2013. november 1.

A vietnami háborúban sok SEAL tiszteletét és elismerését vívták ki a HA(L)-3 Seawolves helikopter század pilótái. Ezeknek a haditengerész pilótáknak, akik a Hadseregtől kapott UH-1 Huey csatahelikopterekkel repültek, nem egy SEAL köszönhette az életét. Voltak alkalmak, főleg éjszaka, amikor a Hadsereg pilótái nem voltak hajlandóak berepülni a nehéz helyzetben lévő kommandósok kimentésére, a Seawolf pilóták azonban nem hagyták cserben a haditengerész bajtársaikat.

Az, hogy SEAL harcos és Seawolf hajózó együtt járták meg a halál árnyékának völgyét, erős köteléket alakított ki közöttük. A SEAL-ek mindig jobban érezték magukat, ha a műveletükhöz Seawolf helikoptereket kaptak légi támogatásként, de a pilóták is tudták, ha földre kerülnek, a világ legkeményebb harcosai közül néhányan mindent meg fognak tenni a kimentésükre. Ennek a bajtársiasságnak egy nyers megnyilvánulásáról szól Thomas Phillips nyugalmazott korvettkapitány, egykori Seawolf pilóta írása:


Valahányszor Binh Thuy-ban, a „civilizációban” található bázisunkon voltunk, gyakran átmentünk a Hadsereg műszaki zászlóaljának klubjába, a 3. Sebészeti Kórház szomszédságába, ami ott volt a Haditengerészet Binh Thuy-i objektuma mellett. Sokkal vonzóbb klub volt, mint a haditengerészeti fémbarakk, ahogy az egy mögöttes területi egységtől elvárható. További vonzereje volt, hogy a Hadsereg nővérszállójának közelében állt. Ezáltal seregbeli ápolónők, kerekszemű nők, AMERIKAI NŐK, gyakran előfordultak ott.

Átmentünk oda, és üldögéltünk, és legeltettük a szemünket, és csorgattuk a nyálunkat, és erőfeszítéseket tettünk, hogy kilopjuk az ápolónőket a műszaki tisztek és más válogatott mögöttes területi szarháziak hitvány karmai közül, akik gyakran megfordultak a klubban valami ismeretlen, de valószínűleg önző okból kifolyólag. Minket viszont csakis az érdekelt, hogy megmentsük az ápolónőket a nem harcosokkal való barátkozás szerencsétlen sorsának elszenvedésétől. Magas sikerességi arányunk volt, elvégre melyik ép eszű nő részesítene előnyben egy  mögöttes területi szarházit a seregből egy férfias, lőporfüsttel körüllengett, haditengerész hajózóval szemben?

Egyik este vagy nyolcan, egy dzsipnyien (fele SEAL) voltunk a klubban, és igazán csendesek voltunk, és meglehetősen jó magaviseletűek. Egy nagy, ittas katonatiszt kifogásolta, hogy az egyik Seawolf pilótánk tudományos, feltehetőleg teológiai társalgást folytatott csendesen egy ápolónővel. Ez a srác a fegyveres erők összes felvételi kategóriájának minimumán lehetett. Az egyik legkisebb pilótánk, aki úgy nézett ki, mint akinek az anyukája megőrülne, ha megtudná, hogy haditengerésznek állt. A katona a haditengerész srác fölé tornyosult, és elkezdte megfélemlíteni durva beszéddel és lökdöséssel, amire a kis haditengerész srác nem szolgált fizikai cáfolattal, lévén ötven kiló súlyhátrányban. Mindenki a szóváltást figyelte, mi heten, és „ők” negyvenen.

A kis csoportunkból az egyik SEAL odalépett a bárpulthoz és beleszólt a vitába, csak hogy félresöpörje a seregbeli fickó. A diplomácia megkapta a lehetőségét és nem járt sikerrel, ezért a SEAL egyetlen ütéssel kifektette a katonatisztet. A fickó elájult, még mielőtt padlót fogott. Mint a filmeken.

Döbbent csend volt. „Buzi bokorugró!”, kiáltotta a SEAL, nagyon tisztán a halálos csendben, hogy mindenki hallhatta. Az asztalunknál megfeszültünk, „jó” fiúk. Nekünk, három Seawolfnak, megállt a szívverésünk. A kijáratokat vizsgáltam és próbáltam kitalálni, hogyan köthetnénk el a dzsipet és hajthatnánk végre felszállást a nyilvánvalóan nyomasztó fölénnyel szembeni visszavonulás után. A SEAL-ek a fejükben NEM meneküléssel vizsgálták a kijáratot. Esküszöm, azért ellenőrizték a kijáratokat, hogy megpróbálják kitalálni, ŐK hogyan vághatnák el a negyven seregbeli srác visszavonulását, és egyben juthatnának el a két sráchoz, akik el voltak zárva tőlünk a helyiség másik oldalán, a bárpultnál. Nem festett jól.

A SEAL a bárpultnál ismét megtörte a csendet, lassú, hangos, vészjósló hangon beszélve: „Senki sem kötekedhet Seawolfokkal, amíg SEAL-ek vannak a kocsmában.” Végignézett a tömegen. Nyeltem egyet. Ennyit a visszavonulásról. A becsület forgott kockán. Francba. Utálom az ilyet. Készültünk egy kis akaratlan férfikötődést csinálni a haditengerész tiszttársainkkal.

Senki sem mozdult. És aztán egymás után mind visszafordultak az italukhoz, és megindult a beszélgetés. Emberek mentek a bárpulthoz, átlépve a kiterült testet, italokat rendeltek, és visszamentek, mintha a fickó a padlón egy medvebőr szőnyeg lett volna. Senki még csak meg sem nézte, hogy életben volt-e. Kábé negyed óra múlva magához tért, felállt, körülnézett, észrevett minket. Mi biccentettünk, ő lelépett. Gatyaellenőrzést tartottunk. Az ápolónők imádták.
NavySEALs.hu
ÚJ CIKK

„Senki nem kötekedhet Seawolfokkal...”
Új kép
Új videó
Új könyv