2017. május 23.

Azt mondják, háborúban néha jobb szerencsésnek lenni, mint jónak. E mondás igazságát látszik alátámasztani Jack Macione sorhajóhadnagy története, aki 1967 júliusának elején érkezett Vietnamba, hogy átvegye a Kettes SEAL Csapat kontingensének vezetését. A Black Jack becenévre hallgató sorhajóhadnagynak jóformán még körülnézni sem volt ideje, máris műveleten vett részt a Binh Dai Titkos Övezetben, Kien Hoa tartományban július 4-e és 9-e között. Hogy mi történt, arról Orr Kelly Never Fight Fair című könyvében számolt be:


Jake Rhineboltot váltottam parancsnokként [Henry J. Rhinebolt sorhajóhadnagy, a SEAL kontingens parancsnoka Vietnamban]. Ez 1967 júliusában lehetett. Egy DC-6-oson repültünk oda, egy négymotoros, lomha, szörnyű repülőgépen. Vagy tizennyolc órát voltunk a levegőben. Azt hiszem, Hawaii-on megálltunk. Tan Son Nhutba értünk, az ajtó kinyílik, ott van Jake a rámpa, lépcső, akármi is az, alján. Mind Black Jacknek hívnak.
  
Azt mondja: „Hé, gyerünk, Black Jack. Ugorj be a dzsipbe. Megyek tájékoztatni Westmoreland tábornokot.”
 
Erre azt mondom: „Remek.” A főaltiszthez fordultam, és azt mondtam: „Vedd át.”
  
Beugrottam Jake dzsipjébe és elmentünk a MACV [Vietnami Katonai Segítségnyújtás Parancsnoksága] parancsnokságra. Bemegyünk ebbe az elsötétített helyiségbe. Csupa térkép és lámpa. Istenem, ott volt, Westmoreland tábornok. Tényleg csodáltam. Szóval leültem hátul és Jack tájékoztatta.
  
Ez volt: hogy volt valami infónk, hogy egy vietkong, egy észak-vietnami futár, egy magas rangú infrastruktúra futár gyalogolt délre az utóbbi három hónapban vagy ilyesmi. Ez hosszú idő volt. És valahol ebben a hatalmas, sok-sok ezer négyzetkilométernyi dzsungelben el fogjuk kapni.
 
A tájékoztatás után Jake azt mondja: „Akarsz jönni?”
  
Mondom: „Igen, akarok. De ne már, Jake, mit szórakozol? Ez a fickó délre gyalogol. Bárhol lehet ötezer négyzetkilométernyi dzsungelben. És meg fogjuk találni?”
  
Azt mondja: „Hát, jó infónk van. Itt kell lennie holnap este.”
  
„Jake, elkerülhetjük a dzsungelben három méterről…”
  
„Hát, mi bemegyünk. Akarsz jönni?”
  
„Igen, a fenébe is, akarok.”
  
Nem volt semmim. Ezért kölcsönkértem valamelyik srác fegyverét és néhány gránátot meg lőszert, aztán arcfeketítés, és zsupsz, elindultunk a folyón. A terv az volt, hogy kirakást hajtunk végre gumicsónakkal erre a területre, amit úgy hívtak - azt hiszem, valami titkos övezet volt. Barátiak nem jártak ott húsz éve. Szóval bemegyünk úgy hajnali kettő-három körül, két gumicsónak partot ér.
  
A terv az, hogy az egyik raj átkel a belső vízi úton. A Dél-kínai-tengeren vagyunk. Partot érsz és mész néhány métert és ott lesz egy belső vízi út, amire a csónakokat teszik. Elmegyünk ehhez a kunyhóhoz, három-négyszáz méterre.
  
Felosztjuk a rajt. Végbiztosító vagyok. Miközben ezen az ösvényen kanyargunk, egyszer csak az egész raj megáll a folyó közepén. Mint egy százlábú. Mind egyszerre állt meg.
  
Pontosan a Dél-kínai-tenger töltésének szélén vagyok. Jön egy szampan, négy fickó AK-47-esekkel. Kinyújtott karral megérinthettem volna bármelyiket. Meg se mukkantunk. Vietnamiul beszéltek. Tudtuk, hogy valószínűleg testőrök voltak, vagy köztük lehetett a fickó, de valószínűleg nem.
  
Alig haladtak el mellettem, és zajt hallok a hátunk mögött. Ezért hátranézek - hajnali három van. Fogom Schwartzot [Paul T. Schwartz első osztályú altisztet], a szanitécet. Sörétes puskája volt. Fél térdre nyomtam ott, ahol volt. Hátranézek és látom ezeket az alakokat jönni. Azért látom őket, mert van egy öböl és látom a körvonalaikat a világos vízen.
  
Rádión kapcsolatba kell lépnünk a másik rajunkkal, de nem válaszoltak. Úgy véljük, a rádió bedöglött. De most mögénk gyalogolnak. És dühös vagyok, mert ez veszélyes. Ezért az első gondolatom az, hogy szétrúgom valaki seggét.
  
Mindegy, itt jönnek az alakok. Pontosan előttem van egy ág. Ahogy lehajol az ág alatt, látom a kúpos kalapját. Tudom, hogy vietkong.
  
A fickó jön, egyenesen nekem ütközik. Ezért meglököm és mondom neki vietnamiul, hogy emelje fel a kezeit. Mozdítja a puskáját, de közel van hozzám. Lő, de a puska fent van a fejem mellett. Ellököm. Hallom, hogy Schwartz felhúzza a sörétest.
  
Halálos vagyok csípőből. Gyerekként egyik éjszaka a másik után jártam patkányokra lőni a szeméttelepen. Halálos vagyok csípőből. Amikor átmentem a felbukkanó célalakos pályán, sosem céloztam. Csak csípőből tüzeltem és mindig négy-nullás voltam. [Tökéletes. A legmagasabb eredmény a haditengerészeti vizsgán 4.0.] Mindig. Ezért leadok egy lövést. Na, tudom, hogy eltaláltam a fickót, mert egy bokron át a Dél-kínai-tengerbe bucskázik.
  
Nagy szar van. Lövöldözés van. Sötét. Éjszaka nyomjelzők vannak a fegyvereinkben. Szóval odafutok a töltéshez és látom ezt a fekete fejet lefelé tartani. A víz igen gyorsan megy. Az apály. És azt mondom: „Van valaki a vízben? Van valaki a vízben közülünk?” Angolul.
  
Nincs válasz.
  
Peewee Nealy [Richard C. Nealy főaltiszt], a kis légsúlyú azt mondja: „Lődd le a szarházit!”
  
Ezért lövök, eltalálom a fickót, és a fej eltűnik.
  
A szar belecsapott a ventilátorba. Vízbe ugrom. Fedezem a víz felőli szárnyunkat, hogy biztosan ne kapjon oldalba minket valaki kerülve.
  
Kirakom a gránátjaimat a töltésre. A vízben vagyok. A vizet figyelem. Nagy lövöldözés volt, és hirtelen elcsendesedik.
  
Ott maradok kábé két órát. Egy hang se, senki sem mozdul. Egyszer csak azt érzem, hogy valaki megérint a víz alatt. Megfordulok és egy hátizsákot látok a vízen. Felhúzom és a hátizsák végén ott ez a fickó, akit lelőttem két órával korábban. Az apály kivitte a tengerre, a dagály megfordította és visszahozta hozzám. A golyó eltalálta, szinte milliméteres pontossággal, pont a két szeme között. Elrepítette a fejét a fülei mögött. Az agya kilógott a gerincvelői idegnél és halak ették.
  
Felhúzom a partra és benézek abba a hátizsákba. Ez volt az a fickó, akit kerestünk.
  
Hat komoly fegyverraktár helye volt nála. Teherautók kellettek a felpakolásukhoz.
  
Száznál több vietkong ügynök neve volt nála, akik az Egyesült Államoknak és a dél-vietnami kormánynak dolgoztak Saigonban. Sok cucc volt nála. Ő volt az a fickó, akit kerestünk.
  
El tudod képzelni? Ez meg volt írva, vagy mi? Alig jöttem meg húszezer kilométerről, nem volt nálam semmi. Lemegyek a folyón és ez az a fickó, akit keresünk. És ha egy lépéssel távolabb lett volna bármerre a dzsungelben, sosem láttuk volna meg. Ha tizenöt másodpercre lettünk volna bármelyik irányban, nem futottunk volna egymásba.
  
Ez volt a háború egyik legnagyobb hírszerzési fogása akkoriban, és valószínűleg az egész háborúban.
ÚJ CIKK

Néha jobb szerencsésnek lenni, mint jónak
NavySEALs.hu
Új kép
Új videó
Új könyv