2016. november 1.

Az 1995 decemberében aláírt daytoni békeszerződés, mely véget vetett a délszláv háborúnak, kikötötte, hogy a háborús bűnösöket bíróság elé kell állítani Hágában. A volt Jugoszláviával foglalkozó Nemzetközi Törvényszék (ICTY) sok magas rangú szerb politikai és katonai vezetőt hivatalosan is megvádolt háborús bűncselekménnyel, és a nevük felkerült az ENSZ legkeresettebbek listájára. A NATO tagországok különleges műveleti erőket küldtek Boszniába, hogy segítsenek felkutatni és őrizetbe venni ezeket az embereket. Alden Mills, aki a Kettes SEAL Csapat szakaszparancsnokaként érkezett Boszniába 1997-ben, a Be Unstoppable: The 8 Essential Actions to Succeed at Anything című könyvében ír egy háborús bűnökkel vádolt személy elfogásáról:


1997 tavaszán Szarajevóba települtem hét másik SEAL-lel egy feladatra, hogy elfogjunk egy PIFWC-et, vagyis egy háborús bűncselekménnyel megvádolt személyt. Akkoriban a katonai műveleteket békefenntartó műveleteknek tekintették Boszniában, és a régiót szektorokra osztották, más-más NATO tagország felelősségévé téve a béke fenntartását ezekben. Ennek a feladatnak a csalódást keltő része az volt, hogy a PIFWC-ek közönséges bűnözők voltak. Ezek az emberek elképzelhetetlen bűnöket követtek el az emberiesség ellen, mégsem engedték meg nekünk, hogy közvetlen művelet feladatokat hajtsunk végre a megölésükre vagy elfogásukra. A művelet-végrehajtási szabályaink arra korlátoztak minket, hogy útlezárások alkalmazásával fogjuk el őket, és élve kellett elfogni az embereket, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság elé lehessen állítani őket.

Hetvenhét PIFWC-et sorolt fel egy plakát a harcálláspontunkon. Minden bűnöző számot kapott a fontossági sorrend alapján. Mi a 3-as számú PIFWC felkutatásáért feleltünk, akit emberiség elleni bűncselekmények miatt köröztek, melyek között népirtás is szerepelt. Több mint 60000 férfi, nő és gyerek meggyilkolásának megszervezéséért volt felelős. Nem volt szükségünk lelkesítő beszédre a feladat végrehajtásának fontosságáról.

Miközben felkészültünk, a parancsnok, a Hadsereg ezredese tájékoztatott, hogy ez a bizonyos feladat egy négycsillagos tábornok figyelmét bírta, aki vezetni és irányítani akarta. Emlékszem, megjegyeztem az ezredesnek: „Semmi gond, uram. Lesz nálunk SATCOM [műholdas] rádió - bármikor beszélni tud velem.” Soha nem fogom elfelejteni a főnököm válaszát: „Mills sorhajóhadnagy, nem ez jár a fejében. Látni akarja ennek a féregnek a szeme fehérjét - egy képet kell küldenie neki.”

A főnököm, Stones ezredes (nem ez az igazi neve) kitüntetett ranger volt könnyed déli akcentussal, aki nem arról volt ismert, hogy durva tréfákat űz, de nem tudtam megállni, hogy meg ne kérdezzem: „Vagyis képeket fogunk készíteni a rosszfiúról, elküldjük a filmtekercset előhívásra, és várjuk a tábornok döntését?” Apró mosoly alakult ki Stones ezredes arcán, miközben válaszolt, nem tévesztve szem elől a szarkazmusomat: „Aha, pontosan így van, kivéve a középső részt. Nem filmtekercset küld el neki; csak egy éles kép mindaz, amire szüksége van.”

Mielőtt válaszolhattam volna, elővett az asztala alól egy fekete ütésálló dobozt és azt mondta: „És ezzel fogja csinálni.” Amit átadott nekem, az egy kameraprototípus volt, amit ma digitális tükörreflexes fényképezőgépnek hívnak. Mielőtt az ezredes engedte volna, hogy megérintsem, aláírattatta velem mind a 34000 dollárját. Még most is hallom: „Na, sorhajóhadnagy, ne törje el ezt a kamerát - nem szeretném megfosztani egy évi fizetésétől."

A kamera és a laptop, ami a képek letöltéséhez kellett, komoly kihívást jelentett. A feladat azt követelte tőlünk, hogy legalább négy napot töltsünk Bosznia zord hegyeinek mélyén, ahol ellenséges erők közelében leszünk, miközben megpróbálunk képeket készíteni a célpontunkról. Napokat töltöttünk arra készülve, hogy hogyan használjuk a kamerát és a laptopot harcászati módon. Az akkumulátor élettartamtól a letöltés és a SATCOM feltöltés gyakorlásáig, mindent megtettünk, hogy elképzeljünk minden szóba jöhető módot ennek a technológiának a használatára, és hogy hogyan hagyhat cserben minket. A sok gyakorlás segített megoldani a kamera/laptop rendszer néhány kritikus korlátozását, mint például az akkumulátor élettartam és a strapabíróság, vagy ezek hiánya. Mivel nem állt rendelkezésünkre egy helyi Best Buy, ahol beszerezhettük a negyven laptop akkumulátort, amire szükségünk volt (a legtöbb boltot szétlőtték és elpusztították) vagy egy vízhatlan tasakot, hogy megóvja a rendszert az elemektől, a régi módon oldottuk meg; megcsináltuk. Kitaláltunk egy módot a nálunk lévő akkumulátorok - a SATCOM rádiónk akkumulátorai - használatára, és az egyik nedvesruhánkból készítettünk egy egyedi neoprén tasakot a kamera megóvására. Az összes előkészületünk ellenére még mindig maradt egy korlátozás, ami a feladatunkba kerülhetett.

Ennek az első generációs kamerának az autófókusza lassú volt - nagyon lassú. Így valahányszor a célpontunk elhajtott a helyünk mellett, a kamera fókusza nem tudta tartani a lépést a PIFWC kocsijának sebességével. Emlékszem, jelentkeztem Stones ezredesnél és azt mondta: „Feladat megszakítva - a képek nem jók.” Elszorult a szívünk; akartuk ezt a pasast. Összedugtuk a fejünket pár percig, kifőztünk egy tervet és azt feleltem: „Huszonnégy órát kérek.” Az ezredes jóváhagyta a kérésemet, és munkához láttunk, hogy lelassítsuk a bűnöző kocsiját. Aznap este éjjellátó szemüvegeket vettünk fel, infravörös lámpákat szedtünk elő, hevenyészett körkörös biztosítást állítottunk és nekiláttunk a tökéletes kátyú kiásásának. Két éjszakába került rendesen megcsinálni, és nyolc további napba a kép megszerzése, amit a tábornok akart, de a rögtönzött tervünk bevált. A 3-as számú PIFWC egy hónapon belül Hágában volt, ahol az élete hátralevő részét fogja tölteni a bűnökre felelve, amiket ő és mások követtek el az emberiesség ellen.
ÚJ CIKK

Embervadász SEAL-ek Boszniában
NavySEALs.hu
Új kép
Új videó
Új könyv