A nyugtalanság és harc évei után Libériában a hat hadakozó frakció tűzszünetben állapodott meg és 1995 augusztusában békét kötött. A hat frakció vezetői együtt megalapították az államtanácsot, de a tűzszünet csak rövid ideig tartott. A Libériai Fegyveres Erők és a Libériai Béketanács erői szétszakadtak, és vagy a Charles Taylor vezette Libériai Nemzeti Hazafias Frontot (NPFL) vagy a különböző krahn frakciókat, köztük Roosevelt Jonhson Egyesült Libériai Felszabadítási Mozgalom (ULIMO-J) frakcióját támogatták.

1996 áprilisának elején a helyzet kritikus pontra ért, amikor Taylor 72 órát adott Johnsonnak, hogy megadja magát. A Taylort támogató erők elindultak, hogy letartóztassák Johnsont. A harc április 6-án hajnalban kezdődött, és sem a Nyugat-Afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOMOG) tűzszünet-ellenőrző csoportjának, sem az ENSZ megfigyelőknek nem sikerült helyreállítani a békét. Fosztogató bandák lepték el a fővárost, Monroviát, és megszokottak lettek az RPG rakéták és az akna- és tüzérségi gránátok robbanásai. Az anarchiába süllyedt Libéria nem volt biztonságos hely a külföldi állampolgárok számára.

Az Egyesült Államok libériai nagykövete, William B. Milam becslése szerint legalább 10000 libériai volt a nagykövetség közelében, míg a diplomáciai képviseletet mindössze öt tengerészgyalogos őrizte. A helyzet kísértetiesen emlékeztetett a teheránira, amikor tüntetők elfoglalták az amerikai nagykövetséget 1979-ben.

Az elharapódzó harcok távozásra kényszerítették a humanitárius segélyszervezeteket, mivel a harcolók fosztogatni kezdték az épületeiket és raktáraikat. Április 7-re több mint 400 ember várt evakuálásra az amerikai nagykövetség területén. Milam nagykövet katonai támogatást kért, ezért Bill Clinton elnök április 9-én bejelentette, hogy katonai erőket küld az amerikai és más állampolgárok evakuálásának segítésére.
Az 1990-es években ingatag volt a helyzet Libériában: hat év alatt háromszor kellett evakuálni az amerikai állampolgárokat. 
BIZTOS VÁLASZ

Az Egyesült Államok Európai Parancsnoksága (EUCOM) főparancsnoka, George A. Joulwan tábornok az Európai Különleges Műveleti Parancsnokságot (SOCEUR) bízta meg a libériai nem harci evakuálás végrehajtásával. Mivel a SOCEUR erői saját földi és légi eszközökkel is rendelkeztek, gyorsabban bevethetőek voltak, mint a hagyományos katonai erők. Az evakuáló művelet a Biztos Válasz (Assured Response) fedőnevet kapta.

Michael A. Canavan dandártábornok, a SOCEUR parancsnoka felállította a Biztos Válasz Egyesített Harci Köteléket (JTF-AR). A Haditengerészet Kettes SEAL Csapatának két szakaszát, a Hadsereg 10. különleges erők csoportját és a Légierő 352. különleges műveleti csoportját április 6-án értesítették a libériai evakuáló feladatról.

A Kettes Haditengerészeti Különleges Hadviselési Egységhez (NSWU-2) települt SEAL-ek a horvátországi Dubrovnyikban voltak éppen, ahol az volt a feladatuk, hogy kimentsék 34 ember holttestét a Légierő CT-43-as gépéből, ami április 3-án zuhant le. A SEAL-eket egy MC-130-as repülőgép vette fel, és vitte a németországi Stuttgartba.

A művelet terve szerint először a SEAL-eket rakják ki a nagykövetségen, hogy biztosítást adjanak, majd beküldik a 10. különleges erők csoport 1. zászlóalja A századának katonáit az evakuálás végrehajtására. A Külügyminisztérium listája alapján az amerikai, libériai és más állampolgárokat a nagykövetségen keresztül a Sierra Leone-i Freetownba evakuálják. A nagykövetségről a 352. különleges műveleti csoport MH-53J, majd később a 160. különleges műveleti repülőezred 3. zászlóaljának MH-47D helikopterei szállítják az embereket Freetownba.
1996-ban különleges műveleti erőket, köztük SEAL-eket küldtek az amerikai nagykövetség biztosítására a libériai Monroviába.
A NAGYKÖVETSÉG BIZTOSÍTÁSA

A különleges műveleti erők április 8-án reggel érkeztek meg Freetownba, majd délután egy C-5-ös repülőgéppel megérkezett két MH-53J helikopter is. Az első MH-53J április 9-én 16.00-kor szállt le a felmérő és értékelő csapattal (ESAT) és 12 SEAL-lel a nagykövetség szűk földetérési zónájában, egy valamikori kosárlabdapályán. A SEAL-ek azonnal biztosító állásokat foglaltak az épületegyüttesben.

Stephen Grzeszczak korvettkapitány, a biztosító különítmény parancsnoka magával együtt kilenc SEAL-t osztott be a biztosító állásokba, hogy lássák, mi történik Monrovia utcáin. RPG rakétákat láttak szállni mindenfelé és kézifegyverek erős sortüzei dörrentek a közelben, amelyekből több lövedék a nagykövetség mellett vagy fölött fütyült el. Amikor egy SEAL biztosító csapat felderítést végzett az ENSZ sugárútra néző egyik lakóépület erkélyéről, erős, de „hatástalan” tűzbe kerültek, és sok „beton hastánc” kellett az állás megerősítéséhez.

A másik három SEAL-t teljesen lekötötte a földetérési zóna. Miközben segítettek kirakódni a helikopterből, a pilóta kiáltott nekik, hogy vágjanak ki egy fát és tisztítsák meg más akadályoktól a földetérési zónát. A SEAL-eknek nem kellett kétszer mondani, mert leszálláskor hallották, ahogy faágakat csapkodtak a rotorlapátok. Kivágták a nagy fát és egy teherautóval ledöntötték a beton villanyoszlopokat a földetérési zóna körül. A SEAL-ek és később a zöldsapkások feldarabolták a kidöntött fát, hogy megerősítsék vele az állásokat.

Közben a helikopter 26 evakuálandó személyt vett a fedélzetére, és 17.40-kor landolt velük Freetownban. Az MH-53-as 40 perccel később ismét felszállt, hogy Canavan dandártábornokot, a JTF-AR törzsét, hat SEAL-t, a Légierőtől három harci irányítót, és a 10. különleges erők csoport 1. zászlóaljának katonáit eljuttassa Monroviába. A különleges műveleti helikopter 20.10-kor landolt a nagykövetségen és 12 perccel később távozott 25 menekülttel. Míg Canavan dandártábornok találkozott a nagykövettel, a zöldsapkások 15 percen belül felállították az előretolt műveleti bázisukat az adminisztrációs épületben.

A hat SEAL érkezése lehetővé tette Grzeszczak korvettkapitánynak a biztosító állások módosítását, valamint a terep és az épületek jobb kihasználását. Az S1, S2 és S3 állásokból az ENSZ sugárutat (az elsődleges fenyegetést a nagykövetségre) lehetett szemmel tartani, míg az S4 az épületegyüttes déli részét és az óceán felőli szakaszát fedezte. A „Kilátó” állás az épületegyüttes megközelítési útvonalainak fedezését tette lehetővé. A hatodik állás a fő épületegyüttessel szomszédos, kerítéssel körülvett komplexumban volt, és a kiürítő helikoptereket fenyegető tűz elhárítására használták.

Április 10-én délre a SEAL-ek teljes ereje (34 fő) a helyszínen volt. Donald K. Erskine fregattkapitány, az NSWU-2 parancsnoka ekkor bevezette az őrségváltásokat, megerősítette az állásokat, és felállított egy reagáló erőt, hogy szükség esetén bárhol bevethető legyen.

Április 10-én éjszaka a 10. különleges erők csoport 1. zászlóalja A századának 17 katonája átvette az S1 és S2 állásokat a SEAL-ektől. Így a zöldsapkások feleltek az épületegyüttes északi, a SEAL-ek pedig a déli feléért. A különleges műveleti erők egészen április 15-ig tartották ezeket az állásokat, amikor felváltották őket a 325. gyalogezred 3. zászlóaljának katonái, akiket az olaszországi Vicenzából vezényeltek át.
1996-ban különleges műveleti erőket, köztük SEAL-eket küldtek az amerikai nagykövetség biztosítására a libériai Monroviába.
Az ENSZ sugárút a nagykövetség mellett. A környéken erősen fosztogattak, ezért megfelelő erőre volt szükség a nagykövetség őrzéséhez.
Libériából evakuált amerikaiakat és más országok állampolgárait kísérik el az MH-53J helikoptertől a Sierra Leone-i Freetown Lungi repülőterén.
NEM HARCI EVAKUÁLÁS

A nagykövetségen kívül folytatódtak a harcok. A kézifegyverek állandó veszélyt jelentettek a nagykövetség földetérési zónájában landoló helikopterekre. Egy rakéta páncéltörő gránát az egyik érkező helikopter közelében robbant, ezért az Egyesített Harci Kötelék átállt az éjszakai helikopter leszállásokra.

A legveszélyesebb esemény április 11-én történt, amikor fosztogatók betörtek az amerikai nagykövet rezidenciájára, ami szomszédos volt a nagykövetséggel. A nagykövetség szabálytalan területe és nagy mérete miatt nem volt elég ember mindkettő biztosításához, ezért a rezidenciát helyi felbérelt biztonsági állomány őrizte. A fosztogatók egy női biztonsági őrt lökdöstek, pofoztak és fenyegettek. Ezt látva a SEAL-ek megrohamozták az épületegyüttest. A fosztogatók erre megfordultak, és magasra tartott kézzel elfutottak. A SEAL-eknek egyetlen leadott lövés nélkül sikerült megoldaniuk a helyzetet.

Az ádáz harcok miatt a különleges műveleti erők és a diplomáciai biztonsági állomány tagjai többször is amerikai állampolgárokat menekítettek ki a városból. Kilenc nap után 76 ország csaknem 2200 állampolgárát evakuálták, köztük hozzávetőleg 540 amerikait. Az evakuált személyeket a Sierra Leone-i Lungi repülőtéren felállított közbeeső támogató bázisra repítették a helikopterek. Április 18-ra Lungi lett a különleges műveleti erők vezetési elemének otthona, amely 9 helikopterből, 2 repülőgépből és hozzávetőleg 650 főből állt.

Freetownból repülőgéppel szállították Dakarba az evakuált személyeket. A dakari repülőtér termináljában a nagykövetség és a JTF-AR állománya segített a végső úti céljukra továbbítani az evakuáltakat. A kitelepülés csúcspontján a különleges műveleti erők 11 légi járművet és közel 600 támogató embert tartottak Dakarban.

Április 14-én megérkeztek a 325. gyalogezred 3. zászlóaljának katonái, és másnap átvették a nagykövetség biztosítását és az evakuáló központ feladatait. A Kettes SEAL Csapat és a 10. különleges erők csoport tagjai április 15-én 09.00-kor kezdtek áttelepülni Freetownba, és 18-án, illetve 19-én települtek vissza Stuttgartba, hogy ismét a SOCEUR gyorsreagálású erőiként tevékenykedjenek.
TÖRTÉNELEM

Libéria 1996
NavySEALs.hu