2014. október 1.

Nincs olyan fegyver, ami annyira összekapcsolódott volna a vietnami háborúban harcoló SEAL-ekkel, mint a Stoner géppuska. Az amerikai haditengerészet kommandósai vagy imádták ezt a fegyvert, vagy utálták a kényessége miatt, köztes állapot nem volt. Akik imádták, azok szerető gonddal bántak vele és előnyben részesítették a nagyobb űrméretű, de méretesebb, nehezebb és lassabb tűzgyorsaságú M-60-as géppuskával szemben. Bár a Stonert először a tengerészgyalogosok próbálták ki Vietnamban, náluk nem került rendszeresítésre, míg a SEAL csapatoknak mintegy márkajegyévé vált.

Eugene Stoner, az AR-15/M-16 gépkarabély tervezője 1961-ben otthagyta az ArmaLite vállalatot, és „átigazolt” a Cadillac Gage-hez, ahol megkezdte egy egészen új fegyverrendszer kifejlesztését. Ez lett az első valóban moduláris fegyvercsalád, ahol ugyanarra a tokra építve különféle fegyvereket lehetett összeállítani a rövid karabélytól a beépített géppuskáig. A 7,62×51 mm-es NATO lőszerre űrméretezett, gázelvétellel működő első prototípus 1962-ben készült el, és a Stoner 62 nevet kapta.

Hosszú csővel puska-, rövid csővel karabély konfigurációban a Stoner gázrendszere a cső felett volt, és a fegyver zárt zárpozícióból tüzelt. A tokot megfordítva és alkatrészeket kicserélve nyitott zárpozícióból tüzelő golyószóró állt össze a gázrendszerrel a cső alatt, és a brit Brenhez hasonlóan felső elhelyezésű tárral. Nehezebb csővel és hevederadogató mechanizmust kapott tokfedéllel ellátva könnyű géppuska lett a Stoner 62-ből. Ugyanezt a háromlábú állvány rögzítésével kiegészítve közepes géppuskaként, eltávolított előággyal, válltámasszal és pisztolymarkolattal konténerbe szerelve vagy gépjárműre helyezve elektromosan működtetett távirányítású géppuskaként lehetett használni.

Mivel Stonernek meggyőződésévé vált, hogy a jövő az 5,56×45 mm-es lőszeré, amit az AR-15- ösnél használt, és mivel ilyen űrméretben nem volt géppuska akkor a fegyverpiacon, átépítette a Stoner 62-t a köztes lőszerhez. Az új fegyverrendszer első modellje 1963 februárjában készült el Stoner 63 néven. Ez ugyanúgy egy tokra épülő hat fegyverből (karabély, puska, golyószóró, könnyű géppuska, közepes géppuska, beépített géppuska) állt, mint a Stoner 62, csak 5,56 mm-es űrméretű lőszert tüzelt.

Amikor a Kettes SEAL Csapat 1967 januárjában elkezdett harcoló szakaszokat telepíteni Vietnamba, a SEAL-ek kerestek egy olyan fegyvert, ami kis mérettel, kis tömeggel és nagy tűzerővel rendelkezett. A Stoner 63 hevederadogatású könnyű géppuska konfigurációjára esett a választásuk, és 1967. január 17-én az Egyesült Államok Haditengerészete nyolcat rendelt belőle a Cadillac Gage-től. A fegyverek egy hónapon belül megérkeztek, és egyet-egyet továbbküldtek belőlük Vietnamba a Kettes SEAL Csapat két szakaszának.

Ezek a Stoner 63-asok korai típusok voltak 50,8 cm hosszú csővel, fekete fa előággyal, fekete műanyag válltámasszal és 150 darabos műanyag rakasszal. A fegyver a tűzerő tekintetében megfelelt az elvárásoknak, azonban a megbízható működése gondos tisztítást és rendszeres karbantartást igényelt. A meghibásodások gyakoriságát bizonyos mértékig csökkenteni tudták azzal, hogy az embereket alaposan megismertették a Stoner gázrendszerének működésével. A karbantartási igényei miatt a SEAL-ek egy része nem szerette a Stonert, míg mások annyira megkedvelték, hogy az lett a választott fegyverük.

Megfelelő karbantartással a Stoner 63 a leghatékonyabb gépfegyver volt a SEAL műveletekhez. Elég könnyű volt ahhoz, hogy a géppuska irányzó nagy mennyiségű lőszert vigyen magával, és mégis könnyen mozogjon a Mekong deltavidék nehéz terepén. A kezdeti problémák egyikét a lőszer jelentette. Bár a Stoner 63 ugyanolyan 5,56 mm-es lőszert használt, mint a SEAL-ek M-16-os gépkarabélyai, a géppuskához hevederezett lőszer kellett, amiből nem sokat kaptak. A Stoneresek üres homokzsákot vittek magukkal bevetésre, hogy összeszedjék a kivetett hevedertagokat, és újra felhasználják őket a lőszer hevederezéséhez.

A Stoner 63 műanyagból készült, 150 darab lőszer befogadására alkalmas rakasza sem nyerte el a SEAL-ek tetszését.  A fegyver bal oldali adogatású volt, és a rakasz a hevedervezető tálca oldalára csatlakozott. Az oldalt lévő rakasszal az volt a gond, hogy éppen jó helyen volt ahhoz, hogy a géppuskás járőrözés közben lerúgja a térdével. A heveder ilyenkor természetesen kigurult a rakaszból a sárba, és a Stoneres pucolhatta, ha nem akarta, hogy tüzeléskor elakadjon a fegyvere.

A vietnami tapasztalatokból leszűrt problémák orvoslására a SEAL csapatok Stoner 63A könnyű géppuskákat vásároltak. A 63A változatot 1966 augusztusában készítette el a Cadillac Gage, miután a Stoner 63-ast tesztelő Hadsereg, Tengerészgyalogság és Légierő változtatásokat javasoltak a fegyverrendszerhez. A könnyű géppuska konfigurációt érintő változtatások:

- A kivetőnyílásra rugós fedél került, mivel nyitott zárpozícióból tüzelt, és a kivetőnyíláson keresztül kosz kerülhetett a tokba.

- A hevedervezető tálcát sajtolás helyett öntéssel készítették, mert a sajtolt meggörbülhetett, ha nem vigyázva bántak vele a terepen.

- A cső háromállású szelepet kapott a fegyver működtetéséhez használt gáz mennyiségének szabályozására.

- A kétlábú villaállványhoz rugós zárat adtak, hogy a fegyverhez lehessen zárni a lábakat, így azok nem akadtak el a sűrű bozótban.

- A 150 darabos műanyag rakaszt 100 darabosra cserélték.

- Alumíniumból készült 150 darabos dobtárat terveztek, ami a fegyver aljára csatlakozott.

- Az előágyat fa helyett műanyagból készítették.

Az új dobtár jelentős mértékben növelte a fegyver megbízhatóságát mozgás közben. Mivel a fegyver aljára került, nem fenyegetett az a veszély, hogy a géppuskás lerúgja. A  dobtárat egy csap rögzítette az előágy végéhez, és a tárrögzítő kioldása után ki lehetett fordítani az újratöltéshez. A tár hátlapját levették, egy 150 darabos hevedert felcsavartak az óramutató járásával ellenkező irányú spirálba, és berakták a dobtár hátuljába, lövedékekkel előre. A heveder végét átbújtatták a dobtár bal oldalán található vezetőn, visszatették a hátlapot, és tüzelhettek.

A SEAL-ek a tartalék hevedereiket gyakran a vállukon átvetve vitték, a mellkasukon-hátukon keresztezve. Mivel a vietnami terepen így könnyen bekoszolódtak a töltények, a Stoneresek néha pólót húztak a hevederek fölé. Ez amellett, hogy óvta a hevedereket a környezettől, azt is megakadályozta, hogy megcsillanjon rajtuk a fény. Lesállásra készülve a dobtárban lévő hevedert kivették a hevedervezető tálcából és egy tartalék hevedert fűztek a géppuskába, mivel így gyorsabb volt az újratöltés, mintha a dobtárat kellett volna újratölteni. A tűzcsapás után a dobtár hevederét egyszerűen csatlakoztatták a hevedervezető tálcában maradt heveder végéhez.

1968-ban a vietnami műveleteken szerzett tapasztalatok alapján kérésekkel fordultak a SEAL-ek a Cadillac Gage-hez. Ezek egyike komoly változtatást igényelt a fegyver kialakításában. Amikor könnyű géppuska konfigurációban rakták össze a Stonert, a kivetőnyílás a tok bal oldalán volt. Akár a hevedervezető tálcáról lógó műanyag rakaszból, akár a 150 darabos dobtárból etették, a kivetett töltényhüvelyek a géppuska elakadását okozhatták, ami „visszaperdülés”-ként volt ismert.

Tüzeléskor néha a kivetett töltényhüvely a rakasznak, vagy még inkább a dobtárnak ütközött, és visszapattant a tokba. Az üres hüvely akadályozta a zár előresiklását, amitől elakadt a fegyver. Ez a probléma ritkán jelentkezett, de mindig fennállt a veszélye, hogy a legrosszabbkor történik visszaperdülés, ezért mindenképpen megoldást kellett rá találni. A kivetőnyílás elmozdítása szóba sem jöhetett, mivel az komoly változtatásokat igényelt volna a tokban és számos belső alkatrészben. Ehelyett az adogatás irányát tették át a fegyver bal oldaláról a jobb oldalra.

Az adogatás irányának megváltoztatása maga után vonta a tokfedél és a hevedervezető tálca kicserélését is, ez pedig azt jelentette, hogy dobtárat nem lehetett használni hozzá, csak a műanyag rakaszt. Azok a SEAL-ek, akik úgy tapasztalták, hogy a saját Stonerüknek nem volt visszaperdülés problémája, vagy szerették eléggé a dobtárat az alkalmankénti elakadás elfogadásához, maradtak a bal oldali adogatásnál. A többiek a jobb oldali adogató mechanizmussal szerelt Stonert választották.

A jobb oldali adogató mechanizmus mellett a másik jelentős újítás volt a Stoner 63A-n egy tartóeszköz, ami megoldotta a 100 darabos műanyag rakasz áthelyezését a hevedervezető tálca oldaláról a tok alá. Ez jobb oldali adogatású rendszer volt, ami zárt pályán továbbította felfelé a hevedert a tokba. Készült néhány bal oldali adogatású rakasztartó is, de ezeknél ugyanúgy jelentkezett a visszaperdülés, mint a dobtárnál. A rakasztartó előnye az volt, hogy a lőszer súlyát a fegyver középvonala alá vitte, így jobb volt az egyensúly, és a rakaszt gyorsabban újra lehetett tölteni, mint a dobtárat.

Ez a rakasztartó azonban problémát jelentett a Stoner 63A töltésekor. Mivel a Stoner géppuska változatain a felhúzókar a jobb oldalon volt, a jobb oldali adogatás a rakasztartóval akadályozta a géppuskást abban, hogy könnyen elérje a felhúzókart a fegyver töltéséhez. A probléma megoldásához a géppuska előágyának alsó közepébe széles, 15 cm hosszú nyílást vágtak, a felhúzókar a cső alá került, és ebben a nyílásban mozgott. A Stoneres így mindkét kézzel kezelhette a felhúzókart, akármilyen adogatórendszert használtak is hozzá. Volt olyan SEAL, aki csődarabbal még meg is hosszabbította a felhúzókart.

A fegyverek mérete és súlya mindig szempont volt a SEAL-eknél, akik a már könnyű és rövid Stonernél is könnyebb és rövidebb fegyvert akartak. Erre válaszként a Cadillac Gage megtervezett egy rövid géppuskacsövet a SEAL-eknek a karabélyváltozatú Stoner csövét használva kiindulópontként. Ez a rövid cső nehezebb és átmérőben nagyobb volt, mint a karabélycső, de a hossza ugyanakkora volt. A rövid géppuskacső külsejébe hat hornyot képeztek, melyek a súlycsökkentés mellett növelték a cső felszínét, ezzel jobb hőleadást és gyorsabb hűlést téve lehetővé.

A „commando” modellnek nevezett új csövet 1968-ban kezdte szállítani a Cadillac Gage a SEAL csapatoknak. A 39,8 cm hosszú cső gázszabályozójának csak két állása volt, és hordfogantyú nem került rá, mert szükségtelennek tartották a harc közbeni csőcserét. A commando cső hátránya az volt, hogy csak nagyon rövid része, a lángrejtő volt a gázátömlő furat előtt, ami kisebb gáznyomást jelentett, és ez elkoszolódott elsütőszerkezetnél gondot okozhatott. De sok SEAL esküdött a commando csőre, és mindig ügyeltek rá, hogy a Stonerük tiszta és jól olajozott maradjon.

A rövid commando cső, a jobb oldali adogatás és a tok alá került 100 darabos rakasz jellemezte a SEAL Stoner utolsó változatát. Ez a fegyver a SEAL-ek igényeinek eredménye volt, akik csaknem két éve használták harcban a Stonert. A fegyvernek ez a Stoner 63A1-ként ismert végső formája kapta a Mark 23 Mod 0 típusjelet 1969-ben a Haditengerészettől.

A Mark 23-as géppuska elfogadásával a Haditengerészet nem vásárolt több alkatrészt a korábbi változatokhoz, sem tartozékokat hozzájuk. Ez azt jelentette, hogy dobtárat egyre nehezebben találtak azok a SEAL-ek, akik azt kedvelték.  Bár a dobtár egyszerű volt és kevés alkatrészből állt, a hátsó fedelet rögzítésének kopása miatt egyre nagyobb számban zárták le ragasztószalaggal a SEAL-ek, mielőtt kimentek műveletre. Ez nagyon megnehezítette a dobtár újratöltését terepen.

Rögtönzött megoldásként sok SEAL módosított a Stonerén, hogy az használni tudja a szovjet RPD golyószóró dobtárát. Az RPD sajtolt fémből készült dobtárral rendelkezett a 100 darab nem széteső tagú hevederbe fűzött 7,62×39 mm-es lőszerhez. Ilyen dobtárakat gyakran találtak SEAL-ek vietkong rejtekhelyeken. Az RPD dobtárhoz fabrikált rögzítés a Stoner alá illeszkedett, és jobb- vagy bal oldali adogatású fegyverre is fel lehetett szerelni. A 150 darabos Stoner heveder könnyedén elfért benne, és zökkenőmentesen adogatódott a géppuskába. Ráadásul a kiürült RPD dobtárat könnyen és gyorsan ki lehetett cserélni egy telire a fegyver újratöltéséhez.

1970-re már minden Vietnamban harcoló SEAL szakasz két Mark 23-assal rendelkezett rajonként, később ez a szám egyes szakaszoknál még nagyobb is lehetett. A fegyver méretéhez és súlyához képest komoly tűzerővel rendelkezett, ezért a SEAL-ek szerint megérte a tisztítására és karbantartására fordított plusz energia. A Cadillac Gage 1971-ben végleg leállította a Stoner gyártását, de a SEAL csapatoknál a háború után is szolgálatban maradt, a 7,62×51 mm-es lőszerrel tüzelő M-60-as géppuska mellett. Végül 1983-ban vonták ki, amikor rendszeresítésre került a megbízhatóbban működő, szintén 5,56 mm-es űrméretű belga Minimi géppuska M-249 néven.
NavySEALs.hu
ÚJ CIKK

Egy jellegzetes SEAL fegyver: a Stoner géppuska
Új kép
Új videó
Új könyv