Az amerikai haditengerészet SEAL csapatait 1962. január 1-én hozták létre, az Egyes Csapatot az Egyesült Államok nyugati, a Kettes Csapatot pedig a keleti partján felállítva. Az Egyes SEAL Csapat napokon belül egy szakaszt küldött Dél-Vietnamba, hogy a helyi LDNN kommandósokat kiképezze az Észak-Vietnamban végrehajtott fedett rajtaütésekre, de négy évig mindössze ennyiből állt az elit tengerészek vietnami feladata. 1966 elejére mindkét SEAL csapatnak új parancsnoka volt, és mindkettő türelmetlenül várta, hogy háborúba vezesse az embereit.
  
Volt néhány probléma. A SEAL-eket kisalegységgel, tengeri körülmények között végrehajtott, nem hagyományos hadviselésre hozták létre. A Haditengerészetben a SEAL-eken kívül senki sem tudta, hogy ez mit jelent; és ha nem tudták, akkor azt sem tudták, hogy ezt hogyan alkalmazzák Vietnamban. A másik probléma az elit, nem hagyományos egységek állandó problémája volt: az előítélet. Amikor a reguláris haditengerész tisztek a SEAL-ekre gondoltak, akkor primadonnákat láttak bennük, pedig nem szolgáltak rá a kritikákra.
ORVGYILKOSOK ERDEJE

1966 elején Jim Barnes sorhajóhadnagy, az Egyes SEAL Csapat második parancsnoka indítványozta a Vietnami Katonai Segítségnyújtás Parancsnoksága (MACV) parancsnokának, William C. Westmoreland tábornoknak, hogy alkalmazza a SEAL-eket a Rung Sat Különleges Övezetben. Az „Orvgyilkosok Erdeje”-ként is ismert Rung Sat létfontosságú volt a dél-vietnami háborús erőfeszítésekhez, mivel Saigon 80 km-re volt a tengerparttól, és a város tenger felőli utánpótlási útvonala, a Long Tao folyó a Rung Sat mocsáron kanyargott át. A probléma az volt, hogy az 1200 négyzetkilométeres Rung Sat a 4800 kilométeres összefüggő vízrendszerével és árapályos mangrove mocsaraival nehéz műveleti környezet volt, amit átengedtek az ellenségnek.
 
1966. február 19-én Barnes sorhajóhadnagy és 3 tisztből, valamint 12 legénységi állományú tengerészből álló csapata Dél-Vietnamba települt. Kezdetben Vung Taunál tevékenykedtek, a Long Tao-folyó torkolatánál, majd Nha Be-ben, a két nagy folyó, a Soirap és a Long Tao  találkozásánál. Ez volt az első alkalom, hogy egy SEAL csapat parancsnoka Dél-Vietnamba települt az egyik szakaszával, míg a helyettesére hagyta a honi bázison, a kaliforniai Coronadóban adódó teendőket. A Barnes sorhajóhadnagy által ekkortól írt „Tanulságok” dosszié képezte a következő szakaszok hatályos műveleti utasításainak alapját.
 
A SEAL bevetések során kiderült, hogy a 6 hónapos kitelepülési időszak a tökéletes, mivel a műveletek intenzitásának ez felelt meg a legjobban. Minden szakasznak 60 műveletet kellett végrehajtania a 6 hónapos kitelepülés alatt, bár ezt igen feszítettnek tartották. A SEAL szakasz hatályos műveleti utasítása szerint a szakasz fele, egy raj ment ki éjszakai lesállásra, fogolyejtésre, míg a másik raj hátra maradt és pihent, de készen állt tartalékként cselekedni, ha arra volt szükség.
 
Sok módszert tanultak meg arról, hogy hogyan kell harcolni az olyan ravasz és nehezen megfogható ellenséggel, mint a vietkong, a saját területén, éjszaka a mocsárban. De a Barnes sorhajóhadnagy és emberei által megtanultak közül az egyik legfontosabb a hírszerzés kifejlesztésének módszerei voltak. Barnes azt is remélte, hogy az eredetileg egy szakaszból álló különítménye, a Det Delta, 9 szakaszra nő majd, és lefedi az egész Mekong deltát, közte a Rung Sat mocsarat.
 
1966 közepétől az immár 211 fősre duzzadt Egyes SEAL Csapatnak már tizenkét 14 fős szakasza volt, ezek mind két rajból álltak. Rendszerint négy vagy öt szakasz települt egy időben  Dél-Vietnamba, ahol egy vagy két szakasz az amerikai hadsereg Különleges Erőivel szolgált Da Nangban (Da Nang különítmény), míg a többi Nha Be-ből tevékenykedett Golf különítményként, a Task Force 116 hadműveletének támogatására a Rung Sat mocsárban.
 
1967 elejétől a Kettes SEAL Csapat is szakaszokat telepített: egy Binh Thuy-ban, egy pedig My Tho-ban állomásozott (Alfa különítmény), a Game Warden egységekkel. Ezek az erők indítottak műveleteket a delta középső térségében. A többi SEAL szakasz pedig Bravo különítményként különböző helyekre települt, többnyire a CIA-vel együttműködve. Noha a SEAL-ek főleg a Saigontól délre és nyugatra eső területekre koncentráltak, Dél-Vietnam más részein is indítottak akciókat.
A SEAL-ek 1966-ban települtek a Saigontól délkeletre lévő Rung Sat mocsárba, hogy nyitva tartsák a hajózási útvonalakat a főváros felé.
SEAL-ek partra futnak a Rung Sat Különleges Övezetben, miközben a kirakó rohamcsónakok géppuskával fedezik őket.
A SEAL-ek vietkongokat találtak a deltavidék egyik folyóján, amikor átvizsgálták egy szampan utasait.
GAME WARDEN

A Game Warden (Vadőr) Task Force 116 műveletek 1966 elején vették kezdetüket. A művelet célja az volt, hogy biztosítsák a létfontosságú vízi utakat a Rung Sat mocsáron át, és járőröket telepítsenek a Mekong delta nagyobb folyóira. Ezeken a fontosabb vízi utakon szállította a Vietkong a fegyvereket és az utánpótlást Kambodzsából Dél-Vietnamba, mozgatta a gerillaegységeket, és adóztatta a lakosságot.
 
1968-ra minden Game Warden harccsoporthoz SEAL csapat is tartozott a deltában. A SEAL feladatok körülbelül 90%-a információgyűjtés volt. Leggyakrabban éjszaka juttatták ki őket a műveleti területükre folyami járőrhajóval (PBR) vagy a saját gyors járőőrhajóikkal. A SEAL műveletek általában lesállásokból, fülelőőrs állításából és rajtaütésekből álltak. Az volt a céljuk, hogy megakadályozzák a vietkongok éjszakai csapatmozgásait, mert azok így nem tudták megtartani a területeiket, hiszen nappal az amerikai légifölény miatt nem mozoghattak.

A SEAL-ek lesállásokat állítottak a főbb folyók és csatornák mentén. Rendszerint 6-7 fős rajokban hajtották végre ezeket a feladatokat. A csónakjukat megpakolták fegyverrel és lőszerrel, odamentek a csatornák elágazásaihoz, elrejtőztek a mangrovefák alatt és várták az ellenséget. Ha az érkező vietkong csapat mérete lehetővé tette, akkor saját maguk intézték el őket. Amennyiben nagyobb méretű ellenséges egységgel találkoztak, hívták PBR-eket, amelyek komoly tűzerővel rendelkeztek. Ezek a kis egységek rendkívül sikeresek voltak.

Később a SEAL-ek felismerték, hogy még jobb eredményeket érhetnek el, ha feljebb mennek a kis csatornákon, és nem a főfolyókon állítanak lesállásokat. Így lehetséges volt elvágni az ellenség mozgását az alaptáborai közelében és olyan területeken, ahol a vietkongokat még soha nem háborgatták. Ugyanakkor ezt a technikát elővigyázatosan kellett alkalmazni, lehetőleg megbízható információra alapozva, és gyakran igénybe vettek kalauzokat is, akik ismerték a terepet.
SEAL-ek halott vietkongokat, fegyvereket és egy sampan maradványait keresik egy előző esti tűzharc után.
AZ ELSŐ HARCI VESZTESÉG

1966. augusztus 19-én a SEAL-ek is elszenvedték első harci veszteségüket. Az Egyes SEAL Csapat G szakasza Thomas R. Truxell sorhajóhadnagy vezetésével egy felderítő művelet során felfedezett egy sor bunkert és fegyverraktárat a Dinh Ba-folyó mentén, Nha Be-től 20 km-re délkeletre. Ezután az LCM-6-os partraszállító naszádjuk kivonta a járőrt és a folyón fölfelé ismét kiszálltak a SEAL-ek, hogy megkeressenek két álcázott szampant, melyeknek észlelését egy helikopterről jelentették. A helyszínre érkező SEAL-ek friss csapásokat találtak, és meg is látták a szampanokat tőlük körülbelül 500 méterre.
 
Billy W. Machen másodosztályú  altiszt volt a terepkutató. Egy tisztás felé közeledve megállította a járőrt és előrement felderítésre. Ahogy megállt és a környező terepet ellenőrizte, hirtelen felismerte, hogy a vietkongok lesállást állítottak, és ő a halálzóna közepén van. Ahelyett, hogy hiábavalóan fedezéket keresett volna, vagy visszaindult volna az ösvényen, ezzel elárulva a járőr pontos helyzetét, Machen altiszt azonnal tüzelni kezdett és megtámadta az ellenséget, ezzel arra kényszerítve a vietkongokat, hogy idő előtt nyissanak tüzet a lesállásból.
 
Azonnal gépfegyverek szólaltak meg a folyó mindkét partján. Machen altiszt önzetlen tettének köszönhetően a SEAL járőr fedezékből tudta viszonozni a tüzet, sikeresen leverve az ellenség támadását. Machen az első sortűzben meghalt, testét Roger J. Mascone első osztályú altiszt vitte el a támogatásra érkezett LCM-6-osra. Machen posztumusz megkapta az Ezüst Csillagot, az Egyesült Államok harmadik legmagasabb vitézségi érmét.
Billy W. Machen másodosztályú altiszt (középen) volt az első SEAL, aki életét vesztette Vietnamban.
FELDERÍTÉS A RUNG SAT MOCSÁRBAN

1967. december 23-án az Egyes SEAL Csapat B szakasza Bruce Van Heertum sorhajóhadnagy vezetésével felderítő járőr/lesállás műveletet hajtott végre a Rung Sat mocsár hírhedt T-10-es célkörzetében.
 
A sorhajóhadnagy szakaszából hárman az utolsó pillanatban betegség miatt kidőltek, így tizenhárman maradtak. A második éles bevetésére készülő Bravo szakasz nem törődött a szerencsétlen számmal, és az sem szegte kedvüket, hogy a Hadsereg két UH-1 Huey helikoptere a tervezett 06.45 helyett csak 14.15-kor érkezett meg. A legnagyobb forróságban szálltak fel Nha Be-ből, és az Ong Keo-folyó felé, keleti irányba repültek.
 
A sorhajóhadnagy a korábbi légi felderítése alapján egy névtelen patak melletti füves tisztást jelölt ki helikopter földetérési zónának. A levegőből alacsonynak látszó fű azonban embermagasságú elefántfűnek bizonyult, ezért a 14.55-kor kirakott SEAL két raj egy időre elvesztette egymást. Van Heertum rádión utasította a helikoptereket, hogy irányítsák a raját a körkörös biztosításban várakozó másik rajhoz, és így egyesült a szakasz. A 12-es sörétes puskával felfegyverkezett Leonard B. Scott harmadosztályú altiszttel az élen elindult a B szakasz kelet felé a névtelen patak mentén. A lesállásnak kiválasztott hely, ahol a névtelen patak az Ong Keo-folyóba torkollott, mintegy 1000 méterre volt. Az elefántfűből hamarosan mangrovemocsár lett, ami lelassította a szakaszt, és több gyors és veszélyes árapálymedren is át kellett kelniük. Ez nem csak lelassította őket, de ahogy fáradtak, egyre nagyobb zajt is keltettek.
 
A SEAL-ek mintegy 45 percig kínlódtak a mocsárral, amikor kiértek egy ösvényre, és favágást hallottak. Mivel a T-10-es célkörzet lakatlan volt, csak az ellenség lehetett. Egy rövid pihenő és újraszerveződés után a szakasz az ösvényen haladt tovább. Van Heertum úgy vélte, nem fognak napnyugtáig odaérni a lesálláshoz, ezért a gyorsabb haladást lehetővé tévő ösvény mellett döntött.
 
Az ösvény hamarosan délkeletre kanyarodott, és a hőkimerülés határán álló Scott felváltást kért. Rövid  pihenő után 16.20-kor indultak tovább, ezúttal Frank G. Antone első osztályú matrózzal az élen. A következő kanyarnál egy álcázott géppuskafészekből rájuk lőttek. A lövések leterítették Antone-t és a mögötte lépkedő tolmácsot, Noit. Mindketten meghaltak. A sorban harmadik Van Heertum horzsolásokkal megúszta.
 
A sorhajóhadnagy az SZKSZ öntöltő puskák és AK-47-es gépkarabélyok hangjából megállapította, hogy az ellenség elkezdte bekeríteni őket, ezért az embereivel össztüzet zúdíttatott a dzsungelre. Kézigránátot nem használhattak, mert attól féltek, hogy elakad a sűrű ágakban és visszaesik rájuk. Van Heertum közben hívta a Seawolf csatahelikoptereket, amelyek 10 perccel a támadás után megérkeztek és tüzet nyitottak az ellenségre. A nem sokkal utánuk érkező két szállítóhelikopter kifüggött a SEAL-ek felett, és McGuire felszereléssel kiemelte a két halottat és Coy W. Payne szolgálatvezető altisztet, akit vállon lőttek. Van Heertum a helyettesét, David R. Casey tengerészzászlóst is elküldte a helikopterrel, hogy megértesse a szakasz helyzetét a parancsnokokkal és támogatást kérjen. A rádiós Thomas McHugh altiszt közben felfigyelt egy tisztásra, ami körülbelül. 300 méterre volt az állásuktól északkeletre, és a másik szállítóhelikopter odairányította a SEAL-eket. A visszavonulás erős tűz kíséretében és a sűrű növényzet oltalmában gond nélkül lezajlott, és az UH-1-es 18.00-kor épségben felvette a járőrt.
 
Van Heertum sorhajóhadnagy zöldfülű szakasza egy egész vietkong ezredbe futott bele, amely az 1968 januárjára tervezett Tet-offenzívára készülődött. A művelet következményeként hozták létre a SEAL felderítő hálózatát, amely elejét vette az ilyen esetek megismétlődésének.
Az Egyes SEAL Csapat Golf különítményének szakasza bevetés előtt 1967-ben, a Rung Sat Különleges Övezetben.
A SEAL-ek számára többnyire a Haditengerészet UH-1 Huey helikopterei nyújtottak támogatást a könnyű harci helikopter századokból.
TÖRTÉNELEM

Vietnam: Rung Sat
NavySEALs.hu