1972 júniusában az észak-vietnami Hanoi Hilton börtönben fogva tartott amerikai pilóták kimentése érdekében a Csendes-óceáni Flotta főparancsnokának törzse tervet dolgozott ki. A Viharfelhő névre keresztelt műveletben főszerep várt a SEAL-ekre.

Az észak-vietnami területen földre kényszerült és fogságba esett amerikai hajózók többsége az északi főváros, Hanoi hírhedt Hoa Lao börtönébe került, amit a foglyok Hanoi Hiltonnak neveztek el. A fogva tartott pilóták nem adták fel a szökés reményét, és tervet dolgoztak ki, amit levélben, kódolt üzenettel sikerült eljuttatniuk az Egyesült Államokba. A foglyok azt tervezték, hogy a börtönből kiszökve ellopnak egy csónakot, és azzal teszik meg a 120 km-es utat a Vörös-folyón lefelé a Tonkini-öbölig. Az indulást az áradás időszakára tervezték, a június 1-e és 15-e közötti két hétre, amikor a folyó sodrása 15-20 km/h-ra gyorsul.
 
Miután a Csendes-óceáni Flotta által kidolgozott tervet 1972. május 15-én jóváhagyta Thomas H. Moorer tengernagy, a Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottságának elnöke, a Csendes-óceáni Flotta akkori parancsnokát, John S. McCain tengernagyot bízták meg a Viharfelhő hadművelet (Operation Thunderhead) végrehajtásával. A művelet megindítását két SR-71 Blackbird felderítő repülőgép hangrobbanása útján tudatták a foglyokkal.
A hanoi Hoa Lao börtönben sok amerikait, elsősorban pilótákat őriztek, ők ragasztották rá a Hanoi Hilton nevet.
AZ A SZAKASZ

Melvin „Spence” Dry sorhajóhadnagy 1971-ben tért vissza Vietnamból, hogy a UDT-13-tól átvezényeljék az Egyes SEAL Csapathoz. Dry 1971 novemberében parancsot kapott, hogy szervezzen meg egy szakaszt, és készüljön fel a Csendes-óceán nyugati területére történő áttelepülésre. Dry sorhajóhadnagy és helyettese, Robert J. Conger fregatthadnagy két hét alatt közel 80 önkéntesből választották ki a 12 legalkalmasabbat az Egyes SEAL Csapat A szakaszába. A kiválasztottak között volt Philip „Moki” Martin főaltiszt is, aki már több időszakot töltött Vietnamban, ahol jelentős tapasztalatokat szerzett.

Az A szakasz Okinavára települt át további kiképzésre, és hogy készenléti szakaszként szolgáljon a 7. flottában. Miután megkapta a parancsot a Viharfelhő hadműveletben való részvételre, az A szakasz áttelepült a fülöp-szigeteki Subic Bay-be, az Egyesült Államok haditengerészeti támaszpontjára, és szolgálatra jelentkezett a USS Grayback (LPSS-574) tengeralattjáró fedélzetén, amelynek John D. Chamberlain fregattkapitány volt a kapitánya.
 
A USS Grayback rakétahordozó tengeralattjárót 1968-ban átalakították különleges műveletek támogatására, és csapatszállítóként, valamint tenger alatti támogató hajóként szolgált. A dízel-elektromos meghajtású tengeralattjáró 60 főt és 4 Úszó Szállító Járművet (SDV) szállíthatott. A Mk VII típusú SDV üvegszálból készült mini-tengeralattjáró volt, amit a USS Grayback orr-részén lévő hangárok elárasztása után, a vízfelszín alól lehetett elindítani, és 4 főt szállíthatott.
 
A Viharfelhő hadművelet terve szerint a 7. flotta hajóiról felemelt HH-3-as kutató-mentő helikoptereknek május 31-től kellett naponta háromszor megfigyelniük a Vörös-folyó deltájának vizeit, míg a USS Grayback tengeralattjáróról két SDV-ben elinduló SEAL-eknek a Delta Pont nevet kapott kis szigetet kellett szemmel tartaniuk, amit a szökevényekkel való találkozás helyének választottak ki.
 
A USS Grayback 1972 áprilisának végén futott ki Subic Bay-ből, és a SEAL-eket csak a tengeralattjáró fedélzetén tájékoztatták a feladatról. A művelet annyira titkos volt, hogy a SEAL-eken kívül csak a kapitány, a hadműveleti tiszt és a merülőtiszt tudott róla a hajón. A tengeralattjáró útvonalát még a 7. flotta térségben lévő hajóival sem ismertették, ezért eltartott néhány napig, hogy kikerüljék őket. A USS Grayback egyszer használta a rádióját, amit a USS Harold E. Holt (FF-1074) fregatt észlelt, és tüzet nyitott az azonosítatlan tengeralattjáróra, de szerencsére célt tévesztett. A USS Grayback ezt követően rádiócsendben maradt.
Az Egyes SEAL Csapat újonnan felállított A szakasza Okinaván készült az
észak-vietnami műveletre.
Dry sorhajóhadnagy eligazítást tart a nyitott hangárajtók előtt, „Moki” Martin (balra,  elől) a többiekkel együtt figyeli.
FELDERÍTÉS SDV-VEL

A USS Grayback 1972. június 3-án érkezett meg az SDV indítási ponthoz. Négy fő volt kijelölve a feladat végrehajtására: Dry sorhajóhadnagy és a hajón előléptetett Martin tengerészzászlós, valamint két SDV operátor a UDT-11 SDV szakaszából, John Lutz fregatthadnagy és Thomas Edwards matróz. A terv az volt, hogy Lutz fregatthadnagy és Edwards matróz az egyik SDV-vel elviszik Dry sorhajóhadnagyot és Martin tengerészzászlóst a Delta Pont szigethez, ahol a két SEAL partra száll és 24-48 órára elrejtőzik, a Vörös-folyón leereszkedő hadifoglyokra várva. A szigeten az észak-vietnami hadseregnek volt egy laktanyája, továbbá hadihajók és halászhajók jártak a közeli vizeken.
 
Dry sorhajóhadnagy úgy döntött, Martin tengerészzászlóssal felderíti a szigetet, ezért június 4-én éjfélkor elindultak a Lutz  és Edwards által vezetett SDV-vel. A felderítő feladat nem alakult túl jól. Az SDV kezdetleges navigációs eszközzel rendelkezett, ráadásul a Vörös-folyó torkolatánál olyan erős áramlattal találkoztak, hogy a kis tengeralattjáró alig tudott előre haladni. Egy órán át keresgélték a szigetet, de mivel nem találtak rá, úgy döntöttek, megszakítják a műveletet és visszafordulnak. Azonban nem sikerült megtalálniuk a USS Graybacket sem, és hamarosan lemerült az SDV akkumulátora. A négy tengerész kénytelen volt elhagyni a hasznavehetetlen mini-tengeralattjárót, és a menekülés-kitérési terv értelmében elindultak úszva a nyílt tenger felé.
 
Hét órán át úsztak, az SDV-t magukkal vontatva, nehogy az ellenség kezébe kerüljön, mire másnap reggel rájuk talált a 7. harctámogató helikopterszázad egyik HH-3-as helikoptere, és kiemelte őket. Lutz fregatthadnagy a műveleti biztonság fenntartása érdekében a helikopter Minigun géppuskájával elsüllyesztette az SDV-t.
A hadműveletben használt Mk VII SDV nem szerepelt túl jól, mégis ez volt az amerikai mini-tengeralattjárók első harci alkalmazása.
MÁSODIK NEKIFUTÁS

A helikopter elrepítette a csapatot a USS Long Beach (CGN-9) nukleáris meghajtású rakétás cirkálóra, a Viharfelhő hadművelet parancsnoki hajójára. Dry sorhajóhadnagy és Martin tengerészzászlós úgy döntöttek, ismét megkísérlik a művelet végrehajtását a második SDV-vel, ehhez azonban vissza kellett térniük a USS Graybackre.
 
Úgy határoztak, hogy június 5-én helikopterrel felszállnak a USS Long Beach-ről, és elrepülnek a tengeralattjáróhoz, ahol 23.00-kor helikopteres deszantot hajtanak végre. A terv szerint a helikopter legénységének vizuálisan azonosítania kellett a USS Grayback légzőcsövének tetején lévő infravörös jelzőfényt, ami a hadművelet alatt forgó, vörös színű villogófény volt. A pilótáknak tartott eligazításon Dry és Martin külön kihangsúlyozták, hogy a deszant maximális határértéke 20 láb (kb. 6 m) magasság és 20 csomó (kb. 37 km/h) sebesség.
 
Borús idő volt, amikor Dry sorhajóhadnagy és csapata beszállt a helikopterbe. A gép legénységének így felhős, sötét éjszaka kellett megtalálnia a tengeralattjárót, rádiócsendet fenntartva. Martin erős szelet és 0,9-1,2 méteres gurulóhullámokat figyelt meg, amikor a USS Long Beach fedélzetén beszállt a helikopterbe.
 
A problémák azután jelentkeztek, hogy a helikopter megérkezett abba a körzetbe, ahol a USS Graybacknek lennie kellett. Miközben Dry sorhajóhadnagy és emberei felkészültek, hogy vízbe ugorjanak és bezsilipeljenek a vízfelszín alatt maradó tengeralattjáróba, a pilóták kétségbeesetten keresték az infravörös irányadót. Úgy tűnt, képtelenek megtalálni a USS Graybacket. Egyszer még észak-vietnami terület fölé is berepültek, amikor egy lakóház lámpáját összetévesztették a tengeralattjáró jelzőfényével.
 
A villogófény keresése közben a pilóta egyszer olyan alacsonyra ereszkedett, hogy víz loccsant a helikopter tehertérbe, és a fedélzeti technikus, John L. Wilson első osztályú altiszt figyelmeztetésére fel kellett rántania a gépet, nehogy a tengerben kössenek ki. Wilson altiszt átadta a sisakját Dry-nak, hogy az közvetlenül tudjon beszélni a pilótával, mivel aggódott a magasság és a sebesség miatt. Dry sorhajóhadnagy figyelmeztette a pilótát, hogy túl magasan vannak, túl gyorsan repülnek, és ráadásul hátszéllel. Körülbelül 15-20 csomós hátszéllel közeledtek a dobási ponthoz. Ehhez jött még a helikopter sebessége, és így jócskán túllépték a még biztonságosnak számító 20 csomót.
A USS Grayback műveleti területe a  Vörös-folyó torkolatánál a térképen, amit a pilóták magukkal vittek.
HELIKOPTERES DESZANT

A helikopter legénysége végül észrevett egy villogó fényt, és azt feltételezték, hogy megtalálták a tengeralattjárót. A pilóta parancsot adott az ugrásra. Wilson altiszt rácsapott Martin tengerészzászlós vállára, jelezve, hogy indulhatnak. A végső döntés Dry sorhajóhadnagyé volt, de már nem volt idő tétovázni. Kiugrott a helikopterből a sötétségbe, és a három embere gyors egymás után követte, miközben a gép magasságot és sebességet nyert. Martin szerint: „Harmadikként ugrottam. Kiléptem és számoltam: ezer, kétezer, háromezer… az istenit, aztán vízbe csapódtam. A számításom szerint legalább 50 láb volt, ha nem 60.”
 
A túl nagy magasság és sebesség miatt nem tudták megtartani a helyes testhelyzetet vízbe érkezéskor. Mind a négyen megsérültek, és elszakadtak egymástól. Martin tengerészzászlós és Lutz fregatthadnagy válaszoltak egymás kiáltásaira, de a többiek nem jelentkeztek. Martin elindult, hogy megkeresse őket. Edwards matróznak eltörött egy bordája, és félig eszméletlen volt, amikor Martin rátalált, és felfújta a mentőmellényét. Dry sorhajóhadnagy továbbra sem felelt a kiáltásokra.
 
A látótávolság csaknem nulla volt, míg az időjárás olyan rossz, hogy a part csak homályosan látszott. Ráadásul a villogó fény, amit a pilóták a tengeralattjárónak hittek, a másik SDV legénységének jelzőfénye volt, akik azzal próbálták felhívni magukra a helikopter figyelmét.
 
A pilóták és Dry emberei nem tudták, hogy a USS Grayback néhány órával korábban elindította a második SDV-t egy rövid próbakörre. A kis Mk VII-es búvárjármű a tengeralattjáró akusztikus iránysávadójának hatótávolságán belül maradt, hogy bármikor visszatérhessen, azonban induláskor 18 méteres mélységben megfeneklett. A legénysége, Conger fregatthadnagy, Thomas McGrath fregatthadnagy, Sam E. Birkey altiszt és Steve McConnell matróz végül elhagyta, miután elfogyott a levegőjük.
 
Martin, Lutz és Edwards villogó fényt láttak és hangokat hallottak, és odaúszva csatlakoztak a másik SDV legénységhez. Együtt sodródtak a hullámokon, és végül 01.00 körül megtalálták Dry sorhajóhadnagy élettelen testét. A haditengerészeti vizsgálati jelentés szerint olyan súlyos nyaksérülést szenvedett a vízbe érkezéskor, hogy valószínűleg azonnal meghalt. Felfújták a mentőmellényét, és Edwards matrózzal együtt vontatták, miközben kiúsztak a nyílt tengerre. A térségben lévő észak-vietnami járőrhajók nem vették észre őket, és hajnalban a USS Grayback kapitánya által riasztott kutató-mentő helikopter rájuk talált, és visszavitte őket a USS Long Beach-re.
 
Melvin S. Dry sorhajóhadnagy volt az utolsó SEAL, aki Vietnamban életét vesztette. Posztumusz Bronz Csillag kitüntetést kapott, amit csak 2008 februárjában adtak át a fivérének. Philip „Moki” Martin is csak 2008 márciusában vehette át a Haditengerészeti és Tengerészgyalogsági Dícsérő Érmet, mivel a titkossága miatt a Haditengerészet évtizedekig nem ismerte el harci feladatnak a Viharfelhő hadműveletet.
Melvin Dry sorhajóhadnagy és emberei helikopterről leugorva próbáltak visszajutni a USS Grayback tengeralattjáróra.
Melvin Dry sorhajóhadnagy és emberei helikopterről leugorva próbáltak visszajutni a USS Grayback tengeralattjáróra.
A HADIFOGLYOK SORSA

A felderítő repülések június 15-ig folytatták, de mivel szökött hadifoglyokat nem észleltek, végül lefújták a Viharfelhő hadműveletet. Mint évekkel később kiderült, a Hanoi Hiltonban őrzött foglyok vezetősége nem engedélyezte a szökést attól tartotva, hogy a hátramaradottakra súlyos megtorlás várna. Így végül a Derült Fény műveletek erőfeszítései ellenére egyetlen amerikai hadifoglyot sem sikerült kimenteni a vietnami háború alatt.
TÖRTÉNELEM

Vietnam: Viharfelhő hadművelet
NavySEALs.hu