2013. július 1.

Az elgondolás, hogy búvárjárműveket használjanak békaemberek bevetésére, az I. világháború végéig vezethető vissza. Az olasz királyi haditengerészet elektromos hajtású, ember vezette torpedókat fejlesztett ki, amiket arra használtak, hogy harci úszókat szállítsanak az ellenséges kikötőkbe. 1918. november 1-én hajtották végre ezekkel az első ismertté vált műveletet, amikor egy torpedóval két harci úszó behatolt az osztrák-magyar haditengerészet pólai bázisára, és aknákat telepítve elsüllyesztették a Viribus Unitis csatahajót és a Wien teherhajót.

A II. világháborúban az olasz királyi haditengerészet a Maiale nevű ember vezette torpedót használta arra, hogy békaembereket juttasson be kikötőkbe vagy az ellenséges hajók horgonyzóhelyére. A célpont közelében a békaemberek aztán elhagyták a járművet, aknát telepítettek a hajó testére, majd visszatértek a hordozó tengeralattjáróra. 1941. december 19-én három Maiale-vel sikeres támadást hajtottak végre az Alexandriában horgonyzó brit Valiant és Queen Elizabeth csatahajók ellen. 1943. május 6-án és 10-én Gibraltárban süllyesztettek el összesen hat szövetséges kereskedelmi hajót.

Az olaszok sikereit látva a britek is kifejlesztették a saját búvárjármű osztályukat, amit Chariotnak neveztek el, de kevesebb sikerrel használták ezeket. Az X-craft nevű törpe tengeralattjárókkal azonban sikerült megrongálniuk a német Tirpitz csatahajót Norvégiában, 1943 szeptemberében. A normandiai partraszállás előkészítéseként felderítésre is bevetették a britek az X-osztályú járműveket; nappal periszkóppal figyelték a partvonalat és akusztikus mélységmérést hajtottak végre, míg éjszaka a búvárok partra úsztak, hogy talajmintákat gyűjtsenek gumióvszerekbe.


SDV BEVETÉSEK VIETNAMBAN

Az Egyesült Államok Haditengerészete 1969-ben kezdte használni az első életképesnek bizonyult Úszó Szállító Járművet (SDV), a Mark VII-est. Az első harci alkalmazásra a Viharfelhő hadműveletben (Operation Thunderhead) került sor 1972 júniusának elején Észak-Vietnamban, a Vörös-folyó torkolatánál. A UDT-11 SDV szakaszának két Mk VII-esét tervezték használni, hogy a torkolatnál szemmel tartsanak egy szigetet, amit találkozási pontnak választottak ki szökött amerikai hadifoglyok számára. A USS Grayback tengeralattjáróról bevetett mindkét járművel problémák adódtak, így a műveletet nem sikerült végrehajtani. A Viharfelhő hadműveletről bővebben itt.

A következő művelet, amiben SDV-k alkalmazása szóba került, az észak-vietnami Haiphong kikötőjébe vezető csatorna blokkolását célozta meg 1968 elején. Az amerikaiak azt tervezték, hogy kis legénységgel bevisznek egy tengeralattjárót a csatornába és ott elsüllyesztik, amivel legalább egy évre lezárják a fontos kommunista kikötőt. Az Egyes SEAL Csapat feladata az volt, hogy két SDV-vel felderítést hajtson végre a tengeralattjáró előtt, majd vegye fel az elsüllyesztett hajó 4 fős legénységét, és vigye el őket egy találkozási pontra, ahol egy kutató- mentő helikopter várt rájuk.

Az elsüllyesztésre szánt tengeralattjáró a fülöp-szigeteki Subic Bayben várta az utolsó bevetését, míg a SEAL-ek két SDV-jét a USS Tunny dízel-elektromos meghajtású tengeralattjáró szállította. A művelet első része felderítés volt SDV-kkel, hogy megnézzék, milyen széles és milyen mély a csatorna. A SEAL-ek már a helyszínen voltak, amikor lefújták a műveletet, mert a USS Pueblót január 23-án elfogták az észak-koreaiak, miközben lehallgató feladatot hajtott végre. A USS Tunnynak a legnagyobb sebességgel Észak-Koreába kellett mennie. Azt tervezték, hogy az egyik SDV-t megrakják robbanóanyaggal, otthagyják két szovjet gyártmányú észak-koreai tengeralattjáró alatt, és felrobbantják. Végül erre a műveletre sem került sor, a SEAL-ek nagy bánatára.


CÉLPONT: LÍBIA

Az 1980-as évek elején az amerikai hírszerzés jelentéseket kapott, miszerint Muammar Kadhafi ezredes, a líbiai vezető bérgyilkosokat küldött Reagan elnök likvidálására. Ez az információ végül hamisnak bizonyult, de az amerikaiak komolyan vették, és lépéseket tettek az elnök védelmére. A Kettes SEAL Csapat egy kis csoportját sietve behívták egy biztosított hírszerzési épületbe a norfolki haditengerészeti bázison. Azt a feladatot kapták, hogy készítsenek terveket két líbiai dízel-elektromos tengeralattjáró elpusztítására. Ezzel figyelmeztetni akarták Kadhafit, de letagadható módon.

A SEAL-ek szabad hozzáférést kaptak légi- és műholdas felvételekhez a kikötőről, ahol a tengeralattjárók horgonyoztak, és végül megszületett a terv: SDV bevetés. A fő probléma az volt, hogy az SDV hordozására alkalmas egyetlen tengeralattjáró, a USS Grayback a Csendes-óceánon volt, és az 5 csomós sebességét tekintve túl sokáig tartott volna, míg eléri a Földközi- tengert. Ezért úgy gondolták, szereznek egy külföldi teherhajót és azt használják az SDV szállítására. A teherhajó műszaki problémát jelent, és engedélyt kér, hogy befusson a líbiai kikötőbe. Mindezt persze éjszaka hajtják végre, hogy ha a líbiaiak helikoptert küldenének ki, akkor se lássanak túl sokat.

Amikor a hajó hatótávolságon belülre ér a célpontokhoz, az SDV-t vízre bocsátják. A SEAL-ek behatolnak a kikötőbe, elhelyezik az aknákat a két líbiai tengeralattjárón, beállítják az időzítőt, aztán visszatérnek a tengerre, ahol találkoznak egy amerikai tengeralattjáróval. Az SDV-t elsüllyesztik, a SEAL-ek bezsilipelnek a tengeralattjáróba, és távoznak a térségből. A probléma az volt, hogy Kadhafi jachtja is ott horgonyzott a célba vett tengeralattjárók közelében és valószínűleg nem úszta volna meg a robbanásokat. Előfordulhatott, hogy Kadhafi vagy valaki más a jachton meghal, vagy megsebesül, és ezt az amerikai vezetés nem merte megkockáztatni. A SEAL-ek sosem kapták meg a parancsot a feladat végrehajtására.


IRAKI SZABADSÁG

2003. március 20-án kezdődött az Iraki Szabadság hadművelet, Irak megszállása. A Központi Haditengerészeti Különleges Hadviselési Harccsoport (NSWTG-CENT) feladata volt többek közt két tengeri olajterminál biztosítása, az esetleges szabotázst megelőzendő. A Mina al-Bakr (MABOT) és a Khor al-Amaja (KAAOT) terminálok mintegy 20 km-re helyezkedtek el az iraki parttól. A MABOT-ot a SEAL-eknek, míg a KAAOT-ot a harccsoporthoz csatlakozott lengyel GROM kommandósainak kellett elfoglalniuk.

A művelet tervezői rengeteg információval rendelkeztek a célpontokról, köztük légi felvételekkel és teljes szerkezeti rajzokkal. A terminálokat napokig figyelték járőröző hajókról és helikopterekről, amelyek rutinszerűen elhaladtak az építmények közelében. Mivel a két terminálra és az al-Fao-félszigeten lévő további három olajipari létesítményre egyszerre kellett lecsapniuk a különleges operátoroknak, az alaposabb, közelebbről történő felderítést mindenképpen észrevétlenül kellett végrehajtani.

Napokkal a művelet tervezett időpontja előtt két Mk V különleges műveleti naszádról két Mk VIII Mod 1 SDV-t indítottak egy-egy kormányossal és navigátorral a terminálok felderítésére. A SEAL-ek Draeger légzőkészüléket használtak, amely nem bocsát ki árulkodó légbuborékokat, és a 16°C-os vízhőmérséklet miatt nedvesruhát hordtak. Mivel éjszaka volt, a látótávolság nem volt több 6 méternél. A SEAL-ek megközelítették a nekik kijelölt terminál rakodófedélzetét, kikötötték az SDV-t az egyik lábhoz, majd felkapaszkodtak a fedélzet alá és munkához láttak.

Fényképeket készítettek a szerkezetről és megfigyelték a tevékenységet a terminált alkotó fedélzeteken. A szemüket és fülüket használva igyekeztek megállapítani, hogy milyen készültségi állapot volt a terminálon, és akadályokat kerestek, amelyek megnehezíthették a rohamcsapatok csónakjai számára a fedélzetek elérését. A legfontosabb feladatuk azonban az volt, hogy olyan pontokat keressenek, ahol a rohamcsapatok feljuthattak a vízről. Bár a fedélzetek ki voltak világítva, a SEAL-ek észrevétlenek maradtak és eredményes munkát végeztek, amit március 20-án sikeres művelet koronázott meg.
NavySEALs.hu
ÚJ CIKK

SDV mini-tengeralattjárók harci alkalmazása
Új kép
Új videó
Új könyv