2013. december 1.

A Fáklya hadműveletet és az észak-afrikai hadjáratot követően a szövetséges politikai és katonai vezetők az 1943 januárjában tartott casablancai konferencián megállapodtak, hogy a következő lépésük Szicília elfoglalása lesz. A stratégiai fontosságú olasz sziget elfoglalásával megszerezhették azokat a repülőtereket, amelyekről a német Luftwaffe a földközi-tengeri hajózási útvonalakat támadta, egyben előretolt bázishoz is juthattak az Olaszország elleni további hadműveletekhez.

A Husky hadművelet terve szerint a brit 8. hadseregnek Szicília kelet-délkeleti oldalán, az amerikai erőknek pedig a déli oldalon kellett partra szállniuk 1943. július 10-én kora hajnalban. Az amerikai George S. Patton altábornagy 7. hadseregét, amely az 1., 3. és 45. gyalogos hadosztályokból, a 2. páncélos hadosztályból és két ranger zászlóaljból állt, Gelánál, Licatánál és Scoglittinél kellett partra tennie H. Kent Hewitt ellentengernagy Nyugati Haditengerészeti Harci Kötelékének.

A hadművelethez szükséges harkocsi partraszállító hajókat (LST), nagy gyalogsági partraszállító naszádokat (LCI[L]), harckocsi partraszállító naszádokat (LCT) és egyéb deszantjárműveket algériai kikötőkben gyülekeztették Richard L. Conolly ellentengernagy vezetése alatt. Kiképző központokat is felállítottak Algériában, hogy az inváziós erőket felkészítsék a partraszállásra. A partraszállási körzetek megjelölésével megbízott, a Hadsereg és a Haditengerészet különlegesen kiképzett embereiből álló Scouts & Raiders felkészítését Port aux Poules-ben szervezte meg John F. Donnell korvetthadnagy 1943 márciusában.

A 7 fős csapatokból álló Scouts & Raiders két másik tisztjét, Phil H. Bucklew-t és John T. Johnsont az embereikkel együtt a máltai brit tengeralattjáró bázisra küldték, hogy a brit 4. kommandó embereivel készüljenek fel a Husky hadműveletben rájuk váró feladatokra. Az amerikai felderítők és a brit kommandósok naponta hosszú meneteléseken és úszásokon vettek részt, és gyakorolták a kétfős kajakokkal történő felderítést. Mielőtt visszarepültek Észak-Afrikába, az amerikai felderítők részt vettek több éjszakai hadgyakorlaton, partokat derítve fel brit tengeralattjárókról vízre tett kajakokkal.

Közben Port aux Poules-ben Donnell és tiszttársai felismerték, hogy a Fáklya hadművelet veteránjaival és a floridai Fort Pierce-ben tartott kiképzésről érkezett új emberekkel együtt sem volt elegendő a létszámuk a szicíliai partok megjelöléséhez. További kiképzett S&R felderítőket kértek Conolly ellentengernagytól, aki ezt nem engedélyezte, azonban felhívást küldött ki az Észak-Afrikában lévő haditengerészeti egységeknek, önkénteseket keresve. Sok tengerész jelentkezett, többségében olyanok, akik nem szerettek hajókon lenni, vagy akiket vonzott a feladat kockázatos volta.

A Port aux Poules-i kiképző központban Donnell korvetthadnagy vezetésével kiképezték az új embereket felderítésre, partok megjelölésére, gumicsónakok és kajakok használatára. A kiképzésen megtanultakat nappali és éjszakai hadgyakorlatokon csiszolták a Hadsereg egységeivel, köztük Willam O. Darby alezredes 1. és 4. ranger zászlóaljaival, amelyeket Gelánál és Licatánál kellett partra kalauzolniuk a felderítőknek.

Május 13-án a szövetséges erők elfoglalták a tunéziai Bizertát. Két héttel később a Scouts & Raiders alakulat áttelepült az egykori francia tengeralattjáró és hidroplán bázisra, a Földközi-tenger Bizerta-tó nevet kapott öblének partjára. A tisztek a valamikori francia tiszti klubnak helyt adó romos villába költöztek be, mivel az volt a néhány hely egyike a városban, ahol még volt csapvíz. A legénységi állományt fémbarakkokban szállásolták el a közelben. A Bizertában felállított S&R kiképző bázis élére Phil Bucklew korvetthadnagyot nevezték ki, miután júniusban visszatért Máltáról.


MŰVELETI UTASÍTÁS

Bizertában Bucklew és tiszttársai Conolly ellentengernagy és  Lucian K. Truscott vezérőrnagy, a 3. gyalogos hadosztály parancsnoka törzsével közösen kidolgoztak egy új hatályos műveleti utasítást a felderítő csónaklegénységek számára. Ez az utasítás a Fáklya hadművelet tanulságait, és az azt követő hadgyakorlatokon és kiképzéseken kidolgozott ötleteket és technikákat vette alapul.

A Husky hadművelethez az amerikai erők számára négy partot jelöltek ki Vörös, Zöld, Sárga és Kék színkóddal. Minden part előtt 15 kilométerre, 5 kilométerre és 1,5 kilométerre egy-egy járőrnaszád vagy tengeralattjáró-elhárító hajó állt meg, amiket vonatkoztatási pontokként használtak a navigáláshoz. Ezek a vonatkoztatási hajók az adott partnak megfelelő színű (például a Zöld part esetén zöld színű) fényt sugároztak a tenger felé, hogy segítsenek a megfelelő partokhoz navigálni a felderítőknek.

H-90-kor, vagyis a partraszállás megindulása előtt másfél órával minden part előtt egy LST-ről vízre bocsátottak egy felderítő hajót. Ezek új típusú kicsi támogató partraszállító naszádok (LCS[S]) voltak. A kezdetben benzin-, később dízelmotorral hajtott 11 méter hosszú naszádok oldalait és orrát a hajótest fölé nyúló páncéllemezekkel látták el, és az ellenséges repülőgépek ellen ikercsövű .50-es kaliberű géppuskákkal fegyverezték fel. A szicíliai partraszállás után a legénységek levágtak a páncéllemezekből, hogy csökkentsék a hajó körvonalát, és a víz alatti kipufogást is tovább halkították.

Az LCS(S) legénysége fel volt szerelve éjszakai távcsővel, tájolóval, TBY és SCR-536-os rádiókkal és fényterelős zseblámpákkal. A hajó el lett látva két forgótalpra szerelt infravörös lámpával, két forgóállványra szerelt, színezett üvegű lámpával, és egy hordozható lámpával a megtalált part Morze-kóddal (a Zöld part esetén G-vel) történő megjelölésére. A hajón volt két S&R felderítő csapat is egy-egy gumicsónakkal. A felderítők színezett lencséjű, fényterelős elemlámpákkal, harci késekkel, mentőövekkel, órákkal és oldalfegyverrel voltak felszerelve.

Miután elhagyta az LST-t az átszálló körletben, a felderítő hajó a part felé haladt a vonatkoztatási hajókat használva a tájékozódáshoz. Partközelbe érve az eligazításon megismert tereptárgyak segítségével a felderítő tiszt pontosította az álláspontját, majd a part jobb- vagy balszárnyára irányította az LCS(S)-t. A hajó olyan közel ment a parthoz, amennyire a viszonyok megengedték, majd kiküldték az egyik felderítő csapatot a partszárny helyének megerősítésére. A csapat 150 méterre megközelítette a partot gumicsónakkal, aztán egy fő a csónakban maradt, míg a többi észrevétlenül kiúszott az ellenséges partra.

A parttól 1,5 kilométerre lévő vonatkoztatási hajóról vízre tettek egy 2 fős kajakot két felderítővel, akik éjszakai távcsővel, tájolóval, jelzőlámpákkal, oldalfegyverrel, egy SCR-536-os rádióval és egy tartalék hangtompított külmotorral voltak felszerelve. A kajakos felderítők feladata volt meghatározni a partszárny pontos helyét, és odairányítani az úszó felderítőket. Amint az úszó felderítők megerősítették a partszárny helyét, az előre egyeztetett kóddal jelezték azt a felderítő hajónak. Az LCS(S) ekkor elnavigált a másik partszárnyra, és a másik felderítő csapat kiküldésével megismételték a folyamatot.

Amint a part mindkét szárnyát kitűzték, a felderítő hajó a partszakasz becsült középpontjára ment, körülbelül 800 méterre a parttól, és horgonyt vetett. H-30-kor bekapcsolták az infravörös lámpákat. H-15-től H-5-ig Morze-kódot sugároztak, a hordozható lámpával jelezve egyperces időközönként. H-5-től a Morze-jelzés állandóvá vált, és úgy is maradt, amíg állandó partkijelölő lámpákat nem állítottak fel a parton. A felderítő hajónak pozícióban kellett maradnia a partraszállás alatt, hogy forgalomirányítást, hidrográfiai felmérést, szükség esetén kármentést, és más adódó feladatokat lásson el.


PARTRASZÁLLÁS

Hewitt ellentengernagy Nyugati Haditengerészeti Harci Köteléke 1943. június 5-én és 6-án futott ki az inváziós erőkkel az észak-afrikai kikötőkből. Június 9-én dél körül, miközben a flotta Máltához közeledett, erős, 70 km/h-s vihar támadt. A konvojban lévő csapatszállítók erősen hánykolódtak a hullámokon, pokollá téve az utat a behajózott katonáknak. A „Mussolini szél” miatt, ahogy a tengeribeteg katonák elnevezték, még a hadművelet elnapolása is felmerült, de a szövetséges erők főparancsnoka, Dwight D. Eisenhower tábornok végül kitartott az eredeti terv mellett, miután éjszakára csillapodott a vihar.

Donnell korvetthadnagy felderítő hajója június 10-én 00.45-kor indult el a USS Joseph T. Dickmanról. A kijelölt területük a Vörös part közepétől keletre, a Zöld partig terjedt Gelánál. Sikerült megtalálniuk a légi felvételek által felfedett 300 méter hosszú mólót, ami alapján könnyen azonosították a megfelelő partszakaszt. A felderítők terv szerint megjelölték a partot, és 03.20-kor megpillantották a közeledő támadó hullámokat a német keresőlámpák fényénél. Az első hullámra tüzet nyitott egy partvédő üteg, ezért Donnell a móló végéhez irányította a hajóját, és  110 mm-es BBR rakétákkal és .50-es kaliberű géppuskákkal fedezte a partra szálló katonákat. A felderítő hajó váltogatta a pozícióját az ellenséges aknavető- és géppuskatűz miatt, próbálva a lehető legközelebb maradni a mólóhoz, hogy biztosan minden támadó hullám rendben partot érjen. Napkeltére Donnell és emberei befejezték a feladatukat.

A Zöld part megjelölése Kenneth E. Howe korvetthadnagy csapatának feladata volt. A felderítő hajójuk csak 02.40-kor indult el, mert a az őket szállító LST a vihar miatt késve ért pozícióba. A lehető leggyorsabban haladtak a Zöld part vonatkoztatási hajójához, út közben többször keresőlámpa fényébe kerülve. Az őrnaszád kapitánya tájékoztatta Howe-t, hogy a rangerek, akiket partra kellett volna kalauzolniuk, már elindultak és nyilván partot is értek, mert tüzelést lehetett hallani a partról. A korvetthadnagy a part közelébe vitte a hajóját, és megállapította, hogy a rangerek valóban partra szálltak a megfelelő partszakaszon. Ekkor értesült róla, hogy két embere bajba került.

Ray King altisztet és társát 01.15-kor tették vízre egy kajakkal az őrnaszádról, azonban a hullámok összezúzták a kis vízi járművüket a vonatkoztatási hajó oldalán. A két felderítő ekkor a tartalék gumicsónakkal és az őrnaszád két emberével indult el a part felé. A németek befogták őket egy keresőlámpával, és géppuskával több lyukat lőttek az amerikaiak csónakjába. Howe hajója időben érkezett, hogy géppuskával kilője a keresőlámpát, és kivágja az embereit a szorult helyzetükből. A korvetthadnagy hajója ezután felvette a part előtti pozícióját és 03.30-kor elkezdett fényjelzést adni a támadó hullámok számára. Kingéket egy brit ágyúnaszád vette fel és tette partra. King altiszt légvédelmi géppuskásoknál kötött ki, segítve nekik kezelni a féllánctalpasuk hátulján lévő négycsövű géppuskát, aztán „stoppal” visszatért Bizertába.

A Phil Bucklew korvetthadnagyot és csapatát szállító LST-373 a vihar során eltévedt, és a Sárga part helyett a Kék parthoz érkezett. Miután a vonatkoztatási hajó fénye alapján megállapították az álláspontjukat, 01.00-kor vízre tették a felderítő hajót. A parttól 12 kilométerre voltak, és 3 kilométerre jobbra a kijelölt helyüktől. 02.20-kor megtalálták a Sárga part vonatkoztatási hajóját, és Bucklew a parthoz irányította a felderítő hajót. Miután a kiküldött felderítők azonosították a partot, az LCS(S) a Sárga part közepe elé ment 300 méterre és bekapcsolta a jelzőlámpáit. Bucklew korvetthadnagy a német géppuskatűz ellenére tartotta a pozícióját, és 03.50-kor megérkeztek az első támadó hullámok partraszállító járművei. Hajnalban a feladatával végző, és a tenger felé tartó LCS(S)-re még tüzet nyitott egy német 88 mm-es löveg, és egy közelbe csapódó gránát repeszei megszórták a páncéllemezeket, de sérülés nem történt.

L. L. Culver korvetthadnagy és emberei feladata volt a Sárga és Kék partok közötti terület megjelölése. Az LST-439 daruján lévő felderítő hajójuk megrongálódott a viharban, ezért egy LCVP partraszállítóval indultak el H-30-kor a Kék part vonatkoztatási hajójának halvány fényét követve. A késés és a nagy távolság miatt csak 04.30-kor érték el a part középpontja előtti pozíciót, és addigra már több támadó hullám megelőzte őket. Culver korvetthadnagy és emberei hajnalban visszatértek az LST-re.

Robert Halperin korvetthadnagy csapata a USS Leonard Woodról indult el 00.30-kor, hogy partra kalauzolja a támadó erőket a Sárga parton Scoglittinél. A partszakaszuk az Acate-folyótól a Zafaglione-fokig terjedt. A fokot megtalálva könnyen azonosították a partot, és H-10-kor elkezdtek jelzéseket adni. Nem tudták, hogy a deszantjárművekre történő átszállás elhúzódása miatt a CENT támadó kötelék H-óráját eltolták 02.45-ről 03.45-re, így több mint egy órát kellett várniuk a keresőlámpákkal pásztázó németek orra előtt. Három támadó hullámot a partra kalauzoltak, majd hajnalban elindulak kijelöljeni egy csatornát a Zafaglione-foknál. Egy német üteg azonban olyan erős tüzet nyitott a felderítők hajójára, hogy két próbálkozás után kénytelenek voltak visszafordulni a tengerre.

A Scouts & Raiders felderítői a mostoha időjárási viszonyok és az ellenséges tűz dacára minden partszakaszon végrehajtották a feladatukat, a támadó hullámok partra kalauzolását. A Husky hadműveletben nyújtott teljesítményüket számos kitüntetéssel jutalmazták, köztük két Haditengerészeti Kereszttel, melyek egyikét Phil Bucklew kapta. Az Ezüst Csillaggal kitüntetett öt felderítő között ott volt Ray King is. A partraszállás után a Scouts & Raiders tagjai visszatértek Bizertába, hogy kipihenjék magukat, mielőtt elkezdik az előkészületeket a Lavina hadműveletre, a salernói partraszállásra.

Bár az egy évvel később lezajlott normandiai partraszállás elhomályosította, az 1943. június 10-től augusztus 17-ig tartó Husky hadművelet volt a II. világháború legnagyobb tengeri deszant művelete a partraszállási szakasz mérete és az első napon partra tett hadosztályok száma alapján. A hadművelet elérte a kitűzött stratégiai célokat: a tengelyhatalmak erőit kivetették a szigetről, a Földközi-tenger hajózási útvonalai megnyíltak a szövetségesek előtt, az amerikai és brit repülők pedig már a szicíliai repülőterekről támadták az olasz csizmán berendezkedő német és olasz csapatokat.
NavySEALs.hu
ÚJ CIKK

Felderítők Szicília partjainál: a Husky hadművelet
Új kép
Új videó
Új könyv