1960 áprilisában a CIA elkezdett Castro-ellenes kubai menekülteket toborozni Miami térségében, hogy megdöntsék Fidel Castro kommunista kormányát. A kiképzésük 1960 júliusától folyt a floridai rekesztő szigeteken és más különféle dél-floridai, panamai és guatemalai bázisokon. A kishajók kezelését és a partraszállást a Puerto Ricó-i Vieques-szigeten gyakorolták a kubai zsoldosok.
 
1961. április 17-e éjszakáján két partraszállító hajó  hatolt be a Kuba déli partján lévő Disznó-öbölbe egy-egy CIA műveleti tiszttel és öt-öt UDT békaemberrel. Ők vezették a négy csapatszállító hajót, melyek az 1400 fős inváziós erőt, harckocsikat és egyéb járműveket szállítottak. A partraszállás 01.00-kor kezdődött meg. UDT békaemberek haladtak az élen gumicsónakokkal, őket követték partraszállítókban a kubai harcosok.

A terv az volt, hogy elérik a közeli Escambray-hegységet, ahol védelmi állásokat alakítanak ki és segítségért folyamodhatnak az Egyesült Államokhoz. Azt is remélték, hogy a lakosság a partraszállók mellé áll majd, és Castro-ellenes felkelések robbannak ki. Az invázió azonban hamar kudarcba fulladt. Kennedy elnök a  nemzetközi tiltakozás miatt leállíttatta a légi támogatást, így a kubai hadsereg április 20-ra elpusztította a magára maradt inváziós erőt.
 
Az amerikai kormány nem hagyott fel Castro hatalmának megdöntésével. 1962. április 27-e és május 6-a között a Kettes SEAL Csapat  tagjait szigorúan titkos bevetésre küldték, hogy egy lehetséges partraszálló helyet derítsenek fel Havannánál.

A művelet vezetésével Roy Boehmöt bízták meg, aki akkor a Kettes SEAL Csapat parancsnokhelyettese volt John F. Callahan sorhajóhadnagy alatt. Boehm két SEAL-t és három UDT-t választott maga mellé. A floridai Key Westben készültek a feladatra, majd behajóztak a USS Sealion (SS-315) tengeralattjáróba, és elindultak Kuba felé.

A partfelmérés éjszakáján a hat ember alig zsilipelt ki a tengeralattjáróból és kezdett úszni a part felé, amikor néhány járőrnaszádot vettek észre közeledni. Egyetlen mélyvízi töltet végezhetett volna velük, de a hajók szerencsére továbbmentek.

A csapat vonalban kiúszott a partra, ahol olyan közel voltak a házak, hogy látták a lakóikat. Az úszók felmérték a part 4000 méteres szakaszát és kimerülten úsztak a találkozópontra, hogy felvegye őket a tengeralattjáró. Fél órát vártak a vizet taposva, a légzőkészülékeik addigra már használhatatlanokká váltak. Végül egyikük, Harry R. Williams altiszt feltette a kérdést, amitől mind féltek: Mi lesz, ha nem szedik fel őket? Roy Boehm ekkor adta ki híres parancsát: „Kiúszunk a tengerre és megfulladunk.”

A csapat még távolabbra úszott a parttól, és végre meglátták a periszkópot. Összesen több mint nyolc órát voltak a vízben, mire felvette őket a tengeralattjáró. A felmérésük megállapította, hogy a part lejtése túl meredek volt a partraszálláshoz. De partraszállásra soha nem került sor.
Néhány UDT is jelen volt a Disznó-öbölben, gumicsónakokkal partra vezetve a kubaiakból szervezett inváziós erőt.
RAKÉTAVÁLSÁG

Fél évvel később, 1962 októberében mindkét új SEAL csapat feladatot kapott, amikor a Kennedy kormány reagálni készült a hírre, miszerint a Szovjetunió olyan atomtöltetű rakétákat telepít Kubába, amik képesek elérni az Egyesült Államok területét.
 
A SEAL-eket megbízták, hogy szerezzenek bizonyítékot a szigeten lévő rakéták létezéséről. A Kettes Csapattól Roy Boehm sorhajóhadnagy, és Harry R. Williams altiszt csatlakozott egy CIA ügynökhöz, akit csak „John” néven ismertek, hogy megszerezzék a bizonyítékot. „John” a tengeralattjáró fedélzetén igazította el a két SEAL-t, miközben az lemerült a Floridai-szorosban, útban Kuba felé. A három ember az éjszaka közepén zsilipelt ki a tengeralattjáróból Havanna előtt a felszerelésével és egy gumicsónakkal. A partra eveztek, majd elrejtették a csónakjukat és a rakéta kirakó hely közelében találtak egy használaton kívüli raktárat, ahonnan megfigyelték a tevékenységet. A fényképésznek sikerült elég közel jutnia, és elhasznált több tekercs 35 mm-es filmet. Miután „John” végzett, a három ember visszament az elrejtett csónakhoz. A sötétség leple alatt távoztak, kieveztek a találkozási pontjukhoz és visszaszálltak a tengeralattjáróba. Az egész művelet észrevétlenül zajlott le.
 
Del Giudice sorhajóhadnagy Little Creekbe repült a csapatával, hogy felkészüljön egy Kubában végrehajtandó ejtőernyős ugrásra. A terv szerint a két SEAL csapat tagjainak a Hadsereg ejtőernyőseivel kellett volna ugraniuk, hogy elfoglalják San Mariel kikötőjét. Del Giudice meggyőzte a feletteseit, hogy ez nem jó ötlet:  úgy vélte, a kis SEAL kontingensre nagyobb veszélyt jelentettek volna az ejtőernyős katonák, mint a kubaiak.
 
A békaembereket egy újabb titkos kubai felderítő feladattal bízták meg. William „Red” Cannon sorhajóhadnagy vezette a Kettes SEAL Csapat és a UDT-21 embereiből összeállított csoportot a bevetésen. Hét emberével négy merülőpárt alkotva hajtotta végre a feladatot. A Havannától kb. 40 km-re nyugatra lévő San Mariel kikötője előtt zsilipeltek ki a tengeralattjáróból, és a felszínen úsztak, hogy takarékoskodjanak a légzőkészülékeikben lévő oxigénnel. Amikor a kikötőhöz értek, arra számítottak, hogy erős láncokat találnak a bejáratánál, de meglepetésükre semmi ilyesmi nem volt. A víz alá merülve úsztak a dokkokhoz, a Komar járőrnaszádokat számolva. Az volt a feladatuk, hogy megállapítsák, nyílt ellenségeskedés esetén békaemberek be tudnának-e úszni és elsüllyeszteni a járőrnaszádokat. Miután végrehajtották a feladatukat, kiúsztak a 25 méteres vízben várakozó tengeralattjáróhoz, gond nélkül bezsilipeltek, és jelentették, hogy könnyű feladat lenne a járőrnaszádok megsemmisítése.
 
Cannon sorhajóhadnagyot Little Creekben igazították el, hogy mi lenne a feladatuk, ha a szovjetek nem vonják ki a rakétáikat Kubából. Az úszóival időzített tapadóaknákat kellene telepíteniük a kubai őrhajókra. Egy nagy szállítóhajóra is aknát kellene rakniuk, hogy a kubaiak ne vihessék ki a kikötő bejáratának eltorlaszolására. Aztán a szárazföldön csatlakoznának a Kettes SEAL Csapat egységéhez, amit ejtőernyővel dobnának le San Mariel közelében. Mielőtt ezeket a terveket végrehajthatták volna, a rakétaválság október 28-án megoldódott, amikor a Kuba köré vont amerikai tengeri blokád és a tárgyalások eredményeként a szovjetek elkezdték kivonni a rakétáikat.
Roy Boehm eligazítást tart a Kettes SEAL Csapat ejtőernyőseinek a rakétaválság idején, kubai ugrásra készülve.
Nukleáris rakétákat raknak hajóra San Mariel kikötőjében 1962 november 5-én, hogy visszaszállítsák őket a Szovjetunióba.
TÖRTÉNELEM

Kuba
NavySEALs.hu