrehajtó X. hadtestnek a Szöultól 40 km-re nyugatra lévő Incson kikötővárost határozta meg célpontul.

Incsont nagyon gyorsan kellett elfoglalni. Egy hónapban csupán négy nap volt alkalmas rá, hogy végrehajtsanak egy partraszállást, és a 9 méteres szintkülönbséggel tetőző dagály három óráját leszámítva több kilométeres iszapos árapálysíkság választotta el a kikötőt a nyílt tengertől. Erősítést vagy utánpótlást csak  a dagály idején lehet partra tenni. Ráadásul a kikötőt csak egy nagyon szűk szoroson keresztül lehetett megközelíteni, ahol ha egy hajó is elsüllyed, az elzárja az utána jövő hajók útját. Felderítésre nem volt szükség, mert az amerikaiak korábban feltérképezték a csatornát, de így is fontos feladatuk volt a UDT-knek.
 
A partraszállást 1950. szeptember 15-én reggel 06.15-kor kezdték meg. Míg a flotta Incsont lőtte, a UDT-1 és a UDT-3 tengerészei mentek a partraszállító naszádok előtt, felderítve az iszapos síkságot, megjelölve a sekély vizeket a csatornában, megtisztítva a hajócsavarokat, megfeneklett partraszállítóknak segítve és aknák után kutatva. A UDT négy tagja a tengerészgyalogosok hullámait kalauzolta a partra, míg néhány úszó a vízben tartózkodott, hogy segítsen partot érni a katonáknak.

A tengerészgyalogosok egyik zászlóalja elfoglalta a Volmi-do szigetet, amely az öblöt és a kikötőt is ellenőrzés alatt tartotta, míg a kikötőt a kora esti órákban rohamozták meg. A csapatok partra szálltak és behatoltak a városba, majd szeptember 16-án 01.30-ra valamennyi célpontot elfoglalták. Hogy a partraszállás során mindössze 20 katona vesztette életét, abban a víz alatti rombolóknak is nagy szerepük volt.

A UDT-tengerészek a következő hetet a csatornák kibójázásával töltötték, és elsüllyedt koreai dzsunkákat robbantottak fel, hogy semmi ne akadályozza az utánpótlás Incsonba érkezését. A békaemberek találtak és felrobbantottak néhány partra sodródott vízi aknát, és részt vettek az óriási szárazdokk kapuinak megjavításában is.
TÖRTÉNELEM

Korea: Incsontól Hungnamig
NavySEALs.hu