Az 1987-től 1989-ig tartó Komoly Szándék műveleti területe. A Perzsa-öbölben hajók és fúróállomások voltak a SEAL-ek célpontjai.
ERŐD A TENGEREN

A kényes politikai helyzet miatt sem Kuvait, sem Szaúd-Arábia nem engedélyezte az amerikai Központi Parancsnokságnak, hogy olyan egységek állomásozzanak területükön, amelyek támadó műveletben vesznek részt Irán ellen. Ezért az amerikai erőknek egy műveleti bázisra volt szükségük, ideális esetben a járőrterület közepén, a hajózási útvonalak között, a Farszi-sziget közelében. A figyelem hamarosan két olajfúró állomásokat építő uszályra, a Hercules-re és a Wimbrown VII-re fordult, amelyek a bahreini hajójavító műhelynél álltak.
 
Mindkettő erős volt, rekeszes kialakítású, és elárasztható tartályok vették körül őket, amelyek védelmet nyújtottak az aknákkal szemben. Nagy kiszolgáló létesítményekkel és helikopter leszálló fedélzettel rendelkeztek. A két uszálynak egyenként 80-80 km2-es területet kellett fedeznie, a helikoptereik és őrhajóik pedig 40 km-es sugarú körben tevékenykedtek. A bázisokhoz szükséges élőerőt és anyagot a térségbe repítették. Az első két Mk III járőrhajó szeptember 3-án érkezett meg az SBU-20-ból Paul Evancoe korvettkapitánnyal, a Hercules kijelölt parancsnokával, és két SEAL szakasszal együtt.
 
A Tengerészgyalogság magának akarta a helikopteres feladatot, de a gépeik túl nagyok voltak, és a pilótáik nem rendelkeztek nagy gyakorlattal az éjszakai repülésben. William Crowe tengernagy, a Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottságának elnöke ragaszkodott hozzá, hogy a Task Force 160-at bízzák meg a helikopteres éjszakai felügyeleti feladattal. A kötelék AH-6-os támadó és MH-6-os többcélú helikopterei éjszakai tevékenységre voltak kialakítva, és fel voltak szerelve előretekintő infravörös (FLIR) kamerákkal és éjjellátó szemüvegekkel is.
A Hercules olajkitermelő uszály fedélzetén helikopterek, tengerészgyalogosok és
SEAL-ek állomásoztak.
AZ ELSŐ VÉR

1987 szeptemberének végén, ahogy a Hercules csaknem bevetésre készen állt, az amerikai felderítés éberen figyelte a közel 70 iráni kishajó összevonását Busehr és a Farszi-sziget közelében, amit a vészjósló nevű „Mártírság” hadgyakorlat követett. Az egyre nyugtalanabb Evancoe korvettkapitány október 8-án három járőrhajót küldött ki, hogy fülelőőrsöt állítsanak a Middle Shoals Buoy nevű navigációs pontnál, és információt gyűjtsenek a Farszi-szigetnél lévő irániakról.
 
A járőrhajóknak úgy kellet kifutniuk, mint egy szokásos éjszakai felügyeleti bevetésre, csak ezúttal csatlakozott hozzájuk egy Seafox lopakodó hajó is, amelyen tengerészgyalogos arab és fárszi nyelvszakértők voltak az uszály rádiófelderítő különítményéből
  
A művelet 21.00-kor kezdődött. Miközben a hajók 6,5 km-re voltak a navigációs ponttól, a két AH-6-os és egy MH-6-os helikopter előrerepült felderíteni. A pilóták elképedésükre három kishajót láttak a navigációs pontnál. Az MH-6-os pilótája közelebb repült, hogy alaposabban körülnézzen, de az irániak géppuskával  tüzet nyitottak rá. A pilóta odairányította a két kísérő AH-6-ost, melyek pusztító repeszromboló rakéta- és géppuskatűzzel válaszoltak. A kisebb hajók felrobbantak, a harmadik megpróbált menekülni, miközben kilőtt egy rakétát az amerikaiakra. Az egyik AH-6-os az utolsó rakétájával eltalálta és végzett vele. A megérkező két amerikai járőrhajó legénysége 6 iránit húzott ki a vízből, mind sebesült volt. Kettő később belehalt sebeibe.
PB Mk III járőrhajó tart a Wimbrown VII uszályhoz. A Wimbrown VII úszó műveleti
bázisként szolgált a Perzsa-öbölben.
Ahogy az 1980. szeptember 21-én kitört irak-iráni háború 1984-re holtpontra jutott, a hadviselő felek célpontnak kezdték tekinteni egymás olajszállító hajóit. Irak kezdte ezeket a támadásokat 1984 elején, azt remélve, hogy Irán lezárja a Hormuzi-szorost minden forgalom elől, és ezzel belerántja az Egyesült Államokat a konfliktusba. Ezt ugyan nem tette meg a perzsa állam, de célba vette az Iraknak olajat szállító Kuvait tankereit, majd minden Irakot támogató öböl menti ország hajóját.
 
Az iráni haditengerészet 1986-ban tengeri blokád alá vette Irakot, a Forradalmi Gárda svéd építésű Boghammer és amerikai Boston Whaler típusú motorcsónakjaira támaszkodva. A 107 mm-es rakétákkal, RPG-7-esekkel és géppuskával felfegyverzett flotta meglepetésszerű támadásaival komoly károkat tudott tenni a tankerekben vagy a legénységükben. Az általuk végrehajtott több tucat támadás között szerepelt a 42000 tonnás Norman Atlantic teherhajó elsüllyesztése 1987 decemberében. A tengeri rajtaütések mellett az Irán által a Perzsa-öbölben telepített aknák szintén nagy veszélyt jelentettek a hajókra.
 
Kuvait 1986. december 23-án hivatalosan kérte, hogy tankerhajói az Egyesült Államok zászlaja alatt hajózhassanak, ezzel ugyanolyan védelmet kapva, mint az amerikai hajók. Az Egyesült Államok kormánya végül 1987 márciusában adta beleegyezését, hogy mind a 11 kuvaiti tanker amerikai lajstromba kerüljön, és az amerikai katonaság fegyveres védelmet biztosítson számukra iráni támadások ellen. Egy hónappal később a szovjet haditengerészet is kísérni kezdett kuvaiti tankerhajókat.

Amikor 1987. július 24-én az amerikai zászlót kapó MV Bridgeton szupertanker aknára futott és megsérült, az Egyesült Államok további hadihajókat, köztük aknakutatókat küldött a térségbe, de ez sem volt elég az iráni támadások leállítására. A Közel-keleti Erők vezetése ezért kidolgozta a Komoly Szándék (Earnest Will) hadművelet tervét, ami folyamatos járőrözést biztosított a támadások megelőzésére a veszélyes területeken. Úgy gondolták, hogy a hagyományos hadihajók alkalmazása helyett a területen jobban járőrözhetnének a helikopterek és kishajók, SEAL-ekkel és tengerészgyalogosokkal megerősítve.
TÖRTÉNELEM

Perzsa-öböl: Komoly Szándék hadművelet
NavySEALs.hu