2014. április 1.

Amikor a mai SEAL-ek elődei, a Víz Alatti Romboló Csapatok (UDT) úszói a II. világháborúban a partraszálló műveletek előtt felderítették az ellenséges partokat, majd visszamentek eltávolítani a természetes és mesterséges akadályokat, egyetlen fegyver volt náluk: egy kés. Kezdetben ez a USN Mk 1 volt, az amerikai haditengerészetnél rendszeresített kés. A Mk 1-es 130 mm hosszú, egyélű pengéje az akkoriban népszerű vadászkések stílusát követte, ugyanúgy, mint az egymásra préselt bőrkarikából készült markolatot lezáró nagy alumínium markolatgomb.

Mivel a háború alatt nagy darabszámban volt szükség a késre, több gyártó is szállított Mk 1-est a Haditengerészetnek. Ez azt eredményezte, hogy a kés különböző kialakítással készült, mivel minden gyártó módosított rajta, hogy megfeleljen a saját gyártási módszereinek. Bár a kés kialakítása gyártókként különbözhetett - például a markolatgomb készült alumíniumból, műanyagból, laposacélból, de még fából is, és a markolat is különböző formákat kapott -, a Mk 1 általános stílusa ugyanaz maradt.

A Mk 1-es késekhez kétféle tok készült, bár a UDT úszók csak az egyiket fogadták jól. Az első típus hagyományos stílusú, barna bőrből készült tok volt patentes rögzítéssel. Ennek hátránya az volt, hogy a csendes-óceáni hadszíntér forró és párás klímájában a bőr hamar bomlásnak indult, nem számított, milyen gondosan óvták. Ráadásul a UDT műveletek sok vízben töltött órával jártak, és a sós tengervíz hamar használhatatlanná tette a bőrtokot. Ezért üvegszálas szürke műanyag tokot terveztek és rendszeresítettek a Mk 1-eshez, amit jól fogadtak a UDT úszók és a flottatengerészek egyaránt.

A Mk 1-es kés igazi hátrányának a pengét tartották. A penge a markolattól a hegyéig keskenyedett, így könnyű és praktikus volt, de nem a legerősebb kialakítású. Mivel az egész Haditengerészetben rendszeresítve volt, sokszor kemény igénybevételnek lett kitéve a kés, főleg amikor feszítővasként használták ládák kinyitásához. Továbbá a 130 mm hosszúságú pengét túl rövidnek tartották ahhoz, hogy harci/általános rendeltetésű késként hatékony legyen, ezért felmerült az igény egy új típusú kés beszerzésére.

A Haditengerészet által igényelt sok ezer késnek meg kellett felelnie a Tengerészgyalogság követelményeinek is, mivel a két haderőnem szorosan együttműködött. 1942 decemberében a Camillus Cutlery Co. bemutatott egy kést a Tengerészgyalogságnak. A kialakítás egy általános rendeltetésű eszközé volt, ami harci késként is jól szolgálhatott. Összességében nagyon hasonlított a Mk 1-eshez, és ugyanúgy egymásra préselt bőrkarikákból készült a markolata. A Camillus késnek ugyanakkor 178 mm-es hosszúságú, letörő hegyű, fokéllel ellátott pengéje volt. Továbbá vércsatornát képeztek a penge mindkét oldalába, hogy erősebbé tegyék és könnyítsék a súlyát.

Az új kés USMC 1219C2 néven került rendszeresítésre a Tengerészgyalogságnál, míg a Haditengerészetnél a USN Mk 2 nevet kapta. A Camillus kést később több cég is gyártotta, ezek egyike volt a Union Cutlery, amely már kések sorát készítette a Ka-Bar márkanév alatt. A Union Cutlery által a Tengerészgyalogságnak szállított kések pengetükrének egyik oldalán a KA-BAR jelzés volt. A Ka-Bar név elterjedt, és a Mk 2-es típusnév helyett is használták.

A Ka-Bar vagy Mk 2 késekből sok ezer darabot készítettek a gyártók a háború alatt. Ezek a gyártók mind rárakták a saját jelzésüket a késre, és kissé módosítottak az általános kialakításon a saját gyártási módszereik miatt. Több változtatás a Tengerészgyalogság és a Haditengerészet kérésére történt meg, miután tábori tapasztalatokat szereztek a fegyverrel. A legnyilvánvalóbb változás a kalapálásra alkalmas markolatgomb rögzítésének megoldásaiban volt, ami eleinte csavaros volt, majd hidegkovácsolással a helyére rakott, és végül csapos kialakítású.

A USN Mk 2-es kést már szürke műanyag tokkal kapta meg a Haditengerészet, míg a tengerészgyalogos Ka-Barok a bevett bőrtokkal kerültek rendszeresítésre. A Mk 2-es kés népszerűsége részben a tok kiváló tervezésének volt köszönhető; a műanyag és vászon konstrukció nagyon ellenállónak bizonyult az elemekkel szemben. A műanyag tokot a Beckwith Manufacturing Co. készítette és szállította le a Mk 2-es kést gyártó különböző cégeknek.

Bár a műanyag tok nem szenvedett a párás és vizes környezetben, a Mk 2-es szénacélból készült, matt kékre futtatott vagy leggyakrabban tompa szürke foszfátozással parkerizált pengéje hamar megrozsdásodott. Ez különösen igaz volt a UDT úszók késeire, ezért a Union Cutlery készített egy módosított Mk 2-est kifejezetten a UDT-k számára, amit Bright (Fényes) Mk 2-esnek hívtak. A különleges UDT kés első típusán nem volt vércsatorna, és az összes fémfelülete fényesen krómozott volt. Később vércsatornás kialakítással készültek ezek a kések, így a „sima oldalú” Bright UDT kés ma nagy ritkaság.

A különleges UDT kés másik egyedi jellemzője a bőrmarkolat volt. A Mk 2-es és Ka-Bar kések ovális keresztmetszetű bőrmarkolatába több csatornát képeztek, hogy segítsék a kés biztos megmarkolását. A UDT kés markolatáról viszont eltávolították ezeket a csatornákat, hogy nehezebben szívódjon be a tengervíz a bőrbe. Erős lakkozást is alkalmaztak a bőrön, ami szintén segített védeni a markolatot a víztől. Bár Mk 2-es kést több gyártó szállított a Haditengerészetnek a II. világháború alatt, Bright Mk 2 UDT késeket csak a Union Cutlery Co. készített.

A Mk 2-es használatban maradt a II. világháború után is, és az 1962-ben létrehozott SEAL csapatok kése is ez lett. A SEAL-ek ötletesen tudták használni ezt a legendássá vált kést. Amikor Jack Macione sorhajóhadnagy szakaszát a Kettes SEAL Csapatból 1965-ben a Dominikai Köztársaságba küldték, a zöldsapkások táborában kaptak elhelyezést. A Különleges Erők katonái kétszemélyes sátrakban aludtak a földön. Macione azonban úgy gondolta, minek kínlódjanak, ha nem muszáj. Elküldte Rudy Boesch főaltisztet, aki egy láda Ka-Bar késért cserébe priccseket, matracokat, takarókat, légkondicionálót, hűtőt, összecsukható székeket, televíziót és egy generátort szerzett a SEAL táborhoz.

A Ka-Bar kés nem hivatalos fizetőeszköz volt a SEAL-eknél. 1967-ben, amikor a Kettes SEAL Csapat először küldött szakaszokat Vietnamba, a fegyverek, csónakok, lőszer, ruházat, személyes holmik és más felszerelések mellett két láda Mk 2 Ka-Bart is vittek magukkal, kifejezetten kereskedéshez. Ilyen késre a haditengerészek Vietnamban csak a SEAL-ektől tudtak szert tenni. Így nem csoda, hogy az elit tengerészek körletei mindig kényelmesek és légkondicionáltak voltak, és mindig volt sörrel teli hűtőjük.

De nem csak hadszíntéren volt a Ka-Bar késnek ilyen értéke. Például amikor Ryan McCombie fregatthadnagy a Kettes SEAL Csapatból 1972-ben a Puerto Ricó-i Roosevelt Roads haditengerészeti bázisra ment előkészíteni a szakasza  kiképzését, Ka-Bar késekkel vette rá az ottani haditengerészeti műszaki zászlóalj (Seabee) tagjait, hogy fessék ki a szakasza számára a régi főaltiszti klubot. Amikor a SEAL szakasz megérkezett, a klub kifogástalan állapotban várta őket.

Persze a Ka-Bar kést nem csak kereskedésre használták a SEAL-ek, hanem vérontásra is. A legismertebb ilyen eset 1968. március 29-én történt, amikor az Egyes SEAL Csapat D szakaszának tagjai egy nagy vietkong fegyver rejtekhelyre csaptak le. A rejtekhely egy régi kiszáradt kút alatt volt, és négy vietkong őrizte, akiket csendben kellett semlegesíteni a környéken lévő ellenség felriasztása nélkül. A sötétség leple alatt két SEAL kúszott előre a kút jobb oldalán lévő két őrhöz, és két másik a bal oldalon lévő két vietkonghoz. Míg az egyik SEAL lefogta az őrt és a szájára tapasztotta a kezét, a másik leszúrta a Ka-Bar késével. Így ölték meg egyesével mind a négy vietkongot.

A Ka-Bar kés ma más szerepet is játszik a SEAL-ek életében. A SEAL Minősítő Kiképzés (SQT) utolsó hetének hétfőjén minden leendő SEAL kap egy kést. A kés pengéjének egyik oldalára a SEAL Szigonyt gravírozza a Ka-Bar Knives Inc., míg a másik oldalára egy elesett harcos neve, illetve halálának időpontja és helye kerül. Minden leendő SEAL más névvel gravírozott kést kap, és a következő három napban a lehető legtöbbet meg kell tudnia arról a személyről. A hét csütörtökjén ellátogatnak a San Diegó-i Fort Rosecrans Nemzeti Temetőbe, és egy elesett csapattárs sírköve előtt felolvassák a késeiken lévő neveket. Ez a ceremónia a haditengerészeti szolgálat áldozatára emlékezteti a leendő SEAL-eket, és gondoskodik róla, hogy az előttük járók áldozata ne legyen elfeledve.
NavySEALs.hu
ÚJ CIKK

Szerszám, fegyver, legenda: a Ka-Bar kés
Új kép
Új videó
Új könyv