2016. február 1.

2002. március 2-től március 16-ig tartott az afganisztáni háború addigi legnagyobb csatája, az Anakonda hadművelet, amelyben az amerikai erők súlyos vereséget mértek a Pakisztánnal szomszédos Paktia tartomány Shah-i-Kot völgyében összegyűlt al-Kaida terroristákra és tálib fegyveresekre. Az üzbég, tadzsik, csecsen, arab és afgán harcosok becslések szerint 200 és 500 fő közötti veszteséget szenvedtek, míg az amerikaiaknak 8 halottjuk és 72 sebesültjük volt. A nyolc elesett amerikai közül hét március 4-én halt meg a Shah-i-Kot völgyre néző Takur Ghar hegyen, és az Egyesített Különleges Műveleti Parancsnokság (JSOC) Task Force 11 harci kötelékéhez tartoztak.

A Task Force 11 Gregory L. Trebon légierős dandártábornok irányítása alatt állt, és a fő feladata a nagy értékű tálib és al-Kaida célpontok levadászása volt. A Kabultól körülbelül 20 kilométerre északra lévő Bagram légi bázison állomásozó Task Force 11 állományának zömét akkor a DEVGRU Vörös százada, a 75. ranger ezred 1. zászlóalja és a 160. különleges műveleti repülőezred 2. zászlóalja tette ki. Az Anakonda hadműveletben a harci kötelék különleges felderítő csapatokkal vett részt, amelyek a Shah-i-Kot völgyet övező magaslatokról légicsapások irányításával segítették a völgy megtisztításán dolgozó 101. légiszállítású és 10. hegyi hadosztályok katonáit.

Az egyik ilyen felderítő csapat, a DEVGRU tagjaiból álló Mako 30 március 4-én kora hajnalban egy MH-47E Chinook helikopterrel közeledett a számára kijelölt magaslat, a 3100 méteres Takur Ghar hegy csúcsához. A leszálláshoz készülő gép ellenséges tűzbe került, és a csapat egyik tagja, Neil C. Roberts első osztályú altiszt a nyitott hátsó rámpán át kiesett a helikopterből, események olyan láncolatát indítva el, mely a Task Force 11 hét emberének életét követelte, köztük Roberts altisztét. Bővebben lásd itt.

A Takur Gharon vívott csatát ép bőrrel megúszó SEAL-ek egyike, Britt Slabinski első főaltiszt, a Mako 30 parancsnoka a Shah-i-Kot völgytől körülbelül 30 kilométerre északra lévő Gardezben, egy vályogerőd udvarán felállított sátorban tartózkodott 2002. március 17-én reggel, amikor értesítést kapott egy feladatról. Az Anakonda hadművelet kimenetele már néhány napja eldőlt, és az amerikaiak pilóta nélküli légi járművekkel figyelték a Shah-i-Kot völgy és a határ közötti területet, hátha valaki megpróbálja megragadni az alkalmat a csata után, hogy átmeneküljön Pakisztánba.

Egy RQ-1 Predator operátora felfigyelt egy gépjárműoszlopra Gardeztől kb. 70 km-re délnyugatra, mely földutakon igyekezett a pakisztáni határ felé. Az operátor egy fehér és egy vörös Toyota 4Runner terepjáróról és egy Toyota Hilux platós kisteherautóról tett jelentést. Az al-Kaidához köthető nagy értékű célpontok akkoriban gyakran használtak Toyota 4Runnereket, és a csuklyát viselő fegyveresekkel teli Toyota Hilux is azt látszott megerősíteni, hogy valaki jelentős igyekezett a személyvédelmi osztagával eljutni pakisztáni területre. Az, hogy fényes nappal próbálkozott meg ezzel, arra utalt, hogy forró volt a talaj a lába alatt.

A Rozsomák hadművelet (Operation Wolverine) végrehajtását, a lehetséges nagy értékű célpont elfogását természetesen a Task Force 11 kapta feladatul. A SEAL-ek Slabinski első főaltiszt vezetésével azonnal a forgó rotorokkal rájuk váró helikopterekhez siettek. A 160. különleges műveleti repülőezred három MH-47-es helikoptere vette fel őket és a rangereket, akiknek az volt a feladatuk, hogy blokkoló és biztosító elemekként szolgáljanak, míg a SEAL-ek végrehajtják magát az elfogást. A Chinookokhoz két MH-60G Pave Hawk csatlakozott a Légierőtől, hogy kutató-mentő kíséretet adjanak, mivel a nappali művelet jelentős kockázattal járhatott a gépekre nézve.

A gyorsan és alacsonyan repülő helikoptereken a SEAL-ek folyamatosan vették a Predator drón által közvetített képet, és így azt is láthatták, amikor a három gépjármű váratlanul megállt egy kis településen, és a fegyveresek eltűntek néhány házban. A SEAL-ek inkább nyílt terepen, az úton akartak lecsapni az ellenséges harcosokra, mintsem bemerészkedjenek a házakba, ahol nem tudhatták, mivel találkozhatnak, ezért megszakították az üldözést, és a helikopterek a település látótávolságán kívül várakoztak. Biztosra vették, hogy a nagy értékű célpont folytatni fogja az utat Pakisztán felé, és valószínűleg csak enni állt meg. Igazuk lett, mivel az ellenséges harcosok rövidesen elhagyták az épületeket és ismét elindultak a járművekkel. Folytatódott a vadászat.

A konvoj után eredő Chinook helikoptereken a SEAL-ek engedélyt kértek az oldalablakok eltávolítására. Ez lehetővé tette, hogy a kézifegyvereikkel tüzet nyissanak a helikopterből a járművekre, ha a fedélzeti géppuskákkal valamilyen probléma adódna. A különleges műveleti pilóták beleegyeztek, így a hajózók és a SEAL-ek ledobták a plexiüveg oldalablakokat mind a három MH-47-esről.

A helikopterek hátulról közeledtek az ellenséges gépjárműoszlophoz, mely egy kiszáradt patakmederben haladt, ami az utat helyettesítette. A pilóták arra számítottak, hogy messziről meglátják a járműveket és lesz elég idejük megtervezni a rárepülést a konvoj megállításához. A patakmeder azonban jó tíz méter magas gránitfalak között kanyargott, így a járművek csak akkor kerültek a szemük elé, amikor már majdnem föléjük értek.

A vezér MH-47-es végrehajtott egy kilencven fokos fordulót, közben csökkentve a sebességét, és leszállt körülbelül hat méterrel a felvezető gépjármű előtt, hogy megállásra kényszerítse az oszlopot. Az ellenséges harcosok rögtön megálltak a járművekkel, és kiugrálva a helikopter felé fordították az AK-47-eseiket. Az amerikai erők fegyverhasználatát szabályozó művelet végrehajtási szabályok szerint a helikopterek ajtólövészei így már használhatták a géppuskáikat. A vezér Chinook baloldali 7,62 mm-es hatcsövű M-134 Minigun géppuskája azonnal tüzet nyitott az első terepjáróra.

A második MH-47-es pilótája, akit meglepett a vezérgép manővere, keményen bedöntött balra, nehogy összeütközzenek. Miközben a gép bedőlt, a jobboldali M-134-es és a rámpán lévő 7,62 mm-es M-60D géppuska tüzelni kezdett a konvojra, és a fedélzeten lévő SEAL-ek is csatlakoztak hozzájuk. A forduló helikopter pilótája ekkor észrevett egy negyedik járművet közeledni a megállított oszlop mögött a patakmederben, és elindult feléje. A gép hamar elérte a járművet, de mivel nem volt elég hely a leszálláshoz, a helikopter kifüggött és a baloldali ajtólövésze célba vette az M-134-esével az ismeretlen autót.

A rotorlapátok által kavart viharból egy nő bukkant elő, és feltartott egy kisgyereket. További öt ember szállt ki az autóból és ült le a földre a helikoptert bámulva, láthatóan fegyvertelenül. A Chinook kirakta a SEAL-eket, akik alaposan átvizsgálták a járművet és az utasait. Mivel semmi terhelőt nem találtak, visszatartották a családot, amíg a művelet befejeződött, aztán útjukra engedték őket.

Miközben a második MH-47-es kivált a kötelékből, a harmadik is az ellenséges járművek fölé ért, és tüzelni kezdett az ellenséges harcosokra, az M-134-es azonban egy rövid sorozat után elakadt. A legénység egyik tagja, aki korábban ranger volt, azonnal tüzet nyitott az M-4-es gépkarabélyával, és sikerült eltalálnia a harmadik jármű sofőrjét, miközben az megpróbált kitolatni a halálzónából. Míg a hajózók és a SEAL-ek az oldalablakokon keresztül lőtték a járművektől távolodó és fedezéket kereső ellenséget, a pilóta egy kis magaslat mögé vitte a gépet, ami fedezéket kínált a helikopternek és előnyös tüzelőállást a kiszállt SEAL-eknek.

A két MH-47-esből kirakott SEAL-ek és rangerek halálos kereszttűzbe fogták az ellenséges harcosokat, és a tűzharc öt percen belül véget ért. Miközben a rangerek biztosítást állítottak, a SEAL-ek előrevonultak átvizsgálni a halálzónát. A három járműben összesen tizennyolcan utaztak, közülük tizenhat meghalt, kettő súlyosan megsebesülve fogságba esett. Többségében csecsenek voltak, de akadtak közöttük üzbégek és arabok is. A célszemély, a feltételezett nagy értékű célpont az egész testét befedő női ruhával, burkával álcázta magát és női ékszereket hordott, míg az egyik holttest hóna alatt hevederbe dugott repeszgránátokat találtak, alighanem rögtönzött öngyilkos mellénynek szánta.

Bebizonyosodott, hogy a harcosok ott voltak a Shah-i-Kot-völgyben, mivel a járműveiket átvizsgálva a SEAL-ek találtak egy amerikai hangtompítót, ami korábban egy rangeré volt, gránátokat olyan sorozatszámokkal, amelyek a Takur Gharon harcoló rangereknek lettek kiadva, valamint egy fehér Garmin PGS-t, rajta Gordon felirattal. Erről rövid ideig azt beszélték, hogy Gary Gordon élenjáró őrmesteré volt, a Delta Force mesterlövészé, aki a szomáliai Mogadishuban esett el 1993-ban, azonban kiderült, hogy a 160. különleges műveleti repülőezred egyik hajózója vesztette el, akinek a gépe lezuhant a Takur Gharon.

Közben a helikopterek légi utántöltést hajtottak végre egy MC-130P tankergépről, mely a közelben repült, aztán visszatértek a SEAL-ek és a rangerek kivonására. Miközben visszarepültek Gardezbe, a Takur Ghart megjárt SEAL-ek, köztük a mesterlövész Slabinski első főaltiszt, aki egymaga három ellenséges harcossal végzett ebben az összecsapásban, akaratlanul is azt érezték, hogy visszavágtak a „Magas-hegyen” elszenvedett veszteségeikért.
ÚJ CIKK

Rozsomák hadművelet: visszavágás Takur Gharért
NavySEALs.hu
Új kép
Új videó
Új könyv