2017. március 4.

A hangtompítós fegyverek értékére már azelőtt felfigyeltek a SEAL-ek, hogy harci műveletek végrehajtására települtek Vietnamba. 1966 elején elindult egy projekt, hogy a SEAL-ek különleges igényeinek megfelelő hangtompítós pisztolyt fejlesszenek ki a Haditengerészeti Felszíni Fegyverzeti Központban, a marylandi White Oakban. Hogy kielégítsék a SEAL-eknek a NATO erőkkel való csereszabatosság iránti vágyát, az elképzelt maroklőfegyvert a 9 mm-es lőszerre kellett űrméretezni. A katonaság „vegyél amerikait” irányelve miatt a projekt alapfegyvere a Smith & Wesson Model 39 lett, amelyet a CIA-nál már bizonyító hangtompítós pisztoly, a Walther P-38 előnyös tulajdonságaival akartak kombinálni.

A P-38 rövid csőhátrasiklásos, billenő retesztestes zárolású öntöltő pisztoly, amit a hangtompítóval való használathoz szánakasztóval láttak el, hogy egylövetűvé tegyék, ezzel csökkentve a működésből adódó zajt. Magának a lövésnek a zaját egy betétes típusú hangtompítóval vették el. A hangtompító testében rugalmas lapokat helyeztek el, s a lövedék ezeken a lapokon hatolt át, miután elhagyta a pisztoly csőtorkolatát. A lapok annyira lecsökkentették a lövedéket hajtó gázokat, hogy mind a gázok, mind a golyó hangsebesség alatt távozott a hangtompítóból, ezzel semlegesítődött a hangrobbanás.

A betétes hangtompító hátránya az volt, hogy a betétek hamar elhasználódtak, ezért az 1960-as évek elején egy újfajta hangtompítót próbáltak ki és ajánlottak a haditengerészet White Oak-i tervezőinek figyelmébe. Ennél a hangtompítónál betétek helyett rugalmas műanyag lemezek sorát helyezték el egy henger alakú hüvelyben. A hüvelyt beillesztették a hangtompító testébe, és egy rugó tartotta a hangtompító végéhez. Ez egy tágulási kamrát helyezett közvetlenül a fegyver csöve elé, s a betéteket könnyen cserélni lehetett, amikor elhasználódtak.

A hangtompítónak elég könnyűnek kell lennie, hogy ne zavarja a rövid csőhátrasiklású, billenőcsöves reteszelésű Smith & Wesson Model 39 működését, ezért a hangtompító alumíniumból készült, hogy minimális legyen a tömeg a csövön. A betéteket tartalmazó hüvely szintén alumíniumból készült, és négy 6,3 mm vastag lágy műanyag betétet tartalmazott. A hüvelyt egy széles acélrugó tartotta a hangtompító testének csőtorkolat felőli végéhez. A hangtompító test menetes csatlakozását egy neoprén O-gyűrű hozzáadásával szigetelték. A WOX-1A néven kifejlesztett hangtompító rendszeresítéskor a Mark 3 Mod 0 nevet kapta.

Miután a hangtompító már megvolt, átalakították hozzá a Smith & Wesson Model 39-et. Az alapváltozat négyhüvelykes (101 mm) csövét meghosszabbították egy hüvelykkel (25,4 mm), és az utolsó fél hüvelykre menetet vágtak. A P-38-on a zárt reteszelve tartó szánakasztó némi módosítással került át a Model 39-re. Ahelyett, hogy feltolva illeszkedett volna a szánba a cső mögött és csak a bal oldalon, a szánakasztó úgy működött, hogy a kar hátulját lenyomva az eleje felemelkedett, kitörésekbe illeszkedve a szán mindkét oldalán, a töltényűr előtt. A széles hangtompító miatt magasabb irányzékra volt szükség, ezért a Smith & Wesson Model 52 versenypisztoly magasabb, mikrométeres irányzékát rakták a szériafegyverre, és a nézőkét mindkét oldalon magas szárny védte.

Miközben készült a pisztoly és a hangtompító, lőszert is fejlesztettek hozzá. Kísérleteket végeztek a 9 mm-es lövedék végébe helyezett nehéz volfrámmaggal, ami kb. 9,7 grammra vitte fel a golyó tömegét és szubszonikussá tette a lőszert. A volfrámmagvas lőszerrel kb. 90 százalékos volt a hangtompítós pisztoly megbízhatósága öntöltő működéskor, de mivel az volt a szándék, hogy a fegyverrel egyes lövéseket adjanak le, a 10 százalékos hibát elfogadhatónak tekintették. A fejlesztés végeredménye egy teljes köpenyes 9 mm-es lövedék lett, 294 m/s névleges kezdősebességgel. Az új lőszer alkalmas volt 9 mm-es űrméretű pisztolyokban és géppisztolyokban való használatra, de a hangtompítós pisztolyhoz tartalékolták. A zöld lövedékcsúccsal azonosított töltény a Mark 144 Mod 0 nevet kapta.

További anyagokat terveztek a fegyverrendszerhez, hogy vízhatlanná tegyék tengeri környezethez. Műanyag csődugót lehetett a hangtompító elejére nyomni egy lapos korong formájában. Hátsó zárósapkát lehetett a hangtompítóba illeszteni, amikor nem volt a pisztolyra rögzítve. Csősapka illeszkedett szorosan a cső menetes részére, míg a töltényűr felől egy töltény formájú műanyag dugó zárta le a csövet, szigetelésként egy gumi O-gyűrűvel. A vízhatlanító tömítésekkel a helyükön, a pisztoly és hangtompító szállítható volt 60 méteres mélységig, akár külön, akár a csőre rögzített hangtompítóval. Az utóbbinál a SEAL tűzkésszé tehette a fegyvert, egyszerűen hátrahúzva a zárt, kivetve a töltényűrből a dugót, és csőre töltve egy éles lőszert. A csőkorong úgy lett tervezve, hogy biztonságosan lelőhető volt a fegyverről anélkül, hogy a pisztolyban vagy a lövőben kárt tett volna.

A WOX-13A néven kifejlesztet új hangtompítós pisztoly a Mark 22 Mod 0 típusjelet kapta a haditengerészetnél. Amikor a hozzá tervezett speciális szubszonikus lőszerrel tüzelt, a lövés hangja észrevehetetlen volt 50 méteren. Mivel a hangtompító betétjei a Mk 144-es lőszerrel huszonnégy, vagy normál sebességű 9 mm-es lőszerrel csak hat lövést bírtak ki, további betéteket, lőszert és anyagokat biztosítottak a fegyverhez egy tartozék készlet formájában. Az első tartozék készlet egy hangtompító betétet, egy hangtompító test O-gyűrűt és huszonnégy darab Mk 144 Mod 0 lőszert tartalmazott. Amikor a vízhatlanító anyagok elérhetővé váltak, új készletet adtak ki Mark 26 Mod 0 néven. Végül egy különleges pisztolytáskát adtak ki a Mark 22-eshez, mely alkalmas volt rá, hogy rögzített hangtompítóval tárolja a pisztolyt, egy külső zsebben egy további tölténytárral.

A Mark 22 Mod 0 először 1967 végén került rendszeresítésre a SEAL csapatoknál, és azonnal sikert aratott. Úgy tűnt, sosem volt elég az új fegyverből. 1968-ra minden kitelepült SEAL szakasz kapott legalább egy Mark 22-est, és általában a járőrparancsnok vitte magával műveletre, vagy a járőr élén haladó terepkutató, mivel ő kerülhetett először olyan helyzetbe, ahol hangtompítós lövésre lehetett szükség. A célpontok azonban többnyire nem emberek voltak, hanem kutyák és kacsák, mivel ezek az állatok az idegenek érkezését észlelve nagy lármát csaptak. Ezért kapta a fegyver a Hush Puppy (kb. kuss, kutyus) becenevet. A Mark 22-es olyan sikeres volt, hogy aztán az amerikaiak Hush Puppynak neveztek minden hangtompítós fegyvert, még a vietnami háború után is.

A Mark 22-es fejlesztése alatt felmerült egy nagyobb tárkapacitású változat gondolata. A Browning Hi-Power került a figyelem középpontjába a tárkapacitása miatt, s a Haditengerészeti Fegyverzeti Laboratórium a Smith & Wessonnal közösen megvizsgálta, hogyan lehetne átalakítani a Model 39-et, hogy használni lehessen hozzá egy módosított Browning tárat. A Smith & Wesson elkészített két 9 mm-es pisztolyt tizennégy darabos tárral, s ezeket megvizsgálta a haditengerészet, mely további tíz példányt rendelt, amelyeknek rozsdamentes acélból kellett készülniük a korrózió minimalizálásához. Amellett, hogy rendelkezett a Mark 22-es pisztoly szánakasztójával, hosszú csövével, irányzékával és hangtompítójával, az új pisztoly eltávolítható válltámasszal is fel volt szerelve. Végül 1970 elején szállította le a cég a megrendelt tíz fegyvert a haditengerészetnek, de további példányok gyártására nem került sor.

A Vietnamban használ Mark 22-esek erősen elhasználódtak az 1970-es évek végére, s a SEAL-ek egy új hangtompítós maroklőfegyvert kívántak. A váltótípus végül a német Heckler & Koch P9S lett, mely a görgős késleltetésű zárszerkezetével megbízhatóbban működött öntöltő üzemmódban, mint a Mark 22-es. A P9S-hez a Qual-A-Tech cég által készített hangtompítót használták, s a fegyver lett a SEAL-ek rendszeresített 9 mm-es hangtompítós pisztolya az 1980-as években, de a Mark 22-est még egy ideig megtartották tartaléknak.
ÚJ CIKK

A kutyacsitító: Mark 22 Mod 0 hangtompítós pisztoly
NavySEALs.hu
Új kép
Új videó
Új könyv