1954. május 7-én, ötvenöt napi ostrom után a Viet Minh megadásra kényszerítette a franciákat Dien Bien Phunál, és ezzel Vietnam elnyerte a függetlenségét. A Genfben aláírt egyezmény alapján a 17. szélességi fok mentén ideiglenesen kettéosztották az országot, hogy majd 1956-ban általános választások döntsenek az egységes kormányról. A nyugati berendezkedésű Dél azonban kijelentette, hogy nem lehet választásokat tartani, mondván, hogyan lehetne szabad a választás a kommunista Északon.  A délen hagyott Vieth Minh káderek erre szervezni kezdték a Nemzeti Felszabadítási Frontot, és támadásokat indítottak a falvak és más közigazgatási központok ellen. Ehhez a „Ho Si Minh-ösvény”-en keresztül kaptak támogatást Észak-Vietnamtól, amely kommunista zászló alatt akarta egyesíteni az országot.
 
Miután a szovjet kormányfő, Nyikita Hruscsov nyíltan támogatta világszerte a nemzeti felszabadító háborúkat, John F. Kennedy amerikai elnök úgy döntött,  aktívan szembeszáll az ilyen szovjet-támogatású gerillaharcokkal, és megakadályozza, hogy a Nemzeti Felszabadítási Front és a vietnami kommunista gerillák, a vietkongok megdöntsék a dél-vietnami kormányt. Ennek következtében a Franciaország helyét fokozatosan átvevő Egyesült Államok jelentős gazdasági és politikai támogatást nyújtott Dél-Vietnamnak, ezt az is jelezte, hogy egyre több amerikai katonai tanácsadó érkezett a délkelet-ázsiai országba. A dél-vietnami fegyveres erők kiképzését végző tanácsadók érkezése már 1950-ben elkezdődött, és a Katonai Segítségnyújtó és Tanácsadó Csoport (MAAG) 1956-os megalakítása után a számuk egye nőtt.
 
A Haditengerészet kötelékében a UDT-k is megérkeztek Dél-Vietnamba. 1960 nyarán hajtották végre az első feladatukat, amikor a UDT-12 M különítményének egy 10 fős csapata David Del Giudice sorhajóhadnagy vezetésével közel 700 km-t tett meg a Mekong-folyón, hogy partraszállító hajókkal erősítsék meg a laoszi katonaságot. Nyolc tengerésszel kiegészülve haladtak a folyón felfelé Dél-Vietnamon és Kambodzsán át öt LCM-mel, amik egy-egy kisebb LCVP-t szállítottak. A flottilla csaknem két hétig tartózkodott Phnom Penh-ben, aztán folytatta az útját a folyón Laosz felé. Az útvonal jórészt feltérképezetlen volt, és a hajók többször is elakadtak víz alatti akadályokon, és majdnem egy egész napig tartott, mire átjutottak a kiszámíthatatlan Sambor zúgón. A hajózást úgy időzítették, hogy kihasználják az áradást, de ez azt jelentette, hogy a hajókat nagyon lelassította a folyó 15 km/h-s sodrása. Végül az amerikaiak július 4-én Don Khonnál átadták a hajókat a laosziaknak, és a repülőtérre siettek, hogy visszarepüljenek a dél-vietnami fővárosba, Saigonba.
Alig alakultak meg a SEAL-ek, és máris Délkelet-Ázsia dzsungeleiben és mocsaraiban találták magukat.
A SEAL-EK VIETNAMBAN

1962. január 18-án a Fehér Ház, a Külügyminisztérium, a Védelmi Minisztérium, a Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottsága és a CIA képviselőiből álló Különleges Csoport támogatást biztosított az észak-vietnami fedett műveletekhez. A csoport Harry D. Felt tengernagy, a Csendes-óceáni Parancsnokság parancsnokának elképzelése szerint kihasználná a fedett akciók lehetőségeit Észak-Vietnamban.
 
E műveletek előkészítéseként az Egyes SEAL Csapat 1962 januárjában Vietnamba küldte Robert Sullivan és Charles Raymond főaltiszteket, hogy végezzék el a kezdeti felmérést, és készítsék elő a dél-vietnami haditengerészek tengeri kommandóssá történő képzését.

Az első CIA által irányított szabotázsakció a Da Nangtól kb. 190 kilométerre lévő Quang Khe-i észak-vietnami haditengerészeti bázis ellen irányult, az ott horgonyzó szovjet gyártmányú, Szvatov-osztályú torpedónaszádokat akarták tapadóaknás támadással elsüllyeszteni. 1962. június 29-én éjszaka a motoros dzsunkáról kirakott 4 fős Vulcan csapat azonban lelepleződött, a tagjai meghaltak vagy fogságba estek, és a dzsunka 10 fős legénységéből is csak egy jutott vissza Da Nangba.
 
A kudarc ellenére folytatódtak a műveletek. A CIA új embert küldött a tengeri program vezetésére, Tucker Gouglemant, egy veterán tengerészgyalogost, aki nagyon tapasztalt volt a félkatonai műveletekben. Gougleman érkezésével hamar javultak a dolgok. Röviddel azután, hogy átvette a programot, SEAL-eket küldtek Da Nangba, hogy segítsék a munkáját. A 2 tiszt és 10 legénységi állományú tengerész 6 hónapot töltött a dél-vietnamiak kiképzésével, és 1963 nyarára négy bevetési csoport állt készen. Az LDNN (Lien Doc Nguoi Nhia - „katonák, akik a tenger alatt harcolnak”) kommandósokat kis titkos táborok láncolatában rejtették el egy 15 km-es partszakaszon a két uralgó tereptárgy, északon a Majom-hegy és délen a Márvány-hegység között. Minden 40-50 fős csoportnak saját tábora volt, a hajóik pedig egy kellemes kis öbölben álltak My Khe-nél, a Majom-hegy lábánál, ahol a SEAL-ek felállítottak egy tábort. Az egyik csoportot úszóknak képezték ki, a többi lövész volt.
 
Mivel a CIA motoros dzsunkái nem kelhettek versenyre az észak-vietnami ágyúnaszádokkal, Gougleman új hajókat keresett. A CIA Nasty-osztályú norvég járőrnaszádokat és amerikai Swift hajókat vásárolt, majd az év végén megkísérelték ismét a Quang Khe-i művelet végrehajtását. Ezúttal sem jártak sikerrel, mivel a könnyűbúvár kiképzésű Neptun csapatot szállító Swift hajók zsoldos legénysége képtelen volt megtalálni a célpontot.
 
1964. január 14-én két műveletet hajtottak végre, az egyiket a Dong Hoi-i sólepárló üzemnél, a másikat pedig a Cua Ron-folyó kompjánál. Ezek is kudarccal végződtek, de ezúttal legalább mindkét csapat épségben visszatért Da Nangba. Ezek voltak a CIA utolsó tengeri műveletei Vietnamban. 1964 januárjában az egész fedett programot átadták a Pentagonnak, és OP 34A névre keresztelték.
 
A Tanulmányi és Megfigyelő Csoport (SOG) folytatta az észak-vietnami műveleteket a Nasty járőrnaszádok alkalmazásával, mérsékelt sikerrel, de 1964-ben a tonkini-öbölbeli ténykedésükkel segítettek hozzájárulni ahhoz, hogy Amerika nagyobb szerepet vállaljon a háborúban.
Az 1963 nyarára felállított négy LDNN kommandós csoport egyikét búvároknak képezték ki a SEAL-ek.
Norvég zsoldosok által kezelt Nasty-osztályú hajók Da Nang-ban, amikkel az LDNN végrehajtotta az északi műveleteit.
A SOG

A Tanulmányi és Megfigyelő Csoportot (SOG) a Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottsága hozta létre 1964. január 24-én a MAAG utódja, a Vietnami Katonai Segítségnyújtás Parancsnoksága (MACV) alárendeltségében. Az ártatlan hangzású név valójában egy olyan csoportot takart, melynek állománya főleg zöldsapkásokból, SEAL-ekből és tengerészgyalogos felderítőkből állt, CIA-ügynökökkel kiegészülve.
 
A SOG elsődleges feladata az volt, hogy fedett műveleteket hajtson végre Észak-Vietnamban, Laoszban és Kambodzsában. Hogy a csoport létezését titokban tartsák, a költségvetését a Haditengerészet éves büdzséjébe rejtették, míg a feladatait a legmagasabb szinten, a Fehér Házban és a Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottságában hagyták jóvá.
 
A SOG felderítő csapatai számos különféle fegyvert használtak az íjaktól a gyrojet pisztolyokig, amelyek kis rakéta hajtású lövedéket lőttek ki, de a legjellegzetesebb mégis a CAR-15-ös volt, ami az amerikai katonaságnán rendszeresített M-16-os gépkarabély rövidebb változata, rövidebb csővel és betolható válltámasszal. A csoport saját flottát működtetett, dzsunkákat és gyors csónakokat használva az észak-vietnami partvonal mentén végrehajtott műveletekben. Azok a SOG felderítő csapatok, amelyek a Ho Si Minh-ösvény mentén tevékenykedtek, gyakran az észak-vietnami hadsereg egyenruháját hordták és ellenséges fegyvereket használtak, hogy megtévesszék az ellenséget.
 
A SOG csapatok a háború során foglyokat ejtettek, lehallgatták az ellenség kommunikációs vonalait, ellenséges pihenőállásokat, teherautó parkokat és élelmiszerraktárakat kutattak fel és romboltak le, megfigyelték az észak-vietnamiak csapatmozgásait, légi csapásokat irányítottak az ellenség állásaira és folyamatosan zaklatták a Laoszban és Kambodzsában tevékenykedő észak-vietnami egységeket.
Egy OP-34A SEAL tanácsadó romboló kiképzést tart dél-vietnami kommandósoknak Da Nangban, 1964-ben.
AMERIKA HADBA LÉP

Az észak-vietnami támadásra válaszként 1964. augusztus 7-én a Kongresszus szabad kezet adott Lyndon B. Johnson elnöknek, hogy katonai műveleteket hajtson végre Délkelet-Ázsiában hadüzenet nélkül. Az észak-vietnami célpontok ellen 1965 márciusában indított Gördülő Vihar (Rolling Thunder) hadművelettel kezdetét vette a légi háború.
 
Miután vietkongok és észak-vietnami utászok 1964 novemberében megtámadtak a Bien Hoa-i, majd 1965 februárjában a Qui Nhon-i amerikai légi támaszpontot, jelentős veszteségeket okozva, Westmoreland tábornok kérésére 1965. március 6-án két tengerészgyalogos zászlóalj szállt partra Da Nangnál az ottani kulcsfontosságú repülőtér védelmére. Ez jelentette az Egyesült Államok szárazföldi háborújának kezdetét.
 
Az Egyes SEAL Csapat folytatta a kiképzési és tanácsadási feladatait: a SOG tengeri egységének keretében UDT-stílusú kiképzést tartottak a Parti Erők Biet Hai kommandóinak és a Dzsunka Erő kommandó szakaszoknak. Ezeknek az alakulatoknak a feladata volt annak megakadályozása, hogy az északi kommunisták csapatokat és felszerelést juttassanak be Dél-Vietnam területére a tengerről.
 
1965. október 28-án elesett Robert J. Fay UDT korvettkapitány, az OP-31, vagyis a SOG Tengeri Tanulmányi Ágazatának parancsnoka. A  dzsipjével éppen a My Khe-i tábor védőkörletét ellenőrizte, amikor aknavetős támadás indult. Repeszek találták el, és belehalt a sebeibe. A tábor a tiszteletére a Camp Fay nevet kapta. Fay korvettkapitány volt az első a haditengerészeti különleges hadviseléstől, aki elesett Vietnamban.
Az LDNN északi műveletei provokálták ki, hogy az észak-vietnami torpedónaszádok
rátámadtak a USS Maddox rombolóra.
A Camp Fay tábor Da Nangban, ami a haditengerészeti különleges hadviselés első halottjáról, Robert J. Fay korvettkapitányról kapta a nevét.
A SOG 34A MŰVELETEI

A Da Nang-i SOG 34A tengeri műveleteit eleinte Albert Thomas fregattkapitány vezette, aki tengeralattjárós volt. A különítménynek alá volt rendelve egy mobil kiképző csapat és a SEAL kiképző csapat (2 tiszt, 10 tengerész), akik az LDNN kommandósok kiképzését végezték. A tanácsadó különítményt egy 4 fős tengerészgyalogos felderítő csapat, valamit a Swift és Nasty hajók egészítették ki.
 
1964. május 27-én a SOG 34A elérte az első jelentősebb sikerét, elfogva egy észak-vietnami dzsunkát és annak 6 utasát. 1964 júniusára fokozódó sikereket jelenthettek az észak-vietnami területen végrehajtott fedett műveletekben. Június 12-én leromboltak egy raktárat, két héttel később pedig egy hidat Hao Mon Dong közelében. Júliusban a Lao Cham szigetnél végrehajtott lélektani hadviselési akciók arra késztették az észak-vietnamiakat, hogy erősítsék a parti rádiólokátor és híradó képességeiket. Erőfeszítéseket tettek az utánpótlást szállító hajók azonosításával próbálkozó CIA ügynökök semlegesítésére is.
 
Július elején William Westmoreland tábornok, a MACV  új parancsnoka DESOTO lehallgató járőrözést kért a SOG 34A arra a hónapra tervezett szabotázs akcióihoz. A célpontok Vinh Son mellett Hon Me, Hon Nieu és Hon Mat szigetek voltak. A USS Maddox (DD-731) és USS C. Turner Joy (DD-951) rombolók végezték a DESOTO járőrözést, az észak-vietnamiak rádióforgalmazását figyelve.
 
1964. július 31-én az LDNN tagjai a Nasty hajójukról tüzelve leromboltak egy rádióátjátszót Hon Nieu szigetén, és az északiak válaszlépésre szánták el magukat. Augusztus 2-án három Szvatov-osztályú torpedónaszáddal  megtámadták a USS Maddox rombolót, amely az észak-vietnami partok előtt, de még nemzetközi vizeken járőrözött. A Maddox viszonozta a tüzet és az északiak visszafordultak.
 
A következő nap éjjelén az LDNN 88 mm-es aknavetővel támadást intézett a Vinh Son-foknál található radarállomás és a Cua Ron-folyó déli partján lévő biztosító őrs ellen. Másnap, augusztus 4-én este a USS Maddox és a hozzá csatlakozott USS C. Turner Joy romboló radarjai ellenséges célokat jeleztek, és a két hajó tüzet nyitott rájuk. Valójában nem voltak észak-vietnami hadihajók a közelben, csak a rossz időjárás űzött tréfát a rádiólokátorokkal és a túlbuzgó kezelőikkel.

Augusztus 5-én a Vezérkari  Főnökök Egyesített Bizottsága engedélyezte a MACV-nek, hogy légitámadásokat indítson észak-vietnami célpontok ellen. A USS Ticonderoga (CV-14) és USS Constellation (CVA-64) repülőgép-hordozókról felszállt gépek légicsapást mértek haditengerészeti bázisokra, elsüllyesztve nyolc torpedónaszádot, és további huszonegyet megrongálva, de támadták a Vinh-i olajfinomítót is. Ezek az események később „Tonkini incidens” néven lettek ismertek.
TÖRTÉNELEM

Vietnam
NavySEALs.hu