1982. június 6-án Izrael megszállta Libanon déli részét, a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) ottani bázisait célba véve. Miközben az izraeliek a libanoni fővárost, Bejrútot ostromolták, Philib Habib amerikai nagykövet a hadakozó felekkel tárgyalt, hogy befejeződjenek a harcok és békefenntartó erők érkezzenek az országba. 1982 augusztusában megegyezés született, hogy a szír csapatok és PFSZ harcosok elhagyják Bejrútot. A megegyezés része volt az is, hogy a kiürítés idejére egy többnemzetiségű erő települ az országba.

Először francia erők szálltak partra Bejrútnál 1982. augusztus 21-én, az amerikai 32. tengerészgyalogos tengeri deszant egység augusztus 25-én érkezett meg, majd másnap az olasz csapatok. Augusztus 30-án a PFSZ Tunéziába vonult vissza, és a feladatát befejezettnek tekintő Többnemzetiségű Erő hajóit visszavonták a Földközi-tengerre.

1982. szeptember 14-én meggyilkolták Basír Gemajel libanoni elnököt. Erre válaszul falangista milicisták több száz palesztint gyilkoltak meg a sabrai és shatillai menekülttáborokban szeptember 16-18-án. Az incidens meggyőzte Ronald Reagan amerikai elnököt, hogy a Franciaországgal és Olaszországgal közösen egy új Többnemzetiségű Erőt szervezzen. Ez az új erő szeptember 29-én érkezett Bejrútba 1200 tengerészgyalogos személyében. Az első feladatuk az volt, hogy segítsenek a libanoni kormánynak és haderőnek megteremteni a stabilitást.

Az 1400 (később 1800) amerikai tengerészgyalogos parancsnokságát a bejrúti nemzetközi repülőtéren állították fel. Az 1500 francia ejtőernyős, tengerészgyalogos és idegenlégiós Nyugat-Bejrútban állomásozott, míg az 1400 olasz ejtőernyős és tengerészgyalogos a repülőtér és Nyugat-Bejrút között. 1983 februárjában végül brit békefenntartó csapatok is csatlakoztak a Többnemzetiségű Erőhöz.
Az amerikai erők, köztük SEAL-ek, békefenntartókként tevékenykedtek 1982 és 1984 között a polgárháború sújtotta Libanonban.
SEAL FELADATOK

A Négyes SEAL Csapat 5. szakasza 1983. május 29-én érkezett Libanonba a 2-83-as Földközi-tengeri Tengeri Deszant Készenléti Csoport (MARG-2-83) részeként, a USS Portland (LSD-37) fedélzetén. A MARG haditengerészeti különleges hadviselési harci egységének a SEAL szakasz mellett része volt az SBU-20 egy Seafox különítménye is.

A SEAL-ek a bejrúti Zöld Parton, a nemzetközi repülőtér közelében ástak maguknak bunkert. A szakasz egyik raja a bunkerből tevékenykedett, míg a másik a MARG hajóin és a Seafox naszádban. A két raj hetente váltotta egymást. A Zöld Parton lévő raj foglalkozott a szárazföldi műveletekkel, valamint a part közvetlen közelében lévő hajók biztosításával, míg a másik raj a nyílt vízi műveletekkel és a parti járőrözéssel. Később, amikor lőni kezdtek a békefenntartók légi járműveire, harci kutató-mentő szolgálatot is adtak a USS Iwo Jima (LHD-7) helikopterhordozó fedélzetén.

A SEAL-ek járőrözéssel kezdték a bejrúti tevékenységüket, alkalmanként tengerészgyalogosokhoz csatlakozva, hogy megismerjék a terepet. Gyalogos és gépjárműves járőrözést is végrehajtottak, felkeresve a szövetséges csapatok állásait. Augusztus végére, amikor a városban egyre gyakoribbak lettek a lesállások és autóbomba robbantások, a SEAL-ek felhagytak a dzsipek használatával, helyettük a Seafox naszáddal és helikopterrel rakták ki és vonták ki őket.

Ahogy megismerték a terepet, a SEAL-ek mélyebb bevetésekre indultak, például drúz, szír és más ellenséges állások felderítésére a Bejrút körüli hegyekbe. A városban állandó veszélyt jelentettek az orvlövészek, és a SEAL-ek egyik feladata volt az ellenük vívott harc. Egy alkalommal egy tizennégy emeletes elpusztított szállodát kutattak át francia idegenlégiósokkal orvlövészek után.

1983. szeptember 16-án a USS John Rodgers (DD-983) romboló az előretolt figyelőként tevékenykedő SEAL raj segítségével szír állásokat lőtt a Súf-hegységben, miután több gránát csapódott be az amerikai nagykövet rezidenciájának közelében. Szeptember 19-én szintén a SEAL raj irányította a USS John Rodgers és a USS Virginia (CGN-38) cirkáló tüzét, amikor 338 gránátot lőttek ki libanoni egységeket támogatva, amelyek a stratégiai fontosságú Suk al-Gharb falut védték Bejrúttól keletre.
SEAL-ek járőröznek a jellegzetes festést kapott Seafox naszádban, az amerikai hadihajók biztonságára felügyelve Bejrút előtt.
AZ ÖNGYILKOS MERÉNYLET UTÁN

1983. október 23-án reggel egy 2,5 tonnás Mercedes teherautó áttört a nemzetközi repülőtér védelmén, és felrobbant a 2. tengerészgyalogos hadosztály 8. ezrede 1. zászlóaljának parancsnokságánál. A kb. 1100 liter propángázzal erősített csaknem 3 tonna C-4 robbanóanyag teljesen ledöntötte a négyszintes épületet. A Hezbollah öngyilkos merénylője által elkövetett robbantás 220 tengerészgyalogos, 18 tengerész és 3 katona éltét követelte. Két perccel később hasonló robbantás történt a francia 1. ejtőernyős-vadász ezred 3. századának nyugat-bejrúti laktanyájánál, ahol 58 katona vesztette életét.

A SEAL rajt, amely nem szenvedett veszteséget, mivel a bunkere elég távol volt a tengerészgyalogosok parancsnokságától, utasították, hogy azonnal fésülje át a horgonyzóhelyet. Morgan M. France sorhajókapitány, a 8. tengeri deszant hajóraj parancsnoka attól tartott, hogy támadás érheti amerikai hadihajókat, ezért a SEAL-eknek aknákat kellett keresniük, és elfogniuk minden vízi járművet vagy búvárt a körzetben.

„Megpakoltuk a Zodiac-ot - írta Chuck Pfarrer, aki a SEAL szakasz parancsnokhelyettese volt -, és a Charlie csónaklegénységgel kimentünk a horgonyzóhelyre […] Egy átlagos vasárnapon átvizsgáltunk volna bármilyen kis vízi járművet, amit a tiltott övezetben találtunk. Ezen a reggelen a halászhajók elsüllyedtek az M-60-as géppuskák hosszú sorozataitól és az M-203-as gránátvetőink gránátjaitól.”

A SEAL-ek a robbantás után folytatták a műveleteiket, de novemberben kiköltöztek a bunkerükből, sátrakat állítva egy hegygerincen. A szakasz 6 hónapos turnusa október végén lejárt volna, de meg kellett hosszabbítaniuk, mivel a MARG-1-84-et, és vele a felváltó SEAL szakaszt átirányították a Karib-tengerre a grenadai események miatt.

Az 5. szakasz utolsó jelentős feladata harci kutatás-mentés volt 1983. november 17-én, amikor a robbantásra válaszként tíz francia Super Etandard vadászbombázó komoly csapást mért az Iráni Forradalmi Gárdára a Bekaa-völgyben. A légicsapást megelőző éjszaka két SEAL-t CH-53E helikopterrel kiraktak a célpont közelében, hogy felmérjék a bombázás okozta kárt. Minden francia harci gép sértetlenül visszatért a bevetésről, így mentésre nem került sor, és a felderítő-megfigyelő SEAL-ek is észrevétlenül tudták elhagyni a célkörzetet.
A tengerészgyalogosok az Ivo Dzsima-i csata óta nem vesztettek annyi embert egy napon, mint a bejrúti laktanyájuk felrobbantásakor.
A 2. SZAKASZ MŰVELETEI

A Négyes SEAL Csapat 2. szakasza 1983. november 17-én érkezett meg Libanonba a USS Fort Snelling (LSD-30) fedélzetén, egyenesen Grenadáról. A SEAL szakasz és a Seafox és PB Mk III hajókkal rendelkező SBU-20  különítmény elsőként a horgonyzó amerikai hadihajók biztonságának növelését kapta feladatul. A haditengerészeti különleges hadviselési harci kötelék olyan intézkedések bevezetését javasolta, amelyekkel megelőzhették a kishajók, légi járművek vagy öngyilkos búvárok által elkövetett támadásokat.

Mivel a kivonuló izraeliek helyét szírek vették át, növekedett a feszültség Szíria és az Egyesült Államok között. Miután szír légvédelmi ütegek többször is tüzet nyitottak járőröző amerikai repülőgépekre, a Michael J. Walsh sorhajóhadnagy által vezetett SEAL szakasz ismét munkát kapott. Walsh így írt erről:

„Az volt a feladatunk, hogy derítsük fel a szír állásokat a hegyekben Bejrúttól nyugatra és a Bekaa-völggyel nyugatról szomszédos gerinceken… A szírek sosem jöttek rá, hogy ott voltunk. Időnként elég közel jutottam, hogy leolvassam a nevüket a távcsővel […] Miután a jegyzetfüzeteink megteltek jó információval és a kamera majdnem elkopott a sok fényképezéstől, visszamentünk Bejrútba.”

A szír légvédelmi eszközök által jelentett veszély miatt a SEAL-ek közreműködtek a menekülési-kitérési tervek elkészítésében, amikre az esetleg földre kerülő amerikai pilótáknak szükségük lehetett, és harci kutató-mentő készültséget is adtak erre az esetre. Amikor 1983. december 4-én a szírek lelőttek egy A-6 Intrudert, és a pilóta, Robert Goodman sorhajóhadnagy, és navigátora, Mark Lange sorhajóhadnagy szír katonák fogságába került, Walsh azonnal lépett:

„Kértem egy koptert és kiválasztottam négy SEAL-t, hogy velem jönnek - írta. - A terv az volt, hogy rávesszük a legjobb tengerészgyalogos pilótát - aki magabiztos és két jókora golyója van -, hogy tegyen le minket közvetlenül a jármű előtt, ami gyaníthatóan Goodmant és Lange-t szállítja. A Bekaa-völgyön át Szíriába akarták vinni őket…”

A mentőakció végrehajtását azonban nem engedélyezték. Lange sorhajóhadnagy, aki súlyosan megsérült a katapultálás közben, röviddel fogságba esése után meghalt. Goodman sorhajóhadnagyot Jesse Jackson tiszteletes közbenjárására 1984. január 3-án szabadon engedték.

1984. február 6-án síita és drúz milicisták kezdték lőni Bejrútot, miután az előző nap lemondott a libanoni miniszterelnök és kormánya. Reagan elnök február 7-én elrendelte az amerikai csapatok kivonását az országból. A SEAL-ek közreműködtek a Libanonból menekülő amerikai állampolgárok evakuálásában; február 7-e és 11-e között összesen 787 személyt juttattak ki, mielőtt az amerikai csapatok február 26-án kivonultak. Az olaszok hat nappal korábban távoztak, míg az utolsó francia katonák március 31-én hagyták el Libanont.
Az SBU-20 PB Mk III őrhajója járőrözik a libanoni partok előtt 1984 februárjában, amikor az amerikai erők megkezdték a kivonulást.
TÖRTÉNELEM

Libanon
NavySEALs.hu